A válaszadók körében 41 és 55 százalék közötti azok aránya, akik nagyon vagy meglehetősen valószínűnek tartják, hogy egy újabb világháború robbanhat ki az elkövetkező évtizedben.
Nagyon könnyen előállhat az az eset, hogy mind az elnöki pozíciót, mind pedig a parlamenti többséget a szélsőséges pártok fogják elfoglalni – mondta a romániai belpolitikai helyzetről az InfoRádióban Szakáli István Loránd, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója.
Izrael előző nap új katonai hadjárat kezdetét jelentette be a Gázai övezetben, ahova jelenleg Izrael nem enged be humanitárius segélyeket sem, hogy nyomást gyakoroljon a Hamászra.
Az Európai Parlament elnöke hétfőn harmadszor jelentette be, hogy a magyar hatóságok kezdeményezték a Tisza Pártot vezető képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Az izraeli kormány elfogadta a Gázai-övezet teljes elfoglalásáról szóló tervet – annak ellenére, hogy a vezérkari főnök szerint "elveszíthetik" az oda hurcolt túszokat. Közben izraeli gépek bombázták a jemeni húszikat.
Az emberi jogi biztos aggodalmát fejezte ki a görög határokon elkövetett emberi jogi jogsértések elszámoltathatóságát érintő problémákkal kapcsolatban is.
Azokban az iskolákban, amelyekben legkésőbb május 5-én megkezdődött a tanítás, és a diákoknak sikerül elegendő érdemjegyet szerezniük, nem lesz szükség hosszabbításra.
A Hamász úgy véli, hogy a gázai tűzszüneti tárgyalásoknak ebben a szakaszban nincs értelmük, egyben az iszlamista terrorszervezet illetékese kedden felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy vessen véget a "kiéheztetésnek" a palesztin területen.
Végrehajtási rendeletet írt alá hétfőn Donald Trump amerikai elnök a kórokozók hatékonyságát ideiglenesen növelő, úgynevezett funkciójavító nemzetközi biológiai kutatások szövetségi finanszírozásának a tilalmáról annak érdekében, hogy növelje a kutatások biztonságát.
Az általános kongregáción részt vevő bíborosok szívből jövő felhívást intéztek minden érintett félhez a minél előbbi tartós tűzszünet elérése érdekében.
Az Európai Néppárt elnöke kedden azt mondta, Ukrajnának is joga van ahhoz, hogy Magyarországhoz hasonlóan élvezze az uniós csatlakozás előnyeit, erre reagált Orbán.
Ma este már a Vatikánban töltik az éjszakát a világegyház 80 évnél fiatalabb bíborosai, holnap pedig rájuk zárják a Sixtus-kápolna ajtaját, hogy megválasszák Róma püspökét, Jézus Krisztus földi helytartóját. Ki lesz az új pápa? Konzervatív vagy inkább liberális irányba viszi el egyházát?
Első körben a német törvényhozás nem választotta meg a kancellárjelöltet. Teljes a politikai káosz Németországban, veszélyben Friedrich Merz kancellársága.
Doug Mills történelmi fotója azt a tizedmásodpercet örökítette meg, amikor egy golyó elsüvített az akkor még második elnökségéért küzdő Donald Trump feje mellett a 2024. július 13-án pennsylvaniai kampánygyűlésén. A New York Times fotósa Pulitzer-díjat kapott rendkívüli teljesítményéért.
Az orosz invázió 2022-es kezdete óta május 9-ét, a II. világháború befejezésének, a győzelem napjának évfordulóját egy mostani béke lehetséges megteremtésének napjaként emlegették a nagypolitikában. Sokan számítottak arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő idén erre a napra időzíti majd a tűzszünetet. Ám idén szinte bizonyos, hogy ekkor is dörögn
A devizahitelesek számára kedvező ítéletet hozott az Európai Bíróság. Eszerint a magyar devizahiteles törvények sértik az unió jogrendjét. Az ATV-ben a pernyertes ügyvéd beszélt a részletekről.