Egy Észak-Karolinában található vidámpark pénteken lezárta az egyik hullámvasútját, mert észrevettek egy repedést az egyik tartógerendában – írja az abc news.
Vasárnap kora reggel Izrael légi csapást mért a közép-szíriai Homsz városhoz közeli területekre. Az akció ugyan anyagi károkat okozott, áldozatokkal azonban nem járt.
Dmitro Kuleba egy nemrég adott interjújában arról beszélt, hogy Európa öngyilkosságot követ el akkor, ha nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát – számolt be róla a Politico.
Az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynöknek nyilvánította Pinchas Goldschmidt volt moszkvai főrabbit – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Fegyveresek támadtak meg egy katonai ellenőrző pontot Pakisztán délnyugati Beludzsisztán tartományában, a tűzharcban három rendőr és egy milicista az életét vesztette – jelentették a helyi hatóságok.
Varga Csaba magyar idő szerint vasárnap délben ért fel a Nanga Parbat csúcsára. A hegymászó jelenleg a 6750 méteren lévő 3-as tábor felé ereszkedik – írja az Index.
Izrael újabb huszonöt F-35-ös vadászrepülőgépet vásárol az Egyesült Államoktól hárommilliárd dollárért (1025 milliárd forint) – jelentette az izraeli védelmi minisztérium vasárnap.
Oroszország újabb légitámadást intézett vasárnapra virradó éjjel Kijev ellen, az ukrán légvédelem azonban megsemmisítette mind a nyolc drónt és három Kalibr típusú rakétát, amelyet kilőttek az ukrán fővárosra és környékére – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője.
Változnak az idők, változnak a szokások. A német szövetségi statisztikai hivatal friss felmérése a magánháztartások életszinvonalát és összetételét hasonlította több területen össze a korábbi évtizedekével. A változások enyhén szólva óriásiak.
Június közepén Szerbia lakossága az erőszak ellen tiltakozva vonult fel az utcára és a kormány felelősségre vonását követelte. Alekszandar Vucic szerb elnök szerint a tüntetéseket német alapítványok finanszírozták – írja az Index.
Eltörlik a sebességkorlátozást Olaszország néhány autópályáján, ezzel a mediterrán állam Németország nyomdokaiba lép, ahol hasonló változtatásra került sor.
Putyin állítólagos parancsáról az ukrán titkosszolgálat vezetője számolt be a sajtónak. Kiril Budanov tábornok szerint az orosz bérgyilkosok már Prigozsin nyomába is eredtek – írja az Infostart.