2024. január 18. csütörtök

jan. 18
5:12
Bosszút álltak az eBay dolgozói: élő pókokat és csótányokat küldtek egy házaspárnak (ATV)
Az eBay-nek 3 millió dolláros bírságot kell kifizetnie, miután az alkalmazottai undorító dolgokat küldtek egy házaspárnak.
jan. 18
5:18
Azt hiszi, egyedi a kézírása? A mesterséges intelligencia egy pillanat alatt lemásolja (ATV)
A Közel-Keleten a közelmúltban szabadalmaztattak egy mesterséges intelligencia programot, amely sikeresen utánozni tudja az emberi írást, olyannyira, hogy ember meg nem mondaná, hogy azt egy program csinálta.
jan. 18
5:27
"Még soha nem láttam ilyesmit" – megmagyarázhatatlan dolog tűnt fel a repülőgép mellett (hirado.hu)
A nő úgy véli, hogy egy rózsaszín földön kívüli szerkezet repülhetett el gépük mellett.
jan. 18
5:48
Egyre veszélyesebb éjszaka vezetni – azonnali fellépést követelnek (Infostart)
A modern autók lámpái olyan erősen világítanak, hogy a sofőrök nagy többségét ez már zavarja.
jan. 18
6:09
Törvényben rögzítette a londoni alsóház, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország (hirado.hu)
A szerda éjszakai szavazáson azonban végül csak 11 konzervatív képviselő voksolt a törvényjavaslat ellen, köztük Suella Braverman volt belügyminiszter.
jan. 18
6:12
Németországban már a felkészülést sürgetik Donald Trump győzelmére (Infostart)
Bár Donald Trump még csak az első republikánus előválasztást nyerte meg, tekintélyes német konzervatív politikusok már azt hangsúlyozzák, hogy Berlinnek fel kell készülnie a volt elnök újabb elnökválasztási győzelmére. Olyannyira, hogy a CDU/CSU ebből a célból egyeztetést ajánlott a hivatalban lévő kormánykoalíciónak.
jan. 18
6:15
Áthangszerelt dél-koreai külpolitika: vajon nagyobb biztonságot vagy atomháborút hoz a fordulat? (hirado.hu)
A 2022 májusában hivatalba lépő Jun Szogjol elnök által vitt külpolitikai irány alapjaiban eltér a korábbi dél-koreai megközelítéstől.
jan. 18
6:17
A nemzetközi sajtó is részletesen beszámolt a magyar kormánydelegáció afrikai tárgyalásairól (hirado.hu)
Eredményes tárgyalásokat folytatott a magyar kormány delegációja a Száhel-övezetben a migráció visszaszorítása érdekében.
jan. 18
6:18
Új trükkel játsszák ki a behívót az ukránok, csak egy gyerek kell hozzá (Ripost)
Az ukrán férfiak új kiskaput találtak.
jan. 18
6:42
Több államban nem indulnak el Joe Biden kihívói (Infostart)
Szokatlan döntések az elnökjelöltségért folyó harcban az Egyesült Államokban.
jan. 18
6:54
Nevezetes történelmi városból tiltanák ki az autókat a hétvégékre (Infostart)
Hétvégenként lezárnák a gépkocsiforgalom előtt és átengednék a gyalogosoknak Brassó belvárosát, az erre vonatkozó szabályzattervezetet kedden ismertette az erdélyi város vezetése.
jan. 18
7:24
Rossz hírt közölt a Buckingham-palota: kezelésre szorul III. Károly király (ATV)
Nemrégiben Katalin walesi hercegnét szállították kórházba, ahol egy tervezett hasi műtétet hajtottak végre rajta. Katalin után most a királyi család újabb tagjára vár kezelés, III. Károly király egy jóindulatú daganat miatt fekszik be a kórházba.
jan. 18
7:24
"Igen, náci tempó" – üzente Kocsis Máté Daniel Freund német EP-képviselőnek (Telex)
Freund szerint nem kellett volna felszabadítani az uniós pénzeket Magyarországnak.
jan. 18
7:30
A nap kérdése (HírTV)
Jogállami módon viselkedik az Európai Parlament Magyarországgal szemben?
jan. 18
7:30
Újabb amerikai légicsapások Jemenben, a húti lázadók újabb 14 rakétáját semmisítették meg (444.hu)
Ez volt a negyedik amerikai légicsapás. Nem sokkal korábban a hútik dróntámadásában megsérült egy áruszállító hajó.
jan. 18
7:42
"Igen, náci tempó" – üzente Kocsis Máté Daniel Freund német Ep-képviselőnek (Blikk)
Azonnal reagált a Európa Parlamentben szerdán elhangzott hozzászólásokra Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, amikor többek között Daniel Freund német EP-képviselő azt mondta: Magyarország ténylegesen nem teljesítette a jogállamisági elvárásokat, amelyekért cserébe fel lehetett szabadítani az EU-pénzek nem befagyasztott részét.
jan. 18
7:42
Gyógyszerekhez juthatnak a Gázai övezetben fogvatartott izraeli túszok (HírTV)
Nonszensznek tartja Magyarország az Izrael elleni, népirtással kapcsolatos vádakat.
jan. 18
7:42
Már minden az EU-csúcsról szól - Orbán Viktor nem zárta ki, hogy újra vétózik (ATV)
Nincs könnyű helyzetben Ursula von der Leyen, de az EP-vitáról a lumbágója miatt hiányzó Charles Michel sem, ha az EU-csúcson egységes döntést akarnak Ukrajna támogatásáról. “Ha Brüsszel elfogadja a magyar javaslatot, Ukrajnának lesz segítség az Uniós költségvetésen kívül. Ha nem fogadja el, akkor sajnálatos módon kénytelen vagyok ezt a folyamatot
jan. 18
7:48
Megvonták a mentelmi jogot a szejmben égő hanukagyertyát poroltóval megtámadó szélsőjobbos képviselőtől (444.hu)
Grzegorz Braun az akciója után "sátáninak" nevezte a hanukát, most elindulhat ellene a büntetőeljárás.
jan. 18
8:00
Pakisztán visszalőtt Iránba, több robbanásban heten haltak meg, az irániak szerint csak nők és gyerekek (444.hu)
Két nappal azután, hogy Irán szintén gyerekek életét követelő csapásokat mért egy dzsihadista szervezet bázisaira Pakisztánban.
jan. 18
8:00
"Ő volt az egyetlen húgom" – Összeomlott az Aldiban kegyetlenül meggyilkolt pénztárosnő családja (Ripost)
Volt párja végzett a közkedvelt pénztárossal.
jan. 18
8:03
Elképesztő látvány, ahogy a lovasok átugratnak a hatalmas máglyák felett a januári éjszakában (hirado.hu)
Évszázados hagyomány, hogy tűzugratással tisztelegnek Szent Antal előtt egy spanyol település lakói.
jan. 18
8:06
Kocsis Máté azért nácizta le Daniel Freund német EP-képviselőt, mert az egy vitát a bíróságon oldana meg (444.hu)
“Náci tempó" - írta a Facebookon.
jan. 18
8:06
Törvényben rögzítette a londoni alsóház, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország (Demokrata)
A tervezet ezután a parlament felső kamarája, a Lordok Háza elé kerül további megfontolásra.
jan. 18
8:12
Drónokkal próbálták megtámadni a két legnagyobb orosz várost, Moszkvát és Szentpétervárt (Blikk)
Az orosz légvédelem – vélhetően ukrán – drónokat ártalmatlanított Moszkva és Szentpétervár felett csütörtökre virradó éjjel.
jan. 18
8:27
Pakisztán megtorló légicsapásokat mért iráni célpontokra (hirado.hu)
A légicsapásoknak a megtámadott iráni Szisztán-Beludzsisztán tartomány kormányzóhelyettese szerint legkevesebb hét halálos áldozatuk volt.
jan. 18
8:57
Jégvihar miatt egy villanyvezeték a parkoló autóra zuhant, többen meghaltak (hirado.hu)
A jég szerdán teljesen beborította az utakat és járdákat, szinte teljesen megbénítva a környékén a közlekedést.
jan. 18
9:00
Egészen más lesz a vonatközlekedés Sopron és Bécsújhely között (Infostart)
Dízel helyett a jövőben csak elektromos vontatású szerelvények érkeznek Ausztria felől a soproni állomásra Bécsújhelyről.
jan. 18
9:12
Harc kezdődött a tengerek uralmáért, és ez már Amerikának is fáj (Infostart)
Az óceánok és tengerek újból a nagyhatalmi vetélkedés legfontosabb színterei lettek.
jan. 18
9:18
Óriási a baj a határnál, özönlenek a menekültek Magyarországra (ATV)
Csaknem ötezren érkeztek Ukrajnából szerdán.
jan. 18
9:27
Negyedszer támadták a héten a húszi felkelők állásait az amerikai erők (hirado.hu)
Joe Biden amerikai elnök szerdán visszahelyezte a jemeni húszi lázadókat az Egyesült Államok terrorszervezeteket felsoroló lajstromára.
jan. 18
9:30
Negyedszer támadták a héten a húszi felkelők állásait az amerikai erők (HírTV)
Az amerikai hadsereg újabb támadást intézett csütörtökön az iráni támogatású húszi milíciák állásai ellen Jemenben - jelentették amerikai sajtóorgánumok.
jan. 18
9:36
Kocsis Máté irgalmatlanul kiakadt, kőkeményen nekiment a Magyarországot kritizáló német politikusnak (ATV)
Daniel Freund német politikus, a Zöldek/Európai Szabad Szövetségének képviselő durva véleményt fogalmazott meg Magyarország ellen, ami egyáltalán nem tetszett Kocsis Máténak és keményen visszaszólt.
jan. 18
9:39
Halálos áramütés ért három embert, miután a jégvihar miatt egy villanyvezeték az autójukra zuhant (hirado.hu)
A jég szerdán teljesen beborította az utakat és járdákat, szinte teljesen megbénítva a környékén a közlekedést.
jan. 18
9:42
Háború Ukrajnában és Izraelben - Putyin: Oroszországtól nem lehet elvenni a katonai sikereit (HírTV)
Georg Spöttle, Hidegkuti Konstantin és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb háborús híreket.
jan. 18
9:48
Szívrohamot kapott az édesapa, kétéves kisfia a holttest mellett halt éhen (Ripost)
Kisfia holttestét az apa lábánál találták összegömbölyödve
jan. 18
9:57
Peking és Manila jobb kommunikációval törekedne a konfliktuskezelésre (hirado.hu)
A kapcsolatokra hónapok óta feszültség jellemző a Dél-kínai-tenger vitatott területei miatt.
jan. 18
10:00
Fico szerint jöhet a négynapos munkahét Szlovákiában (Telex)
Először kísérleti jelleggel vezetik majd be, de még nem tudni, mikor.
jan. 18
10:12
A gázolaj 100 forinttal, a benzin 60-65 forinttal olcsóbb Horvátországban, mint Magyarországon (SzMo)
A környező országok közül csak Ausztriában kerül annyiba az üzemanyag, mint nálunk. Ott viszont jóval magasabb az átlagkereset.
jan. 18
10:12
Pakisztán megtorló rakétacsapásokat mért Iránra (Telex)
Pakisztán állítása szerint terrorista sejtet céloztak, iráni jelentések szerint a támadásban három nő és négy gyerek halt meg.
jan. 18
10:14
Húszi drón csapódott egy teherhajónak az Ádeni-öbölben, az USA újabb csapást mért a jemeni húszikra (Telex)
Hírfolyamunk a közel-keleti válságról.
jan. 18
10:21
Bajba jutott kölyökkutyát mentettek ki egy befagyott tóból (hirado.hu)
Bob, a fekete színű kölyökkutya a vékony jégréteg miatt nem tudott kijönni a tóból.
jan. 18
10:36
Párizs hadat üzent a rusnya kulcsszéfeknek (Telex)
A városvezetés szerint szennyezi a városképet a sok kis széfecske, amelyek szerintük segédeszközei az illegális lakáskiadásoknak is.
jan. 18
10:48
A német Welt-olvasók egyre hangosabban állnak ki Orbán Viktor politikája mellett (HírTV)
Az egyik kommentelő szerint Orbán Viktor nem csak Magyarország, hanem Európa érdekében is cselekszik.
jan. 18
10:48
Megölték az ügyészt, aki az élő tévéadást megzavaró, majd túszokat ejtő fegyveresek ügyét vizsgálta Ecuadorban (444.hu)
Az országban a támadás után rendkívüli állapotot vezettek be.
jan. 18
10:57
Az olasz pénzügyminiszter az infláció miatt aggódik a vörös-tengeri válság miatt (hirado.hu)
Giancarlo Giorgetti úgy vélte, az újabb nemzetközi méretekkel fenyegető konfliktus felforrósíthatja az árakat.
jan. 18
10:59
A lengyel püspöki konferencia elnöke közbenjárását ígérte az elítélt ellenzéki politikusok érdekében (hirado.hu)
Az érsek erre reagálva levelet írt a két képviselőnek, és humanitárius közbenjárását ígérte Bodnarnál.
jan. 18
11:00
Vészhelyzet Németországban: minden a hó és a jég fogságában (Infostart)
Továbbra is a hóval és a jéggel küzd Németország. A rendkívüli időjárás különösen az ország középső és déli tartományai sújtja, de kijut a "jóból" északon is.
jan. 18
11:00
Harald Vilimsky szerint nagyobb hatalmat kell adni az Unióban Orbán Viktornak (HírTV)
Az Osztrák Szabadságpárt politikusa szerint az Unió igazságtalanul bánik a magyar miniszterelnökkel.
jan. 18
11:00
Elkobzott orosz vagyonnal segítenék Ukrajnát a G7-ek: maguk sem várnak már csodát tőle (Demokrata)
Nyugati tisztviselők 300 milliárd dollárnyi orosz vagyontárgyat koboznának el erre a célra.

Keresés