2023. július 19. szerda

júl. 19
8:51
Édesanyja szerint fiának elmehetett az esze, amikor nevetve átszaladt Észak-Koreába (Telex)
Testi sértéssel vádolták, ezért is küldték el a dél-koreai hadseregtől az amerikai Travis Kinget, aki kedden engedély nélkül lépte át Észak-Korea határát.
júl. 19
8:54
A Csendes-óceánon hánykolódott hónapokig, elárulta, minek köszönheti az életét (Ripost)
Csoda, hogy túlélte.
júl. 19
9:03
Az USA pénzügyi segélyt ad az ukrán mezőgazdaság fejlesztésére (Demokrata)
Samantha Power igazgató az Odessza kikötőjében kedden tett látogatásán elítélte Oroszország hétfői döntését.
júl. 19
9:33
Odesszán álltak bosszút a Krími hídért az oroszok (Infostart)
Azt követően, hogy hétfőn felmondta a fekete-tengeri gabonaszállítási alkut, Oroszország óva intett a szállításoktól, mert azok szerinte kockázatosak lehetnek „az általa adott biztonsági garanciák nélkül”. Orosz rakéták közben megrongálták az odesszai kikötőt.
júl. 19
9:45
EU-biztos: Nemcsak jövőre, de már idén kieshetnek az alapítványi egyetemek az Erasmusból (Telex)
Navracsics nemrég még nem ezt mondta.
júl. 19
9:51
Szökött fegyencet fogott az erdőben a házaspár kutyája (hirado.hu)
Szemfüles kutya segített a rendőröknek elfogni az Egyesült Államokban azt a rabot, aki lepedőkből készített kötél segítségével szökött meg egy börtönből.
júl. 19
9:51
Megkezdődhetett a megtorlás a kercsi híd felrobbantásáért, az oroszok már két napja rakétákat lőnek ki Odessza irányába (Telex)
.
júl. 19
9:53
Joe Biden amerikai elnökkel találkozott a pápa különmegbízottja (hirado.hu)
A bíborost Ferenc pápa kérésére fogadták a Fehér Házban.
júl. 19
9:55
Thaiföldön az alkotmánybíróság felfüggesztette a miniszterelnök-jelölt képviselői mandátumát (hirado.hu)
A thaiföldi alkotmánybíróság szerdán felfüggesztette a májusi választásokon győzelmet arató párt vezetője, a miniszterelnöki székre esélyes Pita Limdzsaronrat képviselői mandátumát, nem sokkal a miniszterelnök személyéről tartandó parlamenti voksolás előtt.
júl. 19
9:57
Már külföldön is a HírTv bakijáról cikkeznek: brit futballszurkolókkal illusztrálták a krími híd felrobbantását ünneplő ukránokat (Blikk)
Kínos baki történt a HírTV hétfői adásaiban. A csatorna az orosz–ukrán háború egyik eseményét egy évekkel korábbi felvétellel, a brit fociszurkolók 2016-os ünneplésével illusztrálta.
júl. 19
10:03
Háború Ukrajnában - Gyorsan reagáltak az oroszok a Krími híd elleni támadásra (HírTV)
Szakértőinkkel élőben elemeztük a legfrissebb ukrajnai háborús híreket.
júl. 19
10:03
Egy napon belül több melegrekord megdőlt az amerikai Phoenixben (hirado.hu)
Kedden immár sorozatban a 19. napon érte el a 110 Fahrenheit fokot (körülbelül 43,3 Celsius fokot) a hőmérséklet Arizona állam fővárosában.
júl. 19
10:09
Börtönbüntetés elől szökött Észak-Koreába az amerikai katona (Infostart)
Travis King közlegényt, családjának értesítése után, megnevezték: már Dél-Koreában is börtönben ült testi sértés miatt.
júl. 19
10:15
Egyre nő az esélye egy újabb dárfúri népirtásnak (Demokrata)
Húsz évvel azután, hogy megkezdődött a dárfúri népirtás, a túlélők gyerekei újra menekülni kényszerülnek az erősödő erőszakhullám elől.
júl. 19
10:33
Idén is felmérték, milyen útlevéllel a legkönnyebb bárhová elutazni: Szingapúr nyert, Afganisztán az utolsó (444.hu)
Az európai országok feljövőben, Magyarország például megelőzte az Egyesült Államokat.
júl. 19
10:45
Savat öntött egy 11 évesre a játszótéren egy évvel idősebb társa (Infostart)
Az incidens egy detroiti játszótéren történt, az elkövető egy 12 éves gyermek.
júl. 19
10:45
GVH: Vizsgálat indult a magyarországi online ruha- és cipőkereskedelem jelentős szereplőivel szemben (hirado.hu)
A cégek ugyanis egyes esetekben több különböző eredeti, korábbi árat jelenítenek meg egyszerre, ami gátolja a kedvezmény valós mértékének meghatározását és a fogyasztók tudatos döntéshozatalát.
júl. 19
10:45
Jelenleg is őrizetben van a katona, aki nevetve szaladt át Észak-Koreába (SzMo)
Travis King azóta házi őrizetben van Észak-Koreában, a helyzetre az amerikai haderő az észak-koreai hadsereggel együttműködve próbál megoldást találni.
júl. 19
10:51
Az uniós csatlakozás érdekében Észak-Macedónia megváltoztatja az alkotmányát (hirado.hu)
Megváltoztatja az alkotmányát Észak-Macedónia annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjon haladni az európai integráció útján – közölte a Vesti.mk észak-macedón hírportál szerdán annak kapcsán, hogy pontosan egy évvel ezelőtt kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások a nyugat-balkáni ország és az Európai Unió között.
júl. 19
11:03
Korhatáremelés az orosz hadseregben: jöhetnek a 70 éves tartalékosok (444.hu)
De csak a legmagasabb rangban. Altisztek legfeljebb 60 évesek lehetnek.
júl. 19
11:21
A pápa kérését meghallgatta a Fehér Ház (Infostart)
Joe Biden amerikai elnök kedden fogadta a Vatikán küldöttjét, hogy megvitassák az ukrajnai orosz invázió és az ukrán gyermekek deportálásának kérdését - közölte a Fehér Ház.
júl. 19
11:39
Majdnem 50 éves melegrekord dőlt meg az amerikai Phoenixben (Telex)
Ráadásul nem ez volt az egyetlen rekord, ami megdőlt kedden a városban.
júl. 19
11:45
Meglepő kérdéssel fordult paraguayi kollégájához Orbán Viktor (Infostart)
Mario Abdo Benítez eleget tett a kérésnek.
júl. 19
11:51
Karambol az autópályán: elhunyt egy hét hónapos terhes kismama (hirado.hu)
Az autó akkor borult az oldalára és pördült meg, amikor nekicsapódott az úton sétáló aligátornak.
júl. 19
12:03
Közel negyven év után visszatértek a kakapók Új-Zéland szárazföldi részére (hirado.hu)
Whenua Hou-ról (Codfish-szigetről) négy hím kakapót szállítottak át az Északi-szigeten található Waikato régióba szerdán.
júl. 19
12:05
Honduras szigetbörtönt építene a legrettegettebb bűnözőknek (hirado.hu)
Sok hondurasi kedvezően fogadta a tervezett intézkedést, de jog- és környezetvédők aggodalmuknak adtak hangot.
júl. 19
12:09
Ismét támadás érte Odesszát (hirado.hu)
A dél-ukrajnai Odesszát hétfő után a második nagyszabású orosz légitámadás érte kedd éjjel – jelentette a helyi média szerdán.
júl. 19
12:09
Komoly balhék elől menekült Észak-Koreába a botrányhős amerikai katona (ATV)
A 23 éves amerikai katona még a dél-koreai börtönt is megjárta, mielőtt röhögve átszökött volna a koreai halálzónán - írja a napi.hu.
júl. 19
12:15
Orbán Viktor a román miniszterelnökkel tárgyalt (Metropol)
Magánebéden fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Marcel Ciolacu román kormányfő szerdán Bukarestben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
júl. 19
12:15
Orbán Viktor a román miniszterelnökkel tárgyalt Tusnádfürdő előtt (Telex)
Magánebéden fogadta a miniszterelnököt Marcel Ciolacu, akivel a kétoldalú és az európai ügyekről tárgyaltak.
júl. 19
12:17
Kémszoftvert gyártó izraeli cég magyar vállalatát szankcionálta az Egyesült Államok (Telex)
A Pegasushoz hasonló Predatort gyártja az anyacég.
júl. 19
12:21
A dél-afrikai elnök kivételt kér a Nemzetközi Büntetőbíróságtól, hogy ne kelljen letartóztatnia Vlagyimir Putyint (hirado.hu)
A csoportot Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság alkotja, és mindegyikük vezetője meghívást kapott az augusztus 22-én kezdődő háromnapos rendezvényre.
júl. 19
12:21
„A 47 foktól már az Afrikából érkezett olasz szakács is fél” – így vészelik át a hőhullámot a magyarok Dél-Európában (SzMo)
Egy család épp a hőhullám alatt indult vakációra Olaszországba, míg a spanyolok szépen lassan megtanulnak együtt élni az extrém időjárással.
júl. 19
12:27
Dél-koreai őrizet után szökött át Észak-Koreába az amerikai katona (hirado.hu)
Kéthónapos dél-koreai őrizetből szabadult ki az az amerikai katona, aki engedély nélkül lépett be Dél-Koreából Észak-Koreába – közölték szerdán amerikai és dél-koreai tisztségviselők.
júl. 19
12:27
Huszonöt cég már megkapta a támogatást a Gyármentő Program keretében (Demokrata)
Ragaszkodtunk ahhoz a sikeres gazdaságpolitikai stratégiához, amelynek a célja egy munkaalapú gazdaság létrehozása volt – fogalmazott Szijjártó Péter.
júl. 19
12:29
A 21 éves késes ámokfutó válogatás nélkül szúrta meg áldozatait (hirado.hu)
Késsel sebesített meg három embert egy férfi az Egyesült Államokban.
júl. 19
12:33
Szakértő: nagyon is érthető Novák Katalin ruandai és tanzániai látogatása (Infostart)
Novák Katalin köztársasági elnök a napokban Ruandába és Tanzániába látogatott. Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa szerint az érdeklődés nem véletlen. A térség Afrika egyik legstabilabb és legdinamikusabban fejlődő régiója, amiből Magyarország is profitálhat.
júl. 19
12:33
Ódor Lajos kormánya egy embert veszített: a szlovák belügyminisztert legyűrte a rendőrség (444.hu)
Ivan Šimko két hónap után távozik.
júl. 19
12:42
Gyászolnak a rajongók: tragikusan fiatalon elhunyt a gyönyörű influenszer (Ripost)
A gyönyörű lány mindössze 22 éves volt.
júl. 19
12:51
Elképesztő a forróság: van, ahol 46 fokot mértek (Blikk)
Szélsőségesen magas hőmérsékleteket mértek kedden Olaszországban. Volt ahol a 46 Celsius-fokot is megközelítették a maximumok.
júl. 19
12:57
Tűz egy katonai bázison a Krím keleti részében, ismét támadás érte Odesszát (Demokrata)
Több mint kétezer embert kell kimenekíteni ideiglenesen a kelet-krími, kirovszki katonai bázissal szomszédos területről.
júl. 19
13:15
A Kreml szerint kockázatokkal jár a gabonamegállapodás folytatása Oroszország nélkül (HírTV)
Kockázatos lesz a gabonaszállítás Oroszország nélkül - így reagált Moszkva arra, hogy Ukrajna önállóan is folytatni akarja a szállítást.
júl. 19
13:15
Mégsem megy Putyin Dél-Afrikába, pedig már a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnál kérték, hogy ne kelljen letartóztatni (444.hu)
Az orosz elnök mindenképp az országba akart látogatni, még azt is bedobta, hogy hadüzenetnek veszi, ha őt le akarnák tartóztatni, aztán hirtelen lemondta.
júl. 19
13:21
Szijjártó Péter: A nemzetközi közösség legfőbb feladata a regionális fegyveres konfliktusok békés rendezése (hirado.hu)
A nemzetközi közösség legfontosabb feladata ma a regionális fegyveres konfliktusok békés rendezése, hogy így sikerüljön elejét venni ezek kiszélesedésének és összeadódásának – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
júl. 19
13:21
Szijjártó: Katarina Barley-t nevessük ki, a BMW-beruházás nem megy Romániába (ATV)
“Az látszik, hogy Magyarországon működő német vállalatokkal szemben komoly politikai zsarolást próbálnak végrehajtani egyes német politikai erők. Ez a zsarolási kisérlet teljes kudarcba fulladt” - mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére. A BMW-beruházás is a tervek szerint halad Debrecenben - jelentette ki.
júl. 19
13:27
Távozik posztjáról a szlovák belügyminiszter (hirado.hu)
A miniszterelnök Ivan Simko távozását a belügyminiszter és a rendőrség vezetése közötti bizalomvesztéssel indokolta.
júl. 19
13:39
Szijjártó Péter: Nevetséges a felvetés, hogy a BMW Magyarország helyett vigye Romániába a beruházását (hirado.hu)
Nevetséges az Európai Parlament „magyargyűlölő” alelnökének a felvetése, amely szerint a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását, jól láthatóan teljes kudarc a hazánkban beruházó német vállalatok politikai zsarolása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten
júl. 19
13:45
Beindult a Tusványos, fontos "magyar" kérdésről volt szó (Infostart)
Újra kell gondolni a meglévő intézményrendszert, új stratégiákat kell kidolgozni a legutóbbi népszámlálások eredményeinek tükrében, és ebben a helyi közösségek megerősítése jelentheti az "alapsejtet" - összegeztek a Szórványok a népszámlálás tükrében című panelbeszélgetés előadói Tusnádfürdőn.
júl. 19
13:45
Tusványos – Új stratégiákat kell kidolgozni a népszámlálások eredményeinek tükrében (hirado.hu)
Újra kell gondolni a meglévő intézményrendszert, új stratégiákat kell kidolgozni a legutóbbi népszámlálások eredményeinek tükrében, és ebben a helyi közösségek megerősítése jelentheti az „alapsejtet” – összegeztek a Szórványok a népszámlálás tükrében című panelbeszélgetés előadói szerdán Tusnádfürdőn.
júl. 19
13:47
Hetvenhat éve született Brian May, a világ egyik legjobb gitárosa (hirado.hu)
Hetvenhat éves a We Will Rock You szerzője, Sir Brian May

Keresés