Több témával, egyebek között az ukrajnai háborúval és a Gázai konfliktussal is foglalkozott felszólalásában a német kancellár a müncheni biztonságpolitikai konferencia szombati ülésén.
Az ukrán elnök szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián további fegyvertámogatást kért szövetségeseitől, miközben az ugyanaznap felszólaló NATO-főtitkár azt mondta, hogy "gondok vannak" a katonai szervezet fegyverkészleteivel, és fel kell pörgetni a fegyvergyártást.
Az ukrán elnök szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián további fegyvertámogatást kért szövetségeseitől, miközben az ugyanaznap felszólaló NATO-főtitkár azt mondta, hogy "gondok vannak" a katonai szervezet fegyverkészleteivel, és fel kell pörgetni a fegyvergyártást.
Az ellenzéki politikus február 16-án, 47 éves korában, a börtönben vesztette életét. A reggeli séta után lett rosszul, majd elvesztette az eszméletét, és meghalt.
A következő hónapokban "rendkívüli alkalom" nyílik Izrael számára, hogy rendezze kapcsolatait arab szomszédaival - mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián, hangsúlyozva egyúttal egy palesztin állam létrehozásának szükségességét.
Az orosz ellenzéki hivatalosan természetes halállal halt meg, de egy 2022-es dokumentumfilmben beszélt arról, mit javasol az oroszoknak, ha őt megölik Vlagyimir Putyinék.
Négy hónapos ostrom után az ukrán hadsereg kivonul és feladja a donyecki Avgyijivkát. A visszavonulást az ukrán hadsereg alig másfél hete kinevezett főparancsnoka jelentette be. Katonai elemzők szerint a stratégiai fontosságú város elestével az oroszok végképp körbezárják Donyecket és szabadon építhetik az utánpótlási útvonalakat. Közben Volodimir
Az Európai Bizottság márciusban mutatja be az EU védelmi ipari stratégiáját, amely egyebek között a hadiipari termelés több mint 20 százalékos növelését irányozza elő – ígérte Ursula von der Leyen, a testület vezetője a müncheni biztonságpolitikai konferencián szombaton, hozzátéve, hogy a választások után megalakuló új összetételű Európai Bizottság
Pokolgéppel fenyegették a Wizz Air légitársaságnak a grúziai Kutaiszi és Barcelona között repülő járatát, amely a levegőben visszafordult és leszállt a kutaiszi nemzetközi repülőtéren.
"Úgyszólván minden arab ország őszintén be akarja vonni Izraelt a régióba, normalizálnák kapcsolataikat vele, és biztonsági kötelezettségvállalásokat és biztosítékokat nyújtanának neki, hogy nagyobb biztonságban érezze magát" - fogalmazott Antony Blinken külügyminiszter.
Agyonlőtte 12 rokonát - köztük apját és testvérét - egy 30 éves férfi szombaton Irán délkeleti részén, Kerman tartomány egyik falujában - közölte az iráni ISNA hírügynökség.
Agyonlőtte 12 rokonát – köztük apját és testvérét – egy 30 éves férfi szombaton Irán délkeleti részén, Kerman tartomány egyik falujában – közölte az iráni ISNA hírügynökség.
A Donyec megyei Avgyijivkából történt kivonulásukat követően új védelmi vonalat építettek ki az ukrán csapatok a várostól nyugatra – közölte Dmitro Licsovij, a frontszakasz katonai szóvivője szombaton az ukrán televízióban.
Százezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett és a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen. A rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett.
Még mindig keresik az eltűnteket az ománi villámárvizek után. Napok óta áradások sújtják a közel-keleti országot. Horvátországban pedig melegrekord dőlt meg. Splitben a tengerpartra vonultak az emberek és a szokatlan melegben strandolni kezdtek.
A magyar parlament készen áll Svédország NATO-tagságának ratifikálására, amikor összeül tavaszi ülésszakára, amely e hónap végén kezdődik - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök szombati évértékelőjéből a brüsszeli Politico című lap.
A Donyec megyei Avgyijivkából történt kivonulásukat követően új védelmi vonalat építettek ki az ukrán csapatok a várostól nyugatra - közölte Dmitro Licsovij, a frontszakasz katonai szóvivője szombaton az ukrán televízióban.
Szokatlanul meleg van Horvátországban: február közepén 24 fokot mértek. Többen a tengerparton napoznak, volt, aki úszott is. Spanyolországban hasonló idő volt három hete, akkor az ország déli részén 28 fok volt. A kutatók szerint a szélsőségesen enyhe időjárást a globális felmelegedés okozza.
“Afelé haladunk, hogy a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén ratifikálhatjuk Svédország NATO-csatlakozását" - jelentette be a miniszterelnök az évértékelőjében.
Százezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett és a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen. A rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett.
Vlagyimir Putyin a drága ruhában éppen arról beszélt, hogy hanyagolni kell a nyugati termékeket. Tisztségviselői már csak orosz autókkal közlekedhetnek.
Spontán tüntetéseket tartanak Oroszország-szerte és a világ több nagyvárosában Alekszej Navalnij halála miatt. Az orosz rendőrség erőszakkal fojtotta el a megmozdulásokat, több mint száz embert letartóztattak. Azt továbbra sem lehet tudni, mi okozta az ellenzéki aktivista halálát. Özvegye szerint Putyin elnököt terheli a felelősség.
Elérte a négymilliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által az orosz hadműveletek kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.
Bill Browder úgy látja, Putyin egyszerűen nem akarta, hogy a választásokhoz közeledve Navalnij a börtönből buzdítsa követőit politikai megmozdulásokra. Ezen kívül üzenetet is akart küldeni a riválisainak.
A Joe Biden amerikai elnök által Ukrajna számára ajánlott katonai segélycsomag washingtoni képviselőházi elfogadását sürgette Münchenben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton.