Áttörés nincs, és most egyik részről sem várható, de Ukrajna megőrizte azokat az erőket, amelyekkel képes lehet egy fokozott ellentámadásra, vélte a Meduza ellenzéki lap Oroszországból külföldre kényszerített katonai szakértője. Szerinte új fegyver kellene az ukránoknak az aknák mellett sok gondot okozó orosz helikopterek ellen.
A szokatlan performance-szal a szervezők az Egyesült Államok egyetlen élő korallzátonyának védelmére és a környezettudatos búvárkodásra hívják fel a figyelmet.
Izraelben országszerte útelzárásokkal tiltakoznak kedden az izraeli parlament, a kneszet éjjel első olvasatban elfogadott, az ésszerűség jogi elvét korlátozó törvénye ellen, amellyel megakadályoznák, hogy az izraeli bíróságok az ,,ésszerűségre" hivatkozva felülbírálhassanak választott tisztségviselők által hozott döntéseket.
Minden bizonnyal sikerül felelősségteljes döntést hozni, mellyel nem idézzük elő a háború eszkalációját – írta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
Több felnőtt is sétálgatott a medence partján, a vízben pedig úszkáltak is, de senkinek nem tűnt fel, hogy egy hétéves kisfiú fuldoklik a vízben. A többi gyerek mentette meg az életét – írja az ABC News.
“Svédország leendő NATO-tagsága is folyamatosan beszédtéma a két nap alatt: Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalt Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, egyeztettek a kérdésről és a jövőben is folyamatosan egyeztetni fognak” - posztolta Szijjártó Péter.
A gesztus valószínűleg nem független attól, hogy kedden reggel Szijjártó Péter már csak technikai kérdésnek nevezte a svéd ratifikációs folyamat lezárását, miután Erdogan török elnök is zöld utat adott Svédország NATO-csatlakozásának.
Szavai szerint amennyiben nem gyümölcsözőek egy tagországgal folytatott jogállamisági megbeszélések, a brüsszeli testület több eszközt is alkalmazhat az ajánlások érvényesítésére.
Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke tart előadást A béke ideje mottóval, a – sportpályán felállított Petőfi-színpadon megrendezendő – hagyományos közéleti fórumon.
A felek megállapították: Dél-Korea immár évek óta az egyik legnagyobb külföldi beruházó Magyarországon, és a kereskedelmi kapcsolatok is rekordokat döntögetnek.
Míg a tavalyi, madridi csúcstalálkozó a stratégia alkotásról szól, addig a mostani vilniusi inkább politikai jellegű – hangoztatta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója
A két nőstény pandakölyök a Szöul melletti Everland állatkertben született, az egyik 180 gramm – a másik, amelyik két órával később jött a világra, 140 gramm súllyal született. Az óriáspandák a világ legveszélyeztetettebb fajai közé tartoznak. A vadonban várható élettartamuk 15 és 20 év között van, rezervátumokban akár 30 évig is elélnek.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Vilniusban, a NATO-csúcstalálkozó helyszínén megbeszélést folytatott Jun Szogjol dél-koreai államfővel Magyarország és Dél-Korea együttműködésének fejlesztési lehetőségeiről – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások előtt úgy fogalmazott, hogy a magyar álláspont világos, Ukrajnába nem fegyvereket, hanem békét kellene vinni.