Ha elmozdulás történik török részről, “akkor természetesen azt az ígéretünket, hogy Magyarország nem fog késleltetni egy országot sem a tagság vonatkozásában, azt be fogjuk tartani” - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére a svédek NATO-csatlakozásának a ratifikálásáról.
Jövő év elejétől a hollandiai diákoknak tilos lesz bevinniük a mobiltelefonokat, a táblagépeket és az okosórákat az osztálytermekbe - jelentette be a holland oktatási miniszter kedden.
A tálib vezetés múlt vasárnap Afganisztánban elrendelte az összes fodrászüzlet és szépségszalon bezárását a nők jogainak korlátozásának legújabb lépéseként.
Ki kellett üríteni a Fehér Ház turisták által is látogatható nyugati szárnyát vasárnap, miután a Titkos Szolgálat az épületrész rutinszerű ellenőrzéskor gyanús fehér porra bukkant, melyről keddre kiderült, hogy kokain - közölte két rendvédelmi tiszt kedden.
Hétfőn rekordot döntött a globális átlaghőmérséklet, ami többek között rámutat a fosszilis tüzelőanyagok elégetése során keletkező, folyamatosan növekvő szén-dioxid-kibocsátás veszélyeire.
Ki kellett üríteni a Fehér Ház turisták által is látogatható nyugati szárnyát vasárnap, miután a titkosszolgálat az épületrész rutinszerű ellenőrzéskor gyanús fehér porra bukkant, amelyről keddre kiderült, hogy kokain – közölte két rendvédelmi tiszt kedden.
Az ukrán ellentámadás "különösen eredményes" volt az utóbbi napokban - jelentette ki kedden Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.
A vadregényes, skandináv és brit háttérrel egyaránt rendelkező Orkney vezetése jelezte: újragondolná státuszát. A szakítás nem lenne egyszerű, viszont a tradíciók mellett egyértelmű gazdasági okok húzódnak a háttérben. De ki gondol a skót whiskyre?
Narendra Modi indiai miniszterelnök a terrorizmus elleni harcra, Hszi Csin-ping kínai elnök pedig a kapcsolatok megerősítésére szólított fel a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) virtuális csúcstalálkozóján kedden.
A 40 km hosszú Gliwicei-csatornán június közepén kb. egy tonna hal pusztult el, az illetékes hatóságok szerint az oxigénszint hirtelen csökkenése miatt.
Emmanuel Macron francia elnök bejelentette: sürgősséggel nyújtanak be egy törvénytervezetet, hogy forrásokat biztosíthassanak a megrongált középületek, közlekedési eszközök és közterek helyreállítására.
A szakértők szerint elenyésző hatása lesz a környezetre a sugárzó hulladékvíznek. Ez amúgy így is van, az atomenergia-iparban bevett gyakorlat a hulladékvíz tengerbe eresztése.
Matteo Zuppi bíboros, Ferenc pápa ukrajnai rendezésért felelős megbízottja kedden bejelentette, hogy jelenleg megoldást keres arra, miként térhetnének haza az ukrajnai háborúban – a kijevi vezetés szerint – Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek.
Ultráknak általában a fanatikus futballszurkolókat nevezik. De az ultrák világszerte jelentős csoportját alkoják a pénzügyi vonatkozásban fanatikus szupergazdagok is. Egy legutóbbi felmérés szerint az "ultragazdagok" klubját Kína és az Egyesült Államok vezeti, Németország ugyanakkor az előkelő harmadik helyen áll.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil államfő kedden a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) tagállamainak csúcstalálkozóján elutasította a tervezett EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodáshoz csatolandó függeléket, amelyet Brüsszel szorgalmaz.
Az ukrán ellentámadás "különösen eredményes" volt az utóbbi napokban - közölték Kijevben. Moszkvában viszont arról számoltak be, hogy az ukránok tíz támadását sikerült visszaverni Donyeck térségében.
Európa a jövő, más jövő pedig nem létezik, ezért minél erősebbé kell tenni, és nem szabad hagyni, hogy szétrombolják a múltba forduló erők – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden Drezdában.
Pedig a magyar kormány ettől teszi függővé, hogy hozzájárul-e 500 millió euró felszabadításához az Ukrajnának szánt fegyverek finanszírozására. (Mondjuk eddig is ezt követelte, aztán megszavazta a szankciókat.)