A köztársasági elnök pénteken koszorút helyezett el Gyöngyi Krisztián ökológus emléktáblájánál, majd ellátogatott a rwamaganai kórház újszülött osztályára.
A minszki védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Wagner zsoldosai ígéretükhöz híven megérkeztek Fehéroroszországba, hogy kiképezzék a hadsereg katonáit – írja a Financial Times.
Bár az orosz elnök világossá tette, hogy a Wagner a jelenlegi formájában nem maradhat meg, ennek ellenére felajánlotta, hogy egy Andrej Trosev névre hallgató magas rangú zsoldos vezesse a magánhadsereget – írja az Euronews.
A köztársasági elnök pénteken koszorút helyezett el Gyöngyi Krisztián ökológus emléktáblájánál, majd ellátogatott a rwamaganai kórház újszülöttosztályára, ahol a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével két inkubátort adott át.
A legfrissebb értesülések szerint Vlagyimir Putyin már megtalálta azt az embert, aki tökéletes utódja lehet az ellene fellázadó Prigozsinnak a Wagner-csoport élén.
Két ismert médiaszemélyiség elleni merényletet sikerült meghiúsítani az orosz hatóságoknak – jelentette be szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Az aktivisták a patinás londoni Royal Albert Hall rendezvényközpont színpadára szaladt be pénteken a BBC Proms teltházas, azaz mintegy hatezer néző előtt tartott megnyitóján.
Joe Biden európai turnéja csütörtökön ért véget, ám a finn Helsinki-Vantaan Nemzetközi Repülőtéren ismét kellemetlen szituációba keveredett, amelyet egyből felkapott az internet.
Megtiltja a holland ügyvivő kormány több alkalmazás, köztük az AliExpress kereskedelmi és a WeChat csevegő applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos telefonjain - idézte a NOS napilap pénteken a kormányt.
Továbbra is gyakoriak az éjszakai lövöldözések a Szabadka környéki erdőben. Az ott élők – elmondásuk szerint – évek óta folyamatos félelemben élnek. A szerb belügyminiszter pénteken a helyszínen tájékozódott az észak-bácskai erdősávban uralkodó migránshelyzetről.
A német jóléti állam megszűnéséről értekezett a Welt gazdasági szerkesztője, Daniel Eckert, aki a napokban közzétett cikkében közgazdasági adatok alapján rámutatott: a németek egyre kevesebbet dolgoznak, az ország munkaerejének produktivitása csökken, amely fenntarthatatlanná teheti a nyugdíjrendszert.
Az Egyesült Államok elnöke gyakran viselkedik megdöbbentően a gyerekek társaságában: több videó is készült már arról, hogy megszagolta, megölelte, megpuszilta vagy megfújta őket, akár tetszett nekik akár nem. Most is hasonló történt, amit a szóban forgó kislány édesanyja rögzített is.
A globális felmelegedés által hajtott tengerszint-emelkedés Thaiföldön fokozatosan rabolja el a partot helyi lakosoktól. Egyre többen kénytelenek elhagyni az otthonaikat, a század végére több millióan kényszerülhetnek menekülésre.
A brit Just Stop Oil környezetvédő csoport aktivistái megzavarták a világ egyik legjelentősebb komolyzenei fesztiválja, a BBC Proms megnyitóját, majd rövid időn belül fennakadást okoztak a Channel 4 televízió egyik műsorának felvételén is.
Az izraeli miniszterelnök szombaton lett rosszul, az otthonában ájult el. A miniszterelnöki hivatal közlése szerint a politikus rosszullétét kiszáradás okozhatta.
Több helyen is lángra kapott a pozsonyi repülőtér és az autópálya közötti mező. A füst a fővárosban és a környező falvakban is jól érzékelhető. Mivel a szél is fúj, ezért a tűzoltóknak nincs könnyű dolguk – írja az Index.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az Euronews hasábjaira írt véleménycikkében arról értekezik, hogy mivel az unió ereje éppen a sokféleség, nem szabad hagyni, hogy bizonyos országok másokra kényszerítsék az akaratukat.
Két ismert médiaszemélyiség elleni merényletet sikerült meghiúsítani az orosz hatóságoknak – jelentette be szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Kórházba kellett vinni Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, miután szombaton szédülni kezdett. A miniszterelnöki hivatal szerint a kormányfő kiszáradhatott.