Kivonul a világ legynagyobb gyorsétteremlánca Srí Lankáról. A vállalat a helyi franchise partnerrel való elégedetlensége miatt mondta fel a szerződés - írja az Origo.
Franciaországban az elmúlt hónapokban több merényletkísérlettel is próbálkozott az Iszlám Állam dzsihadista csoportnak az az ága, amely az orosz főváros melletti Krasznogorszkban végrehajtotta a 137 halálos áldozatot követelő merényletet – jelentette ki Emmanuel Macron.
A két éveleji hónaphoz képest márciusban ismét jelentősen megnőtt a fehérorosz-lengyel határon a harmadik országokból érkező migránsok határsértési kísérleteinek száma.
Azok, akik az első fordulóban a harmadik helyen végző Stefan Harabínra szavaztak, két hét múlva várhatóan nagyobbrészt az Ivan Korcok mögött végző Peter Pellegrinire voksolnak majd – mondta az InfoRádióban a szlovákiai Fórum Intézet elnöke. Öllös László hozzátette: az őszi parlamenti választásokhoz hasonlóan ismét nagyon sok felvidéki magyar maradt
A paksi bővítés sikere a magyar gazdasági versenyképesség hosszú távú garanciája, ezért különösen jó hír, hogy a beruházás továbbra is jól halad, és újabb fontos mérföldköveket sikerült elérni az építkezés során - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az oroszországi Szocsiban.
Paddy Harverson korábbi királyi szóvivő azt mondta Katalin hercegné bejelentése kapcsán, hogy "az embereknek időt kell adniuk a walesi hercegi párnak a gyógyulásra Katalin rákdiagnózisa után."
Felmondásuk benyújtásával és a munkaidő csökkentésével hétfőn tömegesen csatlakoztak dél-koreai orvosprofesszorok a több mint egy hónapja tiltakozó gyakornokokhoz és rezidensekhez.
Az orosz kormány támogatta azt az elképzelést, hogy szabotázscselekmények elkövetéséért már 14 éves kortól börtönbüntetést szabjanak ki. Mi vezetett idáig és meddig nyúlik vissza a történelemben a kérdéses törvénymódosítás?
A múlt hét végi brüsszeli csúcson a tagállamok állam- és kormányfői döntöttek a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Bosznia-Hercegovinával. A részletekről Németh Ferenccel, a Magyar Külügyi Intézet kutatójával beszélgettünk.
Az erőszakos mozgósítás és a toborzóirodák munkatársai által elkövetett törvénysértések ellen tüntetők lezárták a nemzetközi jelentőségű Kijev-Csap főutat hétfőn délelőtt Munkács közelében.
Nem külföldön döntik el, kit jelölünk főpolgármesternek, reagált az LMP-társelnök, miután az európai pártcsaládjuk a céljaikkal ellentétesnek nevezte Vitézy Dávid támogatását.
Betiltják Belgiumban az egyszer használatos elektromos cigarettákat. A tervek szerint 2025. január 1-től lesz érvényben a tiltás, de a rendelet részletei még nem pontosak.
Olyan Kínát láthat a világ, amely stabilan halad előre, úttörő és innovatív, nyitott, magabiztos és egységes, és színvonalas fejlődése által még több lehetőséget nyújt a világnak.
Csaknem 130 franciaországi középiskola kapott merényletfenyegetést a múlt hét óta a meghekkelt digitális felületein keresztül - közölte hétfőn a francia oktatási minisztérium.
Dunja Mijatovic közleményében hangsúlyozta: "aggodalomra ad okot az újságírókat és a civil társadalom tagjait sújtó fokozódó elnyomás Azerbajdzsánban".
A terrorizmus elleni harc, ha nem párosul a lakosság bizalmával, nem lehet sikeres. Az elnyomás fokozása pedig egyre inkompetensebbé teszi az állig felfegyverzett szolgálatokat is.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azzal fenyegette meg hétfőn az amerikai kormányt, hogy ha nem vétózza meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában benyújtott Gázai övezeti tűzszüneti határozati javaslatot, akkor az izraeli tárgyalóküldöttség nem utazik el Washingtonba, pedig erről megállapodott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel három nappal
Az elmúlt hónapokban egy sor légi incidens miatt került be a Boeing a hírekbe. Hétfőn közleményben tudatták, hogy három fontos vezető pozícióban is változás történik.
Az Iszlám Állam Horaszán nevű, afganisztáni székhelyű, de tádzsik és kirgiz csoportokkal is rendelkező terrorszervezete lehet a krasznogorszki tragédia felelőse – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének egyetemi docense. A szakértő arról is beszélt, hogy sokkal komolyabb védelmi int
Ismét Kijevet támadták az oroszok. A légicsapásban 10 ember sérült meg. A Föderáció az elmúlt néhány napban megsokszorozta az ukrán területek elleni rakétatámadásait.
Antoni Gaudí remekműve, a modern építészet csodája még ebben az évtizedben készülhet el, az épületen azonban a hivatalos befejezése után is dolgoznak majd.
Több merényletkísérlettel is próbálkozott az Iszlám Államnak az az ága, amely az orosz főváros mellett végrehajtotta a 137 áldozatot követelő merényletet, mondta Macron.
Azerbajdzsánban a hatóságoknak véget kell vetniük az újságírók és a civil társadalom megfélemlítésének és zaklatásának, a letartóztatások, fogva tartások és a bírósági eljárások elfojtják a véleménynyilvánítás szabadságát az országban - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfőn.