Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
A litvániai elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulójából a hivatalban lévő államfő, Gitanas Nauseda és a miniszterelnök, Ingrida Simonyte jutott be a második fordulóba az összes leadott szavazat összeszámlálása alapján - közölte a balti ország központi választási bizottsága hétfő reggel.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott orosz külügyminiszter.
A fertőzés elsősorban a gyerekekre veszélyes. Nemrég egy másik nigériai államban 45 emberrel végzett egy ugyancsak azonosítatlan megbetegedés, az összefüggés pedig nem zárható ki.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre - jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter az orosz parlament felsőházának külügyi bizottságában hétfőn, a tisztségére való újrajelöléséről folytatott konzultáción.
Miután úgy tűnt, nyugvópontra jutott a briteknél az úgynevezett Ruanda-terv körüli vita, a múlt héten a Munkáspárt szólalt fel az elképzelés ellen. A Corvinus Egyetem docense a vita okai mellett a többi között arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a kutatások szerint a Munkáspárt jelentős előnnyel rendelkezik a Konzervatív Párttal szemben. Ez a te
A béke mellett tette le a voksát az olasz kormánypárti Liga. Matteo Salvini ígéretet tett arra, hogy egyetlen olasz katona sem fog az ukrán frontra menni.
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta továbbra is több ezer menekült érkezik naponta a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
A viharos időjárás és szél ledöntött egy óriási hirdetőtáblát az indiai Mumbaiban. Az első beszámolók szerint harmincöt embert sodort magával a toronyház magasságú építmény. Jelenleg is túlélőket keresnek a romok között.
A magyar kormánypárt jelenleg egyik EP-frakciónak sem tagja, de Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy a választás után belépnek az ECR-be. Egy cseh képviselő szerint viszont már tárgyalni sem lehet a Fidesszel.
Több mint két éve zajlik az orosz-ukrán háború. Oroszország 2022. február 24-én támadta meg szomszédját. Most a legkomolyabb harcok Harkiv megyében dúlnak, a következő galériánk fotói ott készültek.
A közelgő parlamenti választáson azt kell eldönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években - mondta hétfői programadó beszédében Rishi Sunak brit miniszterelnök.
A Covid-19 járvány "jelentéktelen semmiségnek" fog tűnni ahhoz képest, amivel az emberiségnek szembe kellhet majd néznie a jelenlegi gyógyszerekkel szemben rezisztens "szuperbaktériumok" igencsak aggasztó térnyerése miatt – figyelmeztetett Dame Sally Davies professzor, Anglia korábbi tisztifőorvosa.
Az orosz állami sajtó üdvözli Putyin új emberét a védelmi minisztérium élén, de a látszatát is kerüli annak, hogy a befolyásos előd elmozdítását kegyvesztésként mutassa be. Pedig a példátlan vezetőcsere számos kérdést vet fel a Kreml belső viszonyairól.
Mahamat Déby a hétvégén lezárult elnökválasztáson a voksok 61,3 százalékával nyert, míg fő ellenfele, egykori kormányfője, Succès Masra 18,53 százalékot kapott.
Hétfőn több irányított robbantással bontják le a baltimore-i hidat, hogy véglegesen szét tudják választani a nekiütköző teherhajót a híd maradványaitól.
Egyik pillanatról a másikra siklott ki egyszerre három élet. Az amerikai Colorádóban élő Aurora Masters belegabalyodott a kerti hintájába, ami egy kis műanyag csúszda mellett volt.
Megemlékezéseket tartottak Izraelben a harcban elesett katonák és a terrorcselekmények áldozatául esett civilek tiszteletére hétfőn, de a kormány tagjait sok helyütt kiabálással, tüntetéssel fogadták a temetőkben.
Az Európai Bizottság a szálláshely-közvetítő Booking.comot felvette azon digitális vállalatok listájára, amelyek a méretük miatt szigorúbb versenyszabályok hatálya alá tartoznak, egyúttal vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy az X közösségimédia-platform mentesülhet-e e szabályok alól – tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
Hétfőn több irányított robbantással bontják le a baltimore-i hidat, hogy véglegesen szét tudják választani a nekiütköző teherhajót a híd maradványaitól.