Az uniós ügyekért felelős miniszter többek között ezt írta az X-en: "Míg Németország a múlt héten ellenőrzéseket vezetett be a határain, Magyarország nem jelentette be, hogy ezt tervezi."
A lap úgy tudja, az izraeli titkosszolgálat gyártotta a Hezbollahnak szánt robbanó csipogókat. Bulgária szerint egy érintett bolgár cégen keresztül 1,6 millió eurót utaltak Magyarországra.
Szerdán közölte Tarr Zoltán egy strasbourgi sajtótájékoztatón, hogy a mostani tudásuk szerint októberre csúszik át az Európai Parlamentben Orbán Viktorral tartandó vitájuk. A TISZA Párt EP-küldöttségének vezetője kiemelte, miszerint kommunikálták az Európai Parlamentnek, hogy a magyar kormányfő megjelenése ne legyen elvárás.
Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke arra kérte a lengyel lakosságot, hogy ne aggódjanak, ha német katonák érkeznek az ország területére. A csütörtökön, a válságstáb ülésén elhangzott nyilatkozatát a Polsat lengyel tévécsatorna idézte. A miniszterelnök megnyugtatta honfitársait, hogy a német katonák azért lépnek be Lengyelországba, hogy részt
Óriási méretű titkosszolgálati akciót hajtott végre Izrael a libanoni Hezbollah ellen. Kedden a terrorszervezet több ezer személyhívóját robbantották fel egyidejűleg, szerdán pedig több több száz adó-vevővel ismétlődött meg a tömegmerénylet.
Az EU-ügyi miniszter szerint megegyeztek a menetrendről és a módszertanról a megállapodáshoz, amivel a magyar kormány elkerülné egy napi egymillió eurós büntetés halmozódását.
Már 56 éve megoldatlan a világ egyik legtökéletesebb bankrablása, amelyben erőszak, sőt, közvetlen fenyegetés nélkül lovasítottak meg egy egész vagyont. Vajon ki lehetett az a titokzatos ember, aki szó szerint kidumálta a vagyont az üzletemberek kezéből?
Hadat üzent Von der Leyen zöld-politikájának Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. Az olasz vállalkozók és iparosok a kormánnyal összefogva tesznek kísérletet arra, hogy irányváltásra kényszerítsék az uniós zöld politikát. A HírTV-t János Dalma tudósította.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök arra kérte honfitársait, hogy ne essenek pánikba, ha német katonák lengyel területre lépnek, mivel nem támadó szándékkal érkeznek, hanem azért, hogy az árvízvédelemben segítsenek. A kormányfő a válságstáb ülésén tett nyilatkozatában beszélt erről.
A The Wall Street Journal értesülései szerint az orosz védelmi minisztérium nyomást gyakorol Vlagyimir Putyinra, hogy jelentse be a következő mozgósítási hullámot. A lap Moszkvai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a hadsereg további katonákra számít, hogy pótolja az ukrajnai hadszíntéren elszenvedett veszteségeket.
Bulgária nemzetbiztonsági ügynöksége (DANSZ) csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy egy bolgár vállalat részt vett-e a Libanonban kedden felrobbant személyhívók értékesítésében.
Az Európai Parlament azt kérte az uniós tagállamoktól: tegyék lehetővé, hogy Ukrajna a nyugati országoktól kapott fegyverrendszereket használhassa legitim katonai célpontok támadására Oroszországban.
Az Európai Parlament azt kérte az uniós tagállamoktól: tegyék lehetővé, hogy Ukrajna a nyugati országoktól kapott fegyverrendszereket használhassa legitim katonai célpontok támadására Oroszországban.
Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 131 ellenében, 63 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint a jelenlegi korlátozások feloldása nélkül Ukrajna nem tudja teljesen gyakorolni az önvédelemhez való jogát, és így a lakossága és az infrastruktúrája továbbra is ki van téve a támadásoknak.
Nyilvánosságra hozták a képviselő-testület első októberi plenáris ülésének napirendtervét, ebben október 9-re írták be az e hét szerdáról csúszó vitát.
Csapást mért az orosz hadsereg az ukrán fegyveres erők hírszerzési főcsoportfőnökségének (GUR) különleges rádiókommunikációs központjára és ukrajnai repülőterek kritikus infrastrukturális létesítményeire - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Az Európai Parlament azt kérte az uniós tagállamoktól: tegyék lehetővé, hogy Ukrajna a nyugati országoktól kapott fegyverrendszereket használhassa legitim katonai célpontok támadására Oroszországban.