Videóban üzent Alekszej Navalnij özvegye. Az orosz ellenzéki politikus szóvivője pedig arról beszélt, családja harmadik napja nem láthatja Navalnij testét.
Az Európai Néppárt vezetője szerint ők majd nem hagyják, hogy "Európát elpusztítsák a szélsőségesek", és közös védelmi beruházásokat, valamint többségi szavazási rendszert sürget.
Gyűlöletbeszéd miatt egy tunéziai imám tartózkodási engedélyének visszavonását és kitoloncolását kezdeményezte Gérald Darmanin francia belügyminiszter.
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták az Eunavfor Aspides nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren.
A gazdák első hétfői megmozdulására a szlovák-ukrán határon lévő Felsőnémetinél került sor, ahol a tiltakozók déltől egy óráig részleges határlezárást tartottak, blokkolva az Ukrajnából érkező teherforgalom áthaladását.
A Mérgező Hölgy. Így vált híressé Gloria Ramirez, miután az őt kezelő orvosok és ápolók egymás után lettek rosszul egy kaliforniai kórház sürgősségi osztályán, látszólag a nő testéből felszabaduló mérgező gáz miatt. A vizsgálatok azonban nem találtak semmit. Tudósok végül egy olyan magyarázattal álltak elő, ami talán még megdöbbentőbb, mint maga a
Globális demokráciapárti, szolidaritási mozgalomként határozza meg magát az Action for Democracy, mely szervezet több országra kiterjedően is rendszere kiépítésére törekszik.
A román kormányintézmény közleményében a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnál december 18-án történt, két tizenéves halálát okozó tragédia körülményeit vizsgáló bizottság pénteki üléséről számolt be.
A gyilkos egy elítélt bűnöző volt, feltételes szabadlábon Wisconsinban. Egy szemtanút is megpróbált agyonlőni, de ő el tudott menekülni, hogy hívhassa a rendőröket.
A dán miniszterelnök, Mette Frederiksen a hétvégén jelentette be a hírt. Nem sokkal korábban Josep Borrell arról beszélt, hogy egymillió tüzérségi lőszert kap az EU-tól Ukrajna.
Az Európai Bizottság eljárást indított a TikTok ellen annak értékelésére, hogy a közösségi médiavállalat megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt a kiskorúak védelmével, a függőséget okozó műveletek, illetve káros tartalmak kockázatainak kezelésével, a reklámok átláthatóságával kapcsolatban, valamint az adatokhoz való hozzáféré
Az ismeretlen sorsú embereket letartóztathatták, elrabolhatták, meghalhattak, vagy csak megszakadt velük a kapcsolat, amikor hozzátartozóik elmenekültek.
Múlt pénteken meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus. A halálhírét az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat közölte.
A kezdeményezést Halid Karajbic luxemburgi lakos indította el, aki úgy véli, Palesztina önálló államként való elismerése "szimbolikus, de fontos lépés lenne a palesztinai igazságosság felé".
A tálibok követelései között szerepelt például az afgán civiltársadalom szereplőinek kizárása a megbeszélésekről, illetve, az, hogy gyakorlatilag az ország hivatalosan elismert uraiként bánjanak velük.
Felszólították egyben Oroszországot, hogy teljeskörűen tárja fel az ellenzéki vezető halálának körülményeit, és adja ki holttestét Navalnij családjának.