A megegyezés hátterében az áll, hogy Trump április 2-án bejelentette az úgynevezett "felszabadulás napi" vámtarifákat, amelyek számos országot, szövetségeseket és riválisokat egyaránt érintettek.
Az amerikai elnök csak annyit írt, hogy nagy bejelentést tesz csütörtökön egy kereskedelmi megállapodásról, amit egy nagy és nagyon tisztelt országgal kötött.
Találgatások indultak azok után, hogy másfél-két órát késett a füst a jelzett időponthoz képest Rómában. Ráadásul fekete volt, vagyis senki mellett nem alakult ki kétharmados többség a Sixtus-kápolnában zajló konklávén, ahol Szent Péter 266. utódját választja meg a katolikus világegyház 133 bíborosa.
Május 7-én 133 bíboros vonult be a Sixtus-kápolnába, hogy megválasszák az új egyházfőt, miután Ferenc pápa április 21-én életét vesztette. A szavazás a legnagyobb titokban zajlott, a résztvevők teljesen elzárkóztak a külvilágtól. Miközben bent megkezdődött a konklávé első napja, kint, a Szent Péter téren óriási tömeg gyűlt össze, hogy az elsők közö
Csütörtökön arra számít, hogy legkorábban délben lesz füst, sikertelen délelőtt esetén pedig este. Megérzése szerint viszont csak péntekre lesz új pápa, de "ez csak egy tipp, és semmiképp sem személyre vonatkozó".
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon "civilizációs csapat" tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban egy európai szervezésű pódiumbeszélgetésen.
Kölcsönös támadásokkal folytatódott a pakisztáni–indiai konfliktus szerda éjjel. A pakisztáni miniszterelnök, Sehbáz Sarif bejelentette, hogy a hadseregük szerdán lelőtt öt indiai vadászrepülőgépet és egy drónt. Mindez azután történt, hogy India támadást indított szerda reggel. Mutatjuk a legfrissebb hírek a konfliktusról.
Folytatódik a konklávé a Vatikánban, miután a tegnap esti első szavazási fordulóban nem sikerült megválasztani az új pápát. Ma négy alkalommal is füst szállhat fel a Sixtus-kápolna kéményéből – mutatjuk, mikor érdemes figyelni, nem lesz-e végre fehér a jelzés.
Az argentin parlament szerdán elvetette azt a törvényt, amely megtiltotta a korrupcióért elítélt politikusoknak, hogy induljanak az országos választásokon, ez az intézkedés megakadályozta volna Cristina Kirchner volt elnök, Milei elnök első számú ellenfele indulását.
A szlovák kormányfő csütörtökön a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre utazik az orosz fővárosba, és moszkvai látogatásának meghiúsítására tett kísérletnek nevezte az észtek lépését.
A szerda esti, sikertelen első szavazás után május 8-án ismét összegyűlnek a pápaválasztó bíborosok a Sixtus-kápolnában, hogy megválasszák Ferenc pápa utódját, az új katolikus egyházfőt. A csütörtökre tervezett menetrend szerint négy szavazási körre lesz lehetőség, így akár már napközben eldőlhet, ki irányíthatja a továbbiakban a Vatikánt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egyoldalúan rendelt el háromnapos tűzszünetet a náci Németország felett május 9-én aratott végső győzelemről tartott megemlékezésekre való tekintettel.
Hónapokig tartó tárgyalások után Görögország és Bulgária ötéves időszakra kiterjedő vízügyi megállapodást írt alá a görögországi Évrosz régió termőföldjeinek öntözéséről.
Luis Antonio Tagle bíboros meleg mosolya és ragadós nevetése pont olyan, mint egykor Ferenc pápáé volt. Sokan benne látják a következő pápát, de nem is véletlenül.
A pakisztáni légvédelem 12, a légterébe jutott indiai drónt semmisített meg - jelentette be csütörtökön az ország hadseregének szóvivője, hozzátéve, hogy egy civil halálos áldozatról és több sebesült katonáról is tudni.
Csütörtök reggel nyolc óráig nem regisztráltak orosz rakétákat vagy drónokat az ukrán légtérben - közölte az ukrán légierő. Viktor Trehubov, az ukrán hadsereg egyik szóvivője viszont arról számolt be, hogy az orosz csapatok azt követően is támadták az ukrán erőket a keleti térségekben, hogy Moszkva bejelentette a háromnapos tűzszünet kezdetét.
Egy másik plakát azt hirdeti: "Erdély román föld volt, és az is marad!". A felirat szintén George Simionnak tulajdonítja az idézőjelben szereplő kijelentést.
Csütörtök délelőtt ismét fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy a konklávé újabb szavazási fordulója sem hozott eredményt az új pápa személyét illetően.
Bár sokan reménykedtek, hogy még ma megválasztják az új pápát, egyelőre fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy a konklávé első szavazása eredménytelen volt.
A harmadik szavazási forduló után sem állapodtak meg a bíborosok az új pápa személyében. Szerdán ültek be a konklávéra a Sixtus-kápolnába, csütörtökön pedig maximum négy szavazási kör várható.
Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.