Terrorkészültséget rendeltek el Dél-Korea kambodzsai, laoszi és vietnami nagykövetségén, valamint a vlagyivosztoki és a kínai Senjang városában található főkonzulátuson észak-koreai terrortámadás lehetősége miatt - jelentette a dél-koreai kormány.
Az ukrajnai háború "igazságos és tartós" lezárása érdekében szervezett békekonferenciára állam- és kormányfőket várnak június 15-én és 16-án a Luzern melletti helyszínre - áll a tárca közleményében. Hozzátették azt is: "ezen a ponton" Oroszország nem szerepel a meghívottak között.
Az izraeli miniszterelnök szerint a 1,5 millió menekültet befogadó Rafah elleni offenzíva megindul, akár túszegyezséggel akár anélkül. Vukics Ferenc katonai szakértő, Csizmadia Tamás jogász, elemző és Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője voltak a vendégeink.
A beszámoló szerint Teheránban befejeződött a "Security Belt 2024" (Biztonsági Öv 2024) parancsnoki és törzskari gyakorlat, amelyben fehérorosz katonák vettek részt. A gyakorlat témája a terrorizmus elleni küzdelem volt.
Visszalépett Kolek Márton Ottó független jelölt a főpolgármesteri címért való küzdelemből. Ő a második jelölt, aki pár napon belül úgy döntött, hogy meg sem próbálja összeszedni az induláshoz szükséges 5 ezer aláírást, és nem indul.
Az autoriter magyar vezetőért lelkesedtek az amerikai konzervatívok a Cpac budapesti rendezvényén – írja a CNN. A cikk hangneme nem meglepő, hiszen az amerikai baloldal kifejezetten ellenséges narratívában számolt be az egyébként nagy sikerrel záruló eseményről.
ismét több járatot töröltek vagy átirányítottak a dubaji nemzetközi repülőtérről az újabb heves esőzések miatt. A hatóságok a helyieket felszólították, lehetőleg maradjanak otthon.
A bűnszervezet élén két - iráni és marokkói származású - német áll, akik a spanyolországi Marbella városban található éttermükből irányították az egész hálózatot.
Legalább 30 gyermek megsérült, miután egy kisteherautó elütötte őket egy fesztiválon a kirgizisztáni Dzsalalabad régió Szuzak nevű településének közelében.
Marcel Ciolacu szerint a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a románok lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottai.
Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy megsértette a taxizás szabályait és szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében. A londoni taxisok megelégelték, hogy jogtalanul lettek megfosztva a remekül jövedelmező állásuktól, ezért perre mennek, a tét: több száz mill
Bár a magyar kormány bemutatta a kifogásolt börtön helyszínét, bizonyítva, hogy az antifa támadással vádolt nő valótlanságot állít, politikai támogatói lelkesedése nem lankad, mindent megtesznek a győzelméért.
Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa biztonságának végét jelentené, ha Oroszország győzne az ukrajnai háborúban. A vele készült interjúban elhangzottak kapcsán érdekes párhuzamokat – és ellentéteket – lehet találni a nemrég Magyarországon lezajlott CPAC konzervatív konferencián elhangzottakkal is, továbbá eléggé kiérződik belőle az is, hogy
Legalább 2040-ig eltart majd a Gázai övezet újjáépítése, de akár több évtizedig is elhúzódhat a folyamat - derült ki az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) csütörtökön közzétett jelentéséből.
Az Egyesült Államokban zajló, Gáza-párti diáktüntetések közepette több száz embert letartóztatott a rendőrség. New Yorkban rohamrendőrök hatoltak be egy egyetemi campus egyik épületébe, Los Angelesben két ellentábor csapott össze a rendőrök felvonulása előtt.
A magyar bérszínvonal tavaly euróba átszámítva megelőzte a horvátot, a románt, a bolgárt, és közel hasonló volt, mint Szlovákiában – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs ugyanakkor hozzátette: a vásárlóerő-paritás alapú kereset 2023-ban magasabb volt Romániában, mint nálunk.