Az ügyben vizsgálatot indítottak, és a hadsereg szakértőiből álló bizottságot küldtek a baleset helyszínére, "hogy megállapítsák a baleset körülményeit".
“Aggódom miatta. Most hallottam a diagnózisáról. Beszélni fogok vele, ha Isten is úgy akarja" - nyilatkozta Joe Biden, miután III. Károlynál rákbetegséget diagnosztizáltak.
Meg akarta előzni a spekulációkat, ezért osztotta meg a nyilvánossággal rákdiagnózisát III. Károly angol király. Az uralkodó konkrét betegségét ugyanakkor nem nevezték meg. Annyit viszont tudni, hogy hónapokig nem lehet majd látni
Heves vihar okozott veszélyes áradásokat és viharos szelet Kaliforniában hétfőn, ahol legalább három ember meghalt, és csaknem félmillió otthon maradt áram nélkül.
A legfrissebb információk szerint III. Károly király nagyon jól fogadta a rákdiagnózist. Családtagjai és barátai állítólag megdöbbentek az elszántságán, illetve azon, ahogy folytatni akarja a szokásos ügymenetet. Úgy tudni, a betegségét nagyon korán észlelték, így a gyógyulási prognózisa biztató.
III. Károlynál rákot diagnosztizáltak, már hétfőn elkezdődött a kezelése. A herceg egyedül érkezik, felesége és gyerekei az Egyesült Államokban maradnak.
Heves vihar okozott veszélyes áradásokat és viharos szelet Kaliforniában hétfőn, ahol legalább három ember meghalt, és csaknem félmillió otthon maradt áram nélkül.
Mint azt az atv.hu is megírta, Katalin hercegné a közelmúltban hasi műtéten esett át, és majdnem két hétig egy londoni magánklinikán lábadozott. A tervezett műtétről több részletet nem adott ki a Palota, de az tudható, hogy a hercegné már otthonában gyógyul tovább. Arról is írtunk, hogy egy spanyol hírcsatorna azt állította, hogy Katalin hercegné é
A tokiói tűzoltóság közlése szerint a fővárosban több mint száz embert kellett kórházba szállítani, akik a csúszóssá vált utakon szenvedtek sérüléseket.
Heves vihar és áradások sújtják az amerikai Kalifornia államot. Az ítéletidő következtében több százezer otthon maradt áram nélkül, kidőlő fák miatt legalább hárman meghaltak.
A tokiói tűzoltóság közlése szerint a fővárosban több mint száz embert kellett kórházba szállítani, akik a csúszóssá vált utakon szenvedtek sérüléseket.
III. Károly király egyelőre él, de már nem virul: a brit uralkodónál nemrég rákot diagnosztizáltak. Cikkünkből kiderül, ki ülhet a trónra, ha ő már nincs, illetve mi lesz a királyi család többi tagjával. Vagy éppen Harry-vel és Meghannel.
A bevett procedúra során a kegyelmeket az igazságügyi minisztérium vizsgálja felül, ezután a kabinetnek továbbítja megvitatásra, majd utolsó lépésként az elnök véglegesíti a folyamatot.
A bihus.info ukrán oknyomozó portál közlése szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik részlege illegális megfigyelés alatt tartotta újságíróit.
Teljesülhet a német egészségügyi miniszter egyik régóta dédelgetett álma. A kormánykoalíció három pártja megállapodott a marihuána, azaz a kannabisz legalizálásának feltételeiről. A tervek szerint az engedélyezés április 1-jén életbe léphet.
A bihus.info ukrán oknyomozó portál közlése szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (Szbu) egyik részlege illegális megfigyelés alatt tartotta újságíróit.
Az elváltozást egy prosztatavizsgálat során fedezték fel, de csak annyit tudni, hogy nem prosztatarákról van szó. A Buckingham Palotának jó oka van a titkolózásra.
A jelenlegi kormányfő, Szretta Tavizin már az előző kormány idején szót emelt a kannabisz legalizálása ellen, amely a turizmust és a mezőgazdaságot szándékozott támogatni.
Megtámadtak egy brit tulajdonban lévő teherszállító hajót keddre virradó éjjel a Vörös-tengeren - közölte a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO).
A protokoll szerint, ha az uralkodó nem tud hivatali ügyekben eljárni, az államtanácsosok veszik át a feladatait. Az öröklési sorrendben Vilmos herceg áll az első helyen.