Világszerte nagy feltűnést keltett Seymour Hersh cikke, amiben részletesen leírta, hogyan tervelte ki és hajtotta végre a robbantást a CIA és az amerikai kormány. De mennyire erős lábakon áll ez a sztori ahhoz képest, hogy milyen nagy jelentősége lehet?
Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezetője, Samantha Power Magyarországra látogat – jelentette az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége.
A katonai támogatások terén a háború kezdetén tankelhárító Javelin rakéták voltak a szállítások homlokterében, később viszont a légvédelmi rakéták és a nagyobb hatótávolságú tüzérségi eszközök.
Szívet tépő videót osztott Novák András, az ATV tudósítója azokról a megható pillanatokról, amikor egy kislányt kimenekítettek a romok alól az egymással összefogó mentőalakulatok, köztük a baptista mentőcsapat tagjaival.
Japán az amerikai hatóságok közreműködésével fogja megvizsgálni, hogy milyen jellegű – mindeddig azonosítatlan – repülő tárgyak jelentek meg a szigetország felett az utóbbi években – jelentette be a tokiói kormányszóvivő.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető is jelen volt tegnap azon a phenjani katonai díszszemlén, amellyel az ország fegyveres erejének 75 évvel ezelőtti megalapítására emlékeztek. A műholdképek szerint a díszszemlén Észak-Korea legújabb interkontinentális ballisztikus rakétái is láthatók voltak.
Nemzetközi vizsgálatot kellene indítani az Északi Áramlat gázvezetékeinél történt robbanások ügyében Seymour Hersh Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró blogbejegyzése alapján – mondta Vjacseszlav Vologyin orosz házelnök csütörtökön.
Gulyás Gergely a Kormányinfón az ATV kérdésére válaszolva arról beszélt: bármely országnak joga van felvételt kérni a NATO-ba, a felvétel attól függ, az ország megfelel-e a feltételeknek, és ezt valamennyi tagállam támogatja-e.
A Baptista Szeretetszolgálat mentőalakulata már két napja dolgozik Törökországban embert próbáló körülmények között azon, hogy minél több embert menekítsenek ki élve a földrengésben összedőlt házak romjai alól.
Ukrajna nem fogja megengedni, hogy egy diktátor szándékosan elpusztítsa az uniós tagországok által képviselt értékeket – jelentette ki az ukrán elnök Brüsszelben, az Európai Parlament soron kívüli plenáris ülésén.
Európai körútra indult az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij először Londonba, majd Párizsba látogatott, hogy vezetőkkel találkozzon, akikhez további támogatásért fordult.
Az Európai Parlament képviselőcsoportjainak vezetői az EP házbizottságaként működő Elnökök értekezletén jóváhagyták Roberta Metsola EP-elnök által javasolt, az intézményi reformra vonatkozó terveket – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
Ukrajna nem fogja megengedni, hogy egy diktátor szándékosan elpusztítsa az uniós tagországok által képviselt értékeket – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben, az Európai Parlament soron kívüli plenáris ülésén tartott beszédében csütörtökön.
A szíriai földrengések sújtotta Latakia után Aleppóban is üzembe helyezte a mobil egészségügyi egységeket a Magyar Máltai Szeretetszoláglat által irányított segítő csapat.
Vendégeink a stúdióban Boros Imre közgazdász, és Kiss Rajmund, a Mathias Corvinus Collegium Diplomáciai Műhelyének a vezetője. Később pedig érkezett hozzánk Nicolas de Lamberterie francia újságíró.
"Előhúzta a magyar kártyát és összeesküvés-elméleteket terjeszt" - igencsak felkavarták a vizet a megbízott szlovák külügyminiszternek a magyar kormánnyal kapcsolatos kijelentései.
Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága szerint tovább súlyosbodik a helyzet a Donyec-medencében az orosz erők újabb offenzívája miatt.
Ausztráliában és Új-Zélandon lenne az embernek a legnagyobb esélye túlélni egy esetleges apokaliptikus katasztrófát, például egy atomtámadás utáni nukleáris telet, valamint hozzájárulni az elpusztított emberi civilizáció újjáépítéséhez.