Plüssmackónak öltözve fogtak el a rendőrök két drogdílert Peru fővárosában Valentin napon. Az egyik nyomozó jelmezben féltérdre ereszkedve, lufival a kezében csalogatta ki a kábítószer kereskedőket az otthonukból. Azt hihették, hogy egyikük párja van beöltözve. Amint kijöttek az épületből, elfogták őket. Te vagy a mosolyom oka – ez a felirat volt a
Az ukrán védelmi erők emberéletek megmentése és a hadműveleti helyzet javítása érdekében visszavonultak a Donyeck mellett fekvő Avgyijivka Zenit elnevezésű állásából a város délkeleti külterületére – jelentette be pénteken Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka.
A szlovén parlament tudomásul vette pénteken Dominika Svarc Pipan igazságügyi miniszter lemondását, akinek ezzel a megbízatása hivatalosan is véget ért – jelentette a közszolgálati televízió.
Ausztria április 16-ig meghosszabbította a növekvő migrációs nyomás miatt átmenetileg visszaállított ellenőrzést a cseh határon – jelentette be pénteken Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.
Tegnap egy bírósági tárgyaláson még jókedélyűnek tűnt Alekszej Navalnij, akit Putyin legfőbb hazai ellenfelének tartottak. Ám a szibériai börtön, ahol fogvatartották ma bejelentette a politikus halálát. A hírek szerint Navalnij édesanyja és felesége kételkedik a hírekben. Azt mondják, a férfi halálhíre állami forrásokból érkezett, így nem tudják, h
Egy hónap alatt csaknem 1800 magyar ment ki dolgozni Ausztriába, így a számuk a teljes munkaidős, bejelentett alkalmazottakat tekintve megközelítette a 125 ezret.
A romániai megyeszékhelyek központi térségeiben működő büntetés-végrehajtó intézetek elköltöztetéséről, településeken kívülre helyezéséről fogadott el memorandumot pénteki ülésén a bukaresti kormány.
"Mindent földig romboltak a bombáikkal. A helyiek a pincékbe rejtőztek el. Az oroszok senkinek nem kegyelmeznek" – mondta egy a közösségi médiára feltöltött videóban egy ukrán blogger.
Ausztria április 16-ig meghosszabbította a növekvő migrációs nyomás miatt átmenetileg visszaállított ellenőrzést a cseh határon - jelentette be pénteken Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.
Nagyobb uniós egységet sürgettek az Európai Unió vezetői a védelmi képességek terén pénteken, a háromnapos müncheni biztonságpolitikai konferencia nyitónapján.
Pénteken paktumot írtak alá arról a nagy technológiai vállalatok, hogy önkéntes és ésszerű óvintézkedéseket tesznek annak megakadályozására, hogy a mesterséges intelligenciát demokratikus választások manipulálására használják fel bárhol a világon.
Nehéz feladatra vállalkozott a zöldpárti gazdasági miniszter. Robert Habeck országjáró körútra vállalkozott annak elmagyarázására, hogy mit tervez a kormány a súlyos gazdasági válságból való kilábalásra. A miniszter, aki egyben alkancellár is, arra azonban aligha számított, hogy útját a német gazdák heves tiltakozása, illetve tüntetései zavarják me
Emmanuel Macron francia elnök és ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij aláírt péntek este Párizsban egy kétoldalú biztonsági megállapodást, amelynek célja hosszú távon szavatolni a polgári és katonai támogatást Ukrajnának az Oroszországgal vívott háborúban.
Az izraeli hadsereg titkosszolgálati információk alapján elfogta a Hamász palesztin iszlamista szervezet számos fegyveresét a hán-júniszi Nasszer kórházban, a Gázai övezet déli részén, köztük húsz olyat, aki részt vett az izraeli települések elleni október 7-i terrortámadásban - jelentették be pénteken hivatalosan.
Több tucat ember próbált megrohamozni pénteken egy segélyszállítmánnyal megrakott teherautót a rafahi határátkelőnél a Gázai övezet déli részén, ahol rendkívül kis területen mintegy 1,3 millió menekült zsúfolódott össze.
A budapesti amerikai nagykövetség közleményben tudatta, hogy amerikai delegáció érkezik a városba vasárnap. A küldöttség tagjai demokrata és republikánus szenátorok, és a látogatás fő célja a Nato és Magyarország közötti stratégiai ügyek megvitatása.
A Donyeck melletti város feladása is benne van a pakliban, miközben sorra kerülnek elő a szabotőrök Lengyelországban és Belaruszban is. Pénteki háborús hírek.
A Hamász által október 7-én a Gázai övezetbe elhurcolt izraeliek közül sokan meghaltak, az életben maradtak pedig rendkívül nehéz körülmények között kénytelenek élni – közölte pénteken a terrorszervezet fegyveres szárnya, az Izzedín al-Kasszám Brigádok.
Az elemzők között van, aki szerint Putyin a börtönbe zárt Navalnijtól is félt. Más egy Ukrajnán túlnövő konfliktus előkészületét látja az orosz ellenzék legismertebb alakjának halálában.
Egy kihűlt akta megoldásában kért segítséget egy ausztrál rendőrőrs, akik 45 év után is szeretnék kideríteni egy helyi családanya tragikus halálának körülményit.
A bírói döntés két évre eltiltotta Donald Trump két fiát, Donald Trump Jr.-t és Eric Trumpot is attól, hogy bármilyen vállalkozás és jogi személyiséggel rendelkező intézmény irányításában részt vegyenek New Yorkban.
Donald Trumpot és vállalkozását 354 millió dollár bírság megfizetésére kötelezte egy New York-i bíró, és három évre eltiltotta minden üzleti tevékenységtől az államban.
A törvények értelmében feltételesen szabadlábra helyezhető az, aki elmúlt 70 éves, valamilyen betegségben szenved és büntetésének legalább egyharmadát már letöltötte.
Öt hét múlva az urnákhoz járulnak a szlovák választópolgárok, hogy megválasszák Zuzana Čaputová köztársasági elnök utódját. A csütörtökön este napvilágot látott legfrissebb közvélemény-kutatás eredményei szerint Peter Pellegrini házelnök győzedelmeskedne az első fordulóban, tőle két százalékkal lemaradva pedig Ivan Korčok volt külügyminiszter jutna
Kivonják az ukrán egységeket a negyedik hónapja orosz ostrom alatt tartott kelet-ukrajnai Avgyijivkából - jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szombat hajnalban.