2023. július 25. kedd

júl. 25
19:36
Oltás közben zuhant le egy tűzoltórepülő Görögországban (HírTV)
Lezuhant az egyik görögországi tüzet oltó repülőgép Evia szigetén. A tragédiát a görög közszolgálati tévé élőben közvetítette.
júl. 25
19:36
Emeltek az orosz sorkatonai szolgálat felső határán (ATV)
Oroszországban az eddigi 27-ről 30 évre emelték a sorkatonai szolgálat felső korhatárát kedden.
júl. 25
19:36
"Ma már kétszer is meggondolnám az utat" - hazatért egy magyar csoport Rodoszról (Ripost)
Megérkezett Ferihegyre néhány magyar utas Rodoszról, őket kérdeztük.
júl. 25
19:39
A britek leszólták az orosz felderítést (Infostart)
Az orosz katonai csapásokat "gyenge hírszerzés és a diszfunkcionális célpontmeghatározás" jellemzi az ukrajnai háború kezdete óta - közölte kedden a brit védelmi minisztérium hírszerzési értékelésben, amely a felmondott gabonaegyezményről is szólt.
júl. 25
19:57
Leszakadt tetők, kidőlt fák, megrongálódott autók: pusztító vihar volt Nagyváradon is (Blikk)
Fákat tépett ki gyökerestől, tetőket rongált meg, villanyoszlopokat döntött ki a Nagyváradon végigsöprő vihar kedden. Bihar megye több városában és Kolozsváron is jelentős a kár.
júl. 25
19:59
30 évre emelték a sorkatonai szolgálat felső korhatárát Oroszországban (Blikk)
Oroszországban megemelték a sorkatonai szolgálat felső korhatárát.
júl. 25
20:06
Durván megtépázta a vihar Nagyváradot (ATV)
Fákat tépett ki gyökerestől, tetőket rongált meg, villanyoszlopokat döntött ki a Nagyváradon végigsöprő vihar kedden. Bihar megye több városában és Kolozsváron is jelentős a kár.
júl. 25
20:06
Az ukrán hírszerzés „titkos orosz jelentést” tett közzé (Demokrata)
A jelentés állítólag Oroszország legfelsőbb katonai-politikai vezetése számára készült.
júl. 25
20:09
A bíróságok miatt sztrájkolnak az orvosok Izraelben (Infostart)
Az izraeli orvosok 24 órás sztrájkba kezdtek, az újságok pedig címlapjukon egész oldalas fekete hirdetésekkel jelentek meg, miután a Benjámin Netanjahu vezette kormány által benyújtott, és a kneszet által hétfőn elfogadott első igazságügyi változtatások sokak szerint veszélyeztetik a bíróságok függetlenségét.
júl. 25
20:12
Lezuhant egy tüzet oltó repülőgép Görögországban (Demokrata)
A repülőgép szárnya hozzáért egy faághoz oltás közben, s miután szem elől tűnt, tűzgolyó emelkedett a magasba.
júl. 25
20:24
Videón, ahogy egy férfi szétveri az autójának a szélvédőjét, mert véletlenül bezárta a gyerekét (ATV)
Egy férfi véletlenül bezárta az autóba a kulcsokat, csakhogy volt egy nagyobb probléma is: a gyerekét is bezárta a kocsiba, ezért be kellett törni a szélvédőt. Aznap épp 38 fok tombolt Texasban – írja az RTL.
júl. 25
20:39
Bizarr szexbotrányok a brit televíziózásban (Infostart)
Egymást érik a szexbotrányok a vezető brit tévés műsorvezetők körében. Az idén a BBC és fő kereskedelmi riválisa egy-egy ikonikus műsorvezetője a figyelem középpontjába került. Egy beszélgetős tévécsatorna sztárja pedig a vád szerint hamis profilok útján próbált ismerkedni.
júl. 25
20:39
Hétfő óta erdőtűz pusztít a magyarok körében is népszerű török üdülőváros környékén (Blikk)
Erdőtűz pusztít a dél-törökországi Antalya tartomány egyik népszerű üdülővárosánál, Kemernél. Kedden a hatóságok már tíz házat evakuáltak, valamint elrendelték a helyi kórház kiürítését is.
júl. 25
20:54
Az amerikai kormány beperelte Texas államot (ATV)
A Mexikóval közös határszakaszon az illegális határátlépések ellen kialakított folyami akadály miatt beperelte Texas államot az amerikai igazságügyi minisztérium.
júl. 25
20:54
„Munka helyett fedezékbe kellett vonulni” – Egy vajdasági gazda földjén lövöldöztek a migránsok (Ripost)
Több vajdasági településen is lövöldöztek a migránsok.
júl. 25
21:06
Putyin hamarosan Kínába látogat (ATV)
Az orosz elnök hamarosan Kínába látogat az "Egy övezet, egy út" fórumra – jelentette be Jurij Uzsakov, a Kreml külpolitikai tanácsadója.
júl. 25
21:09
Az ukránok szerint az oroszok aláaknázták az összes hidat Mariupolban (Infostart)
Az ukrán sajtó szerint Oroszország arra készül, hogy az ukrán hadsereg hamarosan megkezdi Mariupol visszafoglalását.
júl. 25
21:21
Még soha nem volt olyan meleg a Földközi-tenger, mint most (Blikk)
A valaha mért legmagasabb nappali hőmérsékletet mérték kedden a Földközi-tengeren.
júl. 25
21:23
Balul sült el a sakk világnapja Szentpéterváron: sakktáblával verték egymás egy klubban (Blikk)
Sakktáblával verték össze egymást Szentpéterváron.
júl. 25
21:24
LeBron James 18 éves fiának edzés közben állt meg a szíve (ATV)
LeBron James 18 éves fiának, Bronny Jamesnek megállt a szíve edzés közben, kórházba kellett szállítani – írja a 444.hu.
júl. 25
21:30
Kitépett fák, megrongált tetők - Így tombolt a vihar Nagyváradon (SzMo)
Az alig tíz percig tartó viharos időjárásnak sérültje is van, egy személyt kórházba szállítottak.
júl. 25
21:33
Gálik Zoltán: A brit választók már nem támogatják a Brexitet (Infostart)
Időközi választásokat tartottak Nagy-Britanniában az elmúlt héten, ami a balliberális ellenzék előretörését jelzi, miután több körzetet is elvesztett a jelenleg kormányzó Konzervatív Párt. Az InfoRádióban Gálik Zoltán a Corvinus Egyetem docense úgy értékelte, hogy ezzel az időközi választási eredménnyel történelmi fordulatot ért el a Munkáspárt.
júl. 25
21:36
Szükségállapotot hirdettek az ecuadori börtönökben az erőszakhullám miatt (HírTV)
Szükségállapotot hirdetett az ecuadori kormány a latin-amerikai ország börtöneiben az elmúlt hétvégén 18 életet követelő erőszakhullám miatt, és ennek keretében engedélyezte a fegyveres erőknek, hogy vegyék vissza az irányítást a büntetés-végrehajtási intézetek felett.
júl. 25
21:36
Az EU hajlandó garantálni szinte a teljes ukrán gabonaexport elszállítását (ATV)
Az Európai Unió kész arra, hogy Ukrajna mezőgazdasági termékeinek szinte teljes egészét exportálja a szolidaritási folyosókon keresztül – jelentette ki Janusz Wojciechowski uniós mezőgazdasági biztos kedden Brüsszelben a tagországok agrárminisztereinek egynapos ülése után.
júl. 25
21:45
Janusz Wojciechowski: az EU kész szinte teljes Ukrán gabonaexport elszállítására (Infostart)
Az Európai Unió mezőgazdasági biztos előzőleg Brüsszelben a tagországok agrárminisztereivel tanácskozott.
júl. 25
21:57
Veszélyben a Földközi-tenger (Infostart)
A feljegyzések kezdete óta még nem mértek a mostaninál magasabb hőmérsékletet a mediterrán vizekben.
júl. 25
22:06
Koránt égettek Dániában az egyiptomi és a török nagykövetség előtt (HírTV)
Dánia ugyan "provokatív és szégyenletes cselekményekként" elítélte a Korán-égetéseket, de arra hivatkozott, hogy "a véleménynyilvánítás és gyülekezés szabadságát is tiszteletben kell tartani".
júl. 25
22:06
Hőmérsékleti rekordot mértek a Földközi-tengeren (ATV)
A legmagasabb nappali hőmérsékletet mérték kedden a Földközi-tengeren a feljegyzések kezdete óta.
júl. 25
22:12
Felgyújtott egy Barbie babát, annyira kiakadt a filmre egy konzervatív újságíró (SzMo)
Így tiltakozott Greta Gerwig új mozija ellen, ami szerinte túlságosan „woke" lett.
júl. 25
22:18
Több halottja van az Algériában pusztító erdőtűznek (ATV)
Algériában is tombolnak az erdőtüzek a szárazság és a szél következtében, oltás közben már tíz katona vesztette életét – írja az Index.
júl. 25
22:24
Egy férfi megcsókolt egy 2 éves kislányt a strandon, majd megpróbálta elrabolni (Ripost)
Az egész ráadásul a gyermek anyja szeme láttára történt.

Keresés