2024. július 15. hétfő

júl. 15
8:51
Donald Trump a merényletről: ez egy esély az egész világ egyesítésére (SzMo)
Teljesen átírta kongresszusi beszédét Trump, miután rálőttek: Joe Biden kritizálása helyett az összefogásról szeretne beszélni. Az elnökjelölt azt is elárulta, szerinte minek köszönheti az életét.
júl. 15
8:54
Stoltenberg ellenzi, hogy Lengyelország orosz rakétákat lőjön ki Ukrajna felett (444.hu)
A NATO nem kíván közvetlenül részt venni a háborúban.
júl. 15
8:54
Donald Trump: Általában meg kell halnia az embernek ahhoz, hogy ilyen ikonikus kép készüljön róla (Telex)
A volt elnök szerint csak a csodának köszönheti, hogy életben maradt.
júl. 15
9:09
Medvegyev: ha nem ölik meg, akkor Trump már most megnyerte a választást (Demokrata)
"Már most nyert. Ha nem ölik meg" – írta Medvegyev az X-en.
júl. 15
9:12
"Minden nap szekálták" Trump feltételezett támadóját, akinél robbanószert is találtak (Infostart)
Az amerikai republikánus jelöltállító konvenció helyszínére indult el Donald Trump, aki ellen sikertelen merényletet kísérelt meg egy fiatal fegyveres szombaton. Az FBI szerint magányos támadó volt. Közben komoly bírálatok érték az elnöki testőrséget.
júl. 15
9:18
Trump: "Nem kellene itt lennem, halottnak kellene lennem" (ATV)
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.
júl. 15
9:30
Csehország - Vagy a migráns kevesebb, vagy a rendőrség hatékonysága csökkent (Infostart)
Tavaly 14 ezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe Csehországban, több mint 52 százalékkal kevesebbet, mint 2022-ben - derült ki a cseh belügyminisztérium által a hétvégén ismertetett adatokból. 2023 végén 4,5 százalékkal kevesebb külföldi élt az országban, mint egy évvel korábban.
júl. 15
9:33
Macron: Európa biztonsága forog kockán (Demokrata)
Macron azt mondta, Franciaország továbbra is támogatni fogja Ukrajnát anélkül, hogy háborúba kerülne Oroszországgal.
júl. 15
9:39
Kreml: tudunk válaszolni, ám a potenciális áldozatok az európai fővárosok lesznek (Demokrata)
Elegendő képességünk van válaszolni az amerikai nagy hatótávolságú rakéták európai telepítésére, mondta Dmitrij Peszkov.
júl. 15
9:42
Joe Biden kiszivárgott üzenete: Ideje, hogy Trump kerüljön a célkeresztbe (HírTV)
A baloldal szélsőséges támadásai előzték meg a Donald Trump elleni merényletet.
júl. 15
9:48
Trump folytatja kampányát (HírTV)
A BBC arról ír, hogy a merényletkísérlet ellenére Donald Trump megérkezett Milwaukee-ba a republikánus kongresszusra, vagyis folytatja a kampányát.
júl. 15
10:12
Ezért viselt lila ruhát Katalin hercegné a wimbledoni döntőn, kiderült a jelentése (Blikk)
Ez volt a második nyilvános megjelenése az évben.
júl. 15
10:12
Politico: Így bojkottálnák Borrellék a budapesti külügyminiszteri EU-csúcsot (ATV)
Brüsszel példátlan lépést fontolgat az augusztus 28-29-re Budapestre tervezett magyar külügyi csúcstalálkozó bojkottálására Orbán Viktor "békemissziójára" válaszul  - írja a Politico.
júl. 15
10:12
Az Európai Unió fontolgatja, hogy bojkottálja Orbán Viktor külügyi találkozóját (Telex)
Az EU-külügyminiszterek inkább ellenbulit szerveznének, és megcsinálnák a saját találkozójukat.
júl. 15
10:18
Egy orosz bíróság gigantikus kártérítésre kötelezte a Volkswagent (Infostart)
A német autógyártó kivonult Oroszországból az ukrajnai agresszió után, most a Gorkij Autógyár elhagyásáért kell fizetnie 177 millió eurót.
júl. 15
10:30
Orbán Balázs: Gyűlnek a baljós árnyak (Telex)
A miniszterelnök politikai igazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta, a NATO Ukrajna-missziója hazárdírozás, a miniszterelnök békemisszióját támadni háborúpártiság.
júl. 15
10:36
Megszólalt Donald Trump: "nekem most halottnak kéne lennem" (Infostart)
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.
júl. 15
10:39
Szürreális élményt élt át Donald Trump (Demokrata)
"Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem" – jelentette ki a békepárti exelnök.
júl. 15
10:48
Donald Trump megszólalt a merénylet után: "Halottnak kéne lennem" (Ripost)
Szürreális élménynek nevezte Trump, hogy életben maradt.
júl. 15
11:00
Egyre veszélyesebb a békét képviselni a világban - minden, amit a Trump elleni merényletről tudni lehet (Ripost)
2 hónap alatt 2 békepárti politikussal is végezni akartak.
júl. 15
11:00
Egy Hamász-parancsnok meghalt a hán júniszi támadásban, de a terrorszervezet rangidős vezetőjének állapota még ismeretlen (Telex)
Izrael Mohammed Deifet, az októer 7-i támadások fő kitervelőjét célozta a légicsapással, amiben a Hamász szerint 90 palesztin halt meg.
júl. 15
11:06
Az EU bojkottálhatja Orbán Viktor külügyminiszteri csúcstalálkozóját (444.hu)
Diplomaták szerint Borrell ugyanarra az időpontra szervez külügyi tanácsot.
júl. 15
11:24
Ilyen fegyverrel lőttek Donald Trumpra: félelmetes, mire képes (Blikk)
Az egész világot megdöbbentette, hogy Donald Trump ellen amerikai idő szerint szombaton merényletet kíséreltek meg. Az FBI igazgatója megerősítette, hogy a támadó egy AR-15-ös félautomata lőfegyvert használt.
júl. 15
11:24
Már 18 órája várnak az indulásra egy Wizz Air-gép utasai Nizzában, Hajdú Péter is a reptéren ragadt (Telex)
Vasárnap estére haza kellett volna érniük Budapestre, helyette még el sem indultak.
júl. 15
11:57
Donald Trump a merényletéről: "Nem kellene itt lennem, már halottnak kellene lennem" (SzMo)
A volt elnök hosszú interjút adott a támadás után. Szerinte az ellene eltervezett merénylet esélyt adhat arra, hogy civilizáltabb hangnemben folytatódjon a kampány, és akár egyesítheti is a nemzetet.
júl. 15
12:06
Dimitrij Medvegyev már biztosra veszi Donald Trump győzelmét (Infostart)
Az egykori orosz elnök is véleményezte a Donald Trump elleni merényletkísérletet. Úgy véli, ezzel gyakorlatilag eldőlt, ki fogja megnyerni a novemberi választást.
júl. 15
12:09
Nagy István: Az uniós agrárpolitika középpontjába a gazdák érdekeit kell állítani (Demokrata)
A magyar elnökség arra helyezi a hangsúlyt, hogy az agrárium versenyképes, válságálló és fenntartható legyen.
júl. 15
12:12
Rabszolgatartás miatt 8 év börtönre ítéltek egy brazil influenszert, aki Leonardo DiCaprióval is bulizott (Telex)
Kat Torres több mint 20 nőt csábított a házába azért, hogy aztán rabszolgaként dolgoztassa őket.
júl. 15
12:18
Oltásokról tett bejelentést a WHO: gyermekek halálához vezetett ez a fejlemény (ATV)
Tavaly még mindig kevesebb gyermek kapta meg a szükséges védőoltásokat a világon, mint a koronavírus-világjárvány előtti időszakban - közölte hétfőn publikált jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
júl. 15
12:27
Lemondott a közlekedésért, valamint a környezetvédelemért felelős uniós biztos (Demokrata)
Valean lemondása július 15-i, Sinkevciusé július 16-i határidővel érvényes.
júl. 15
12:45
Manfred Weber: Orbán Viktor ellen nem technikai eszközökkel kell harcolni (Demokrata)
Az Európai Néppárt vezetője elmondta, hogyan kell harcolni Magyarország ellen.
júl. 15
12:51
Nem engedi Lengyelországnak a Nato, hogy orosz rakétákat lőjenek ki Ukrajna felett (SzMo)
Lengyel területről lőtték volna le az orosz rakétákat. Jens Stoltenberg szerint ez már közvetlen beavatkozás lenne a háborúba.
júl. 15
12:54
Lemondott a közlekedésért, valamint a környezetvédelemért felelős uniós biztos (ATV)
Lemondott Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos, valamint Virginijus Sinkevicius környezetvédelmi és halászati biztos - tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
júl. 15
12:57
Tépelődik a Politico: "Miért? A válasz egyetlen szóval: Orbán" (Demokrata)
"Magyarország másodhegedűst játszott Ausztria mögött, most nagykutyává válhat."
júl. 15
12:59
Agyonlőttek egy dezertőrt az ukránok a moldovai határ mellett (Demokrata)
A férfi egy Odessza környéki gyakorlótérről szökött, és az orosz szakadárok ellenőrzése alatt álló terület felé tartott.
júl. 15
13:00
A világ vezetői elítélték a Trump elleni merényletet (HírTV)
A témában élőben kapcsoltuk Fekete Rajmundot és Frank Füredit.
júl. 15
13:00
Megint az a Paul Kagame nyerheti a ruandai elnökválasztást, aki 24 éve vezeti az afrikai országot (Telex)
Két kihívója is lesz a hétfői szavazáson, de egy BBC-nek nyilatkozó szakértő szerint ez csak formalitás.
júl. 15
13:02
Holnap tartja alakuló ülését az Európai Parlament (HírTV)
Orbán Viktor pedig várhatóan szeptemberben ismerteti a magyar uniós elnökség programját a képviselők előtt.
júl. 15
13:02
A gombaszögi tábor szervezői megvétózták a Magyar Péterrel tervezett beszélgetést (Telex)
A szlovákiai rendezvény szervezői arra hivatkoztak, hogy jöhetne a Tisza Párt vezetője, de csak ha Orbánnal vagy Deutsch Tamással ül le beszélgetni. Az Új Szó emiatt bojkottálja a rendezvényt.
júl. 15
13:06
Nem kormányoz tovább a spanyol VOX a konzervatív Néppárttal (HírTV)
A HírTV-t Spanyolországból Tóth Brigitta tudósította.
júl. 15
13:06
Öt szörnyű tanulsága van a Trump elleni merényletnek (Ripost)
Trump ösztönösen eltért színpadi rutinjától.
júl. 15
13:18
Lemondott az EU két "minisztere" (Infostart)
A brüsszeli közlemény szerint a román és a litván uniós biztos arról tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy lemondanak biztosi pozíciójukról azért, hogy elfoglalják a júniusi választásokon megszerzett képviselői helyüket az Európai Parlamentben.
júl. 15
13:30
Az EU meghosszabbította az Iránnal szembeni szankciókat (ATV)
Az Európai Unió egy évvel, 2025. július 27-ig meghosszabbította a vezető nélküli légi eszközök gyártása és Oroszországnak való átadása, valamin a Közel-Keleten és a Vörös-tenger térségében tevékenykedő fegyveres csoportoknak nyújtott katonai segítség miatt az Iránnal szemben bevezetett korlátozó intézkedések hatályát - közölte az Európai Unió Tanác
júl. 15
13:42
Közel egy napja vesztegelnek Nizzában egy Wizz Air-járat utasai (Infostart)
A nizzai repülőtéren rekedt, Budapestre tartó utasok között volt Hajdú Péter is, aki közvetítette az eseményeket.
júl. 15
13:54
Már 3500 veszélyesnek nyilvánított személyt zártak ki a párizsi olimpiáról (ATV)
A jövő héten kezdődő ötkarikás játékok előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról - jelentette ki a francia belügyminiszter.
júl. 15
13:54
Orbán Balázs: A merénylet előtt két nappal vacsoráztunk Trumppal, tudta, hogy mindent megtesznek majd, hogy ne tudjon visszatérni (444.hu)
Az FBI még nem, de a magyar miniszterelnök beosztottja már tudja a merénylő motivációját.
júl. 15
14:00
Lemondott Észtország miniszterelnöke, Kaja Kallas (444.hu)
Ő lesz az Európai Unió külpolitikai főképviselője.
júl. 15
14:09
"Ha nincs hiba, nincs merénylet" – Hajós István biztonsági szakértő a Trump elleni támadásról (SzMo)
A testőrök gyors és szakszerű reakciója megakadályozta a további sérüléseket. Hajós kiemelte, hogy a jövőben a drónok és a mesterséges intelligencia alkalmazása segíthet az ilyen fenyegetések gyorsabb ész lelésében és kezelésében.
júl. 15
14:18
Automatában árulják a lőszert Amerikában (Blikk)
Az Egyesült Államokban már több helyen is vannak olyan automaták az élelmiszerboltokban, amiből lőszert lehet vásárolni, a tervek szerint a jövőben csak még tovább emelnek a lőszer-automaták számát. A cég szerint ezzel a módszerrel biztonságosabb lőszert árulni, mintha egy valódi személytől vennék meg a boltokban.
júl. 15
14:24
Bajban lehetnek az oroszok, hamarabb vetik be a tartalékosokat (Infostart)
Olyan csapatokat is a frontra vezényelt az orosz vezetés, amiket eredetileg csak akkor vetettek volna be, ha az ukránok ellentámadásba kezdenek.

Keresés