Li Auto Inc. kínai elektromosautó-gyártó rekordszámú, 32 ezer 575 járművet értékesített júniusban, ami éves összevetésben 150,1 százalék növekedést jelent.
A tragikus véget ért tengeralattjárón tartózkodó öt ember fejében meg sem fordult, hogy bármilyen probléma adódhat a merülés során. Teljesen váratlanul érte őket a halál.
Az izraeli hadsereg állítja: a Dzseníni Zászlóalj nevű palesztin terrorszervezet helyi bázisát támadta. A lebombázott épületben állítólag fegyvereket tároltak.
Franciaország forrong, Emmanuel Macron elnök elhalasztotta eredetileg vasárnapra tervezett berlini látogatását. Olaf Scholz kancellárral az élen a német politikusok aggódnak.
„Ezért ismételten szeretnénk világossá tenni, hogy a béketábor hangját ideje felcsavarni, mert többen vagyunk a világon, több ország van a világon, amelyik békét akar, mint amelyik a háborús pszichózisban szenved” – mondta a külügyminiszter.
Az öt éjszakán át tartó zavargások után a kedélyek csillapodni látszottak a franciaországi elővárosokban, ahol nem történtek nagyobb incidensek hétfőre virradóra – közölte a francia belügyminisztérium.
Oroszország augusztusban napi 500 ezer hordóval csökkenti olajtermelését – jelentette be hétfőn Alekszandr Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettes irodája.
„Spanyolországban naponta 437 golfpályát öntöznek”, a golfpályák több vizet fogyasztanak, mint Madrid és Barcelona lakossága együttvéve – közölte az Extinction Rebellion.
Orvoshiány miatt be kellett zárni július elsejétől a szatmárnémeti megyei sürgősségi kórház cukorbetegeket ellátó osztályát - jelentette be hétfőn a partiumi egészségügyi intézmény.
A százéves korában elhunyt Léon Gautier egyike volt annak a százhetvenhét francia zöldsapkásnak, aki 1944-ben a Hitler katonái által védett normandiai partszakaszt ostromolta.
Függetlenségi ünnepe alkalmából köszöntötte az Egyesült Államok Fehéroroszországot hétfőn, és egyben az országban bebörtönzött politikai foglyok elengedését követelte.
Egy gesztust tett az európai vezetőknek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy jó pontot szerezzen Ukrajna uniós csatlakozása reményében. A változás jelenleg csak a diákokat és a tanárokat érinti – világosította fel a Blikket a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet vezetője, Zubánics László egyetemi tanár.
Mark Walker amerikai szenátor szerint Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezért egy ablaktalan szobában szállásolták el: így próbálják kivédeni, hogy ő is rejtélyes módon kizuhanjon az ablakon – írja az Index.
A június 18-án eltűnt Titan tengeralattjáró elektromos rendszerének megtervezéséhez Stockton Rush, az OceanGate vezérigazgatója egyetemi gyakornokokat alkalmazott – írja az RTL a New Yorker alapján.
A francia demokráciát támadták meg a vandálok, akik állami épületeket gyújtottak fel, tűzoltókra és mentősökre támadtak a kedd óta tartó zavargásokban. Párizsban van tudósítónk, Zöldhegyi Katalin.
Az Egyesült Államok kormánya megfontolásra ajánlja állampolgárai számára az utazást Kínába a jogellenes őrizetbe vétel kockázata miatt – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Orvoshiány miatt be kellett zárni július elsejétől a szatmárnémeti megyei sürgősségi kórház cukorbetegeket ellátó osztályát – jelentette be hétfőn a partiumi egészségügyi intézmény.
Franciaországban a zavargások jelentősen visszavethetik az idegenforgalmat, Magyarországon viszont továbbra is biztonságos úti célokat találnak a vendégek – mondta az M1 aktuális csatorna hétfő délutáni Híradójában Kiss Róbert Richárd.
A világ 9. legmagasabb hegycsúcsát megmászó Varga Csaba helyi idő szerint hétfőn 20:30-kor sikeresen visszatért az alaptáborba – írja a Telex. A hegymászó helyi idő szerint vasárnap 15 órakor ért fel a Nanga Parbat 8126 méteres hegycsúcsára.
Hatalmas, 13 kilométer hosszú torlódás alakult ki a megszállt Krím-félszigetet Oroszországgal összekötő Krími-híd orosz oldalán, miután a félsziget a háború és a feszült biztonsági helyzet ellenére továbbra is kedvelt úticél az orosz turisták körében – jelentette a dpa német hírügynökség.