Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy friss interjúban azt mondta, hogy több magas rangú tisztségviselő leváltásával "új kezdetet" fontolgat a csaknem két éve zajló orosz-ukrán háború menetében.
Teherán habozás nélkül meg fog torolni minden, iráni földön végrehajtott amerikai támadást – jelentette ki hétfőn az iráni külügyminisztérium szóvivője.
Alighogy leadta az induláshoz szükséges támogatói aláírásokat az egyedüli háborúellenes elnökjelölt-aspiráns Oroszországban, a választási bizottság máris kifogásokat emelt Borisz Nagyezsdin listájával kapcsolatban. A Heti Világhíradónak a posztszovjet térség szakértője elmondta: Moszkva a szövetségeseitől kér majd gondosan összeválogatott választás
Folyamatban van a konzultáció a pedagógusokkal, hogy hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) oktatásért felelős ügyvezető alelnöke.
Nem abban hiszünk, hogy az üzletnek van országa, hanem abban, hogy az országnak van gazdasága – mondta a Demokratának Maximilian Krah, az AfD listavezetője.
Az ünnepséget megzavaró maorik nevében felszólaló aktivista, Hone Harawira a jelenlévő kormánytagokhoz fordulva rögtönzött beszédében azt mondta, hogy a maorik nem fogadják el a szerződés megszüntetését.
Do Kvon blokklánccége 2022-ben omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna, elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek.
A tárcavezető a sopronbánfalvai kihelyezett kormányülés szünetében arról számolt be, hogy telefonon beszélt észt hivatali partnerével, akivel több fontos, a két országot érintő kérdésről volt szó.
A KFOR az 1998-99-es koszovói-szerb háború lezárását követően, 1999. június 12-én jött létre az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozata alapján.
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten Brüsszelben, az uniós csúcs előtt olasz újságíróknak megerősítette, hogy az EP-választás után csatlakoznának a konzervatívokhoz.
Az ügyészség gyanúja szerint Bayrou pártelnök volt a centrista párt feltételezett illegális finanszírozásának a felelőse, ő azonban tagadta, hogy bármilyen rendszerszerű család történt az uniós pénzekkel.
A svéd NATO-tagság közvetlenül érinti Amerika biztonságát, közelről figyeljük a fejleményeket - üzente az amerikai nagykövet, miután ismét bojkottálta a szavazást a Fidesz.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Putyin szóvivője szörnyeteg terrortámadásnak nevezte a liszicsanszki pékség szombati lebombázását, amelyben az orosz közlés szerint 28 ártatlan civil vesztette életét. Hétfőre kiderült, hogy a liszicsanszkban szétbombázott pékségben csupa 35 év körüli ember halt meg, köztük az oroszbarát szakadár Luganszki Népköztársaság három fontos tisztviselője.
Vasárnap este a Liverpool elszenvedte idénybeli második vereségét az angol futball bajnokságban. Az Arsenal hazai pályán 3–1-re legyőzte a listavezetőt, így még szorosabbá vált a helyzet az élmezőnyben.
"Ma, amikor Ukrajna szó szerint a létéért küzd, a legfontosabb a hadsereg harci eredményessége és koherenciája, valamint a társadalom egysége" – hangoztatta a polgármester.
A párizsiak népszavazáson jóváhagyták a városi terepjárók parkolási díja megháromszorozásának tervét, de a szavazásra jogosultak kevesebb mint hat százaléka vett részt a voksoláson.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij menesztéséről felröppent hírek kapcsán fejtette ki véleményét, és figyelmeztetett, hogy a társadalom nem bízik a katonai vezetésben bekövetkezett változás pozitív következményeiben.
2024-ben a közösségi média népszerűbb, mint valaha. De az a fajta közösségi hálózatépítés, amelyben a Facebook úttörő szerepet játszott, eltűnőben van.
Veszélyhelyzetet hirdetett Kalifornia kormányzója az államot sújtó, áradásokat okozó vihar miatt, amely legkevesebb egy halálos áldozatot követelt hétfő reggelig.
Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.
Vasárnap a Leumi bank döntött úgy, hogy befagyasztja a szintén szankciós listára felkerült Janon Levynek, egy Hebron-hegyi telepesnek a nála vezetett számláját.
Egy új törvénytervezet szerint Ukrajnában a jövőben akár nyolc év börtönt is kaphat az a férfi, aki hadiállapot idején illegálisan próbálja meg elhagyni az országot.
Az Európai Bizottság emlékeztetett: Oroszország Ukrajna elleni háborújának 2022. február 24-i kezdete óta az országnak nyújtott uniós támogatás több mint 88 milliárd eurót tesz ki.
Az Európai Bizottság és a Világbank-csoporthoz tartozó International Finance Corporation (IFC) garanciamegállapodást írt alá 90 millió euró értékben olyan beruházások támogatására, amelyek a magánszektor bevonásával segítik elő Ukrajna újjáépítését – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
Az ukrán elnök az olasz Rai Newsnak beszélt arról, hogy leváltaná Valerij Zaluzsnijt. Az elnök és a főparancsnok közötti feszültségekről már hetek óta hallani. Összefoglalónk az ukrán-orosz háború híreiről.