Kim Dzsongün észak-koreai vezető is részt vett vett egy új osztályú, többcélú romboló vízre bocsátása alkalmából megtartott ünnepségen. A KCNA észak-korai hírügynökség jelentése szerint az új hadihajó a "pimasz imperialista kalózok" elleni harci küldetés része lesz.
Egy átalakított üvegfalú pápamobilban viszik át Ferenc pápát a vatikáni Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy a menet útvonala mentén álló gyászolók is láthassák a megboldogult egyházfő koporsót - jelentették olasz hírportálok.
Az ATV Spirit ma rendkívüli élő adással tiszteleg Ferenc pápa emléke előtt. A gyászszertartást az ATV hivatalos YouTube-csatornáján is élőben követhető lesz 9.45-től.
250 ezer ember búcsúztatta el Ferenc pápát Rómában, ahol Orbántól Zelenszkijen át Trumpig politikusok sokasága is megjelent. A katolikus egyházfőről szóló szentbeszédet látványosan megtapsolta a tömeg a pápa menekültekkel, elesettek való együttérzéséről szóló résznél. Nem csak keresztények és nem is csak vallásosak búcsúztatták Ferenc pápát, akit a
Egy átalakított üvegfalú pápamobilban viszik át Ferenc pápát a vatikáni Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy a menet útvonala mentén álló gyászolók is láthassák a megboldogult egyházfő koporsót - jelentették olasz hírportálok.
Kilenc terroristát öltek meg egy titkosszolgálati művelet során a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban - közölte a pakisztáni terrorelhárítási hivatal (CTD).
A gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődött a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. Ferenc pápát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezik majd örök nyugalomra.
Magyarország abban érdekelt, hogy a világban kialakult kereskedelmi feszültségek oldódjanak és csillapodjanak, hiszen nyugati és keleti irányban egyaránt gazdasági együttműködésre törekszik – jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Washingtonban, miután részt vett a Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésének plenáris ülésén.
Rómában szombat délelőtt végső búcsút vett a világ Ferenc pápától. A Szent Péter téren tartott gyászszertartás után 5 kilométeres, méltóságteljes körmenet végén a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezték végső nyugalomra a szentatyát, példátlanul egyszerű körülmények között, de több százezer ember és világpolitikai nagyságok jelenlétében.
Mielőtt végső nyughelyére helyezték Ferenc pápát, végső tiszteletadással búcsúztak tőle a szűzanya ikonja előtt a Santa Maria Maggiore-bazilikában. A katolikus egyházfő előtt 200 ezres tömeg tisztelgett a Szent Péter-bazilika előtti téren.
Egy ember meghalt, három megsérült, köztük gyerekek is, amikor egy kilencemeletes lakóházat ért orosz dróncsapás szombat hajnalban Dnyipropetrovszk megyében.
Elkezdődött szombaton tíz órakor Ferenc pápa gyászszertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren, amelyre mintegy kétszázezer hívőt vártak. A szertartást a közszolgálati média a Dunán egyenes adásban közvetíti.
Több százezer hívő és 130 hivatalos delegáció vesz részt Ferenc pápa búcsúztatásán. Rómában megerősített légi, szárazföldi és tengeri védelem is életbe lépett szombaton.
Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren Ferenc pápa temetési szertartása. Az egyházfő húsvéthétfőn, 88 éves korában hunyt el. A magyar delegáció már megérkezett a helyszínre, és Magyar Péter is jelentkezett a közösségi oldalán Rómából.
Egy ember meghalt, három megsérült, köztük gyerekek is, amikor egy kilencemeletes lakóházat ért orosz dróncsapás szombat hajnalban Dnyipropetrovszk megyében.
Ferenc pápa közvetlenségét, a szegények, a menekültek, a periférián élők iránti elkötelezettségét és a béke melletti kiállását hangsúlyozta Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja az egyházfő búcsúztatási szertartásán mondott homíliájában.
A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezeti. A szertartáson 980-an koncelebrálnak, bíborosok, püspökök és papok, továbbá 200 áldoztató teljesít szolgálatot teljesít, és több mint négyezer pap van jelen.
Legalább harmincan sérültek meg, és több száz épület dőlt romba, illetve károsodott a legfrissebb adatok szerint abban a nagy erejű földrengésben, amely Ecuadort rázta meg helyi idő szerint pénteken.
Szombaton elindult a vatikáni Szent Péter térről az a gyászmenet, amely Ferenc pápa koporsóját kíséri a Santa Maria Maggiore-bazilika felé, ahol az egyházfőt végső nyugalomra helyezik.