Prosztata-megnagyobbodás miatt korrekciós beavatkozás vár a jövő héten III. Károly brit királyra. A 75 éves uralkodó nyilvános szerepléseit a lábadozás rövid idejére elhalasztják – tudatta a Buckingham-palota közleményében.
Robert Fico szlovák miniszterelnök megosztó beszédei és a kormánya intézkedéseit elítélő állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament. A Fidesz nemmel szavazott.
Petro Porosenko nem kevesebb mint félmillió hrivnya kártérítést követel a határőröktől. Az ukrán hatóságok attól tartottak, hogy orosz érdekeket szolgál az utazás.
A davosi Világgazdasági Fórumról távozó Antony Blinken már felszállt a kormányzati Boeing 737-esre, amikor a szerelők észrevették, hogy valami nincs rendben.
Február 15-én, vagyis egy nappal Valentin-nap után a Tinder végleg kivonul Fehéroroszországból. A felhasználók ezután sem matchelésre sem pedig üzenetváltásra nem használhatják az alkalmazást.
Több ezer fős zavargás tört ki Oroszország egyik délnyugati területén, Baskírföldön, miután a hatóságok négy év börtönre ítélték Fail Alszinov ellenzéki aktivistát.
Borzalmas dolgokat élt át egy édesanya, mikor ikrei születtek. Hónapokba telt, mire kiderült, hogy nem az anyaság vagy a gyermekei ellen tiltakozott az elméje, a mentális betegség csupán egy tünet volt, amellyel a teste jelezte: baj van. Brett Murphy Hunt most megosztotta a történetét, hogy ezzel más édesanyáknak is segítsen.
Arnold Schwarzenegger szerdán fennakadt a müncheni repülőtér vámján, mert nem jelezte előre, hogy a csomagjai között egy igencsak drága óra is lapul. Az órát azért hozta be az Európai Unió területére, mert el akarta árverezni.
Karl Lauterbach szerint a homeopátiának a tudományos ismeretek alapján nincs orvosilag bizonyított haszna. Az egészségügyi miniszter ezért meg akarja szüntetni a homeopátiás szerek egészségbiztosítási támogatását. A miniszter szerint a tudományos ismeretek a homeopátia terén sem hagyhatók figyelmen kívül.
A pápa azután szólalt meg, hogy ismét előkerült a hozzá közel álló Víctor Manuel Fernández argentin bíboros fiatal korában írt szexuális tartalmú könyve.
A francia kormány visszautasította a Dél-afrikai Köztársaságnak a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) bemutatott vádjait, amelyek szerint Izrael népirtást követ el a Gázai övezetben.
Az orosz fegyveres erők precíziós csapást mértek Harkiv közelében külföldi harcosok, köztük több francia állampolgárságú zsoldos bázisára – jelentette be szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Irak és Szíria után kedd éjjel Pakisztánra mért légicsapást az iráni Forradalmi Gárda. A beludzsisztáni szunnita csoportot célzó támadásban két gyermek halt meg. Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő szerint a történtek váratlanok, de nem előzmény nélküliek.
Az ukrán vezető szerint a nyugati támogatás elmaradásának közvetlen hatása a harctéren a tűzérségi lőszerek és légvédelmi eszközök hiányában fog megnyilvánulni.
Elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét szerdán az immár napok óta tiltakozó román gazdák, és több romániai helyszínen is folytatódtak a forgalomlassító felvonulások.
A Fidesz európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében a jelentésre reagálva mindenekelőtt leszögezte: az Európai Unió tartsa tiszteletben a tagállamok szuverenitását.
Az ukrán haderő felszólította az észak-ukrajnai Csernyihiv és Szumi megyék orosz határmenti térségeinek lakosait, hogy saját biztonságuk érdekében, valamint azért, hogy az ukrán hadsereg hatékony támadásokat tudjon végrehajtani az orosz erők ellen, hagyják el településeiket - közölte Szerhij Najev, a haderő parancsnoka szerdán a Facebookon.
Az Egyesült Államok ezen a napon helyezte vissza a jemeni húszi lázadókat a világ terrorszervezeteit felsoroló jegyzékébe azért, mert hajókat támadnak meg a Vörös-tengeren.
Szövetségi programokkal és adókedvezményekkel alakítanák át több amerikai nagyvárosban is az üres irodaházakat lakásokká. Ezekből most több van az Egyesült Államokban, mint 1979 óta bármikor. New York, Boston és Cleveland is belemenne az utólagos átépítésekbe.
Az orosz haderő három frontszakaszon tíz rohamot vert vissza, közülük hatot Donyeck térségében - közölte szerdai hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.