Az Európai Parlament plenáris ülésén, az Oroszország háborús bűneiről szóló vitában Kaja Kallas azt mondta: az ukrajnai háborúban elkövetett bűntettek között kiemelkedik az ukrán gyermekek kényszerített elhurcolása Oroszországba. Ez a legsúlyosabb bűntett, ez az emberi jogok legsúlyosabb megsértése - jelentette ki.
Az Egyesült Államok és Európa kiásta a csatabárdot, az unió felkészült arra, hogy a Donald Trump által az autóimportra bejelentett vámokra egyértelmű választ adjon.
Új európai belső biztonsági stratégiát mutatott be az Európai Bizottság kedden, a ProtectEU elnevezésű program az európai uniós tagállamok szervezett támogatását és az unió biztonságpolitikai képességeinek megerősítését célozza.
Az orosz és az ukrán fél is beleegyezett a Donald Trump által javasolt energetikai létesítményeket érintő tűzszünetbe, ám mind a két fél a másikat vádolja a megállapodás megszegésével.
A II. világháború történetében sokan érdemelhették ki a "neves névtelen" dicsérő megnevezést, köztük olyan személyek, akik a civil foglalkozásukkal, de amolyan botcsinálta katonaként szolgálták a Harmadik Birodalom és csatlósaik legyőzését, ám a hatásuk világra szóló volt. Az egyik ilyen volt az a szövetséges hatalmak által létrehozott "műkincsment
Több mint egy évtizede nem látott sorozási kampányt rendelt el Vlagyimir Putyin. Kommentátorok szerint ezzel az orosz elnök értésre adta: nagyobb létszámú hadsereget akar, mint ami az Egyesült Államoknak van.
Egyre többen írnak arról, hogy a Zelenszkij-stáb gyors választásokra készül Ukrajnában, kihasználva, hogy konfliktusainak hála ismét népszerűbb az elnök. Ám a helyzet ellentmondásos és bonyolult, és van sok konkrét akadály.
Luigi Mangione-t előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel vádolják, a gyanú szerint december 4-én kora reggel New York belvárosában lelőtte Brian Thompsont.
A nem is olyan rég bizakodó amerikai légicégeknek váratlan fejfájást okoztak Donald Trump amerikai elnök vámjai és a kormányzati takarékosság. A cégek és magánutazók visszafogták a költekezést, ami miatt mérsékelni kellett a légivállalatok profitprognózisait.
Mivel Oroszország ukrajnai offenzívája akadozik, Kijev pedig nem hajlandó területi engedményeket tenni, Moszkva most Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eltávolítására törekszik.
A Hooters étteremlánc, amely az évek során ikonikus státuszt vívott ki magának az amerikai vendéglátóiparban, most komoly pénzügyi nehézségekkel néz szembe. A HOA Restaurant Group, a lánc üzemeltetője, csődeljárást kezdeményezett, miután adósságai elérték a kritikus szintet. Az éttermek azonban továbbra is nyitva tartanak, és a cég vezetősége optim
Az ukrajnai konfliktus megoldására vonatkozó amerikai elképzelések nem szüntetik meg annak kiváltó okait - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Mezsdunarodnaja Zsizny magazinnak adott interjújában.
Finnország kormányfője is bejelentette, hogy kilép az ottawai egyezményből, amely a gyalogsági aknák gyártásának, használatának és kereskedelmének tiltására, valamint a meglévő aknamezők felszámolására jött létre.
Hétfő estétől kedd délelőttig tartó, több mint 15 órás felszólalásban kritizálta egy demokrata szenátor az amerikai kongresszus felsőházának ülésén a Donald Trump elnök vezette adminisztráció munkáját.
Egyelőre nincs szükség vészhelyzet kihirdetésére Dél-Morvaországban a szlovákiai és a magyarországi száj- és körömfájásjárvány miatt, de szerdától katonák is segítik a határállomásokon a kamionok ellenőrzését és fertőtlenítését - jelentette be Marek Vyborny cseh mezőgazdasági miniszter kedden Prágában.
Elismerték a hibát, de már nem tudják hazavinni Kilmer Armado Abrego-Garciát, akit egy olyan járaton vittek el az USA-ból, amit egy szövetségi bíró tiltása miatt el sem indíthattak volna.
Az amerikai elnök április 2-át hetek óta a "Felszabadítás Napjaként" emlegeti. A kormánya arra számít, hogy az új vámok több mint 6000 milliárd dollár bevételt hozhatnak, amit az amerikaiaknak térítenének vissza. Közgazdászok szerint viszont jelentősen nőhetnek a fogyasztói árak mindenhol, és súlyos károkat szenvedne a világgazdaság.
Donald Trump bejelentése szerint a Kormányzati Hatékonysági Hivatal (DOGE) jövője kérdéses, mivel Elon Musk csak korlátozott ideig dolgozhat különleges kormányzati alkalmazottként. Az elnök elismerte Musk tehetségét, de hangsúlyozta, hogy a vállalkozó hamarosan visszatér saját cégeihez. Amikor arról kérdezték, mi lesz a DOGE jövője Musk távozása ut