Hétfőn ülésezett az Európai Unió tagállamainak külügyminisztereit tömörítő külügyi tanács, ahol ismét az Oroszország elleni szankciók listájának bővítése volt napirenden. Noha már az unió vezetői is szembesültek azzal, hogy a kereskedelem szereplői megkerülik az európai tiltásokat, a brüsszeli döntéshozók mégis egy újabb, immár a tizenkettedik szan
"A következő évtizedekben a védelmi iparnak kell lennie Ukrajna fő iparágának. A háború után a fegyverek lesznek fő exporttermékeink" – jelentette ki Olekszandr Kamisin stratégiai ipari miniszter.
Most már megkönnyebbülten és boldogan szoríthatja magához mindkét lányát az a magyar származású édesanya, aki korábban sírva nézte végig gyermekei elhurcolását.
A 40 éves, háromgyermekes anya, Jekatyerina Duncova is indulni akar az oroszországi elnökválasztáson. Azt mondta, a Kremlnek véget kell vetnie az ukrajnai konfliktusnak, szabadon kell engednie a politikai foglyokat, valamint jelentős reformokat kell végrehajtania.
Az Izrael és a Hamász közötti ideiglenes fegyverszünet lehetőséget teremt arra, hogy további segélyeket juttassanak a Gázai övezetbe, és lépéseket tegyenek a sebesült civilek evakuálására.
Külföldi csapatok romániai állomásozását, vagy az ország területén történő áthaladását a parlament engedélyezheti a köztársasági elnök kezdeményezésére.
Az ukrán hírszerzés vezetőjének, Kirilo Budanovnak a felesége mérgezéses tünetekkel került kórházba. Marianna Budanovát nehézfémmérgezéssel diagnosztizálták – számolt be róla a Babel ukrán hírportál.
Vukics Ferenc katonai szakértő és Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője voltak a vendégeink, illetve kapcsoltuk Santiago Muzio argentin ügyvédet, akivel beszéltünk Javier Milei-ről, az új argentin elnökről.
Mind nagyobb Olaf Scholz német kancellár kormányában a feszültség, sokan már a koalíció szétesését valószínűsítik. A német költségvetési válság a rezsiköltségeken túl az elektromos autózásra is drasztikus hatással lehet.
Még mindig százezren vannak áram nélkül az ukrajnai hóviharok miatt, tízen meg is haltak. Összefoglalónk az orosz–ukrán háború legfontosabb eseményeiről.
A brüsszeli jelentés szerint az, hogy 2022-ben az elkobzott hamis tárgyak becsült értéke összességében meghaladta a kétmilliárd eurót, körülbelül 3 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest.
Néhány héttel ezelőtt fordulat történt a német migrációs politikában: kormányzati szereplők már nyíltan beszélnek arról, hogy csökkenteni kell az illegális migrációt és az embercsempészek tevékenységét. Októberben határellenőrzést is elrendeltek a lengyel, a cseh és a svájci határszakaszokon, amelynek eredményeképpen már 40 százalékkal csökkent a N
A fiú a Hamász által elfogott legfiatalabb túsz, testvéreivel és édesanyjával együtt hurcolták el Gázába. Lehetséges, hogy élő pajzsként akarják használni őket a terroristák.
Mivel a migráció az egyik első számú kiváltó oka a terrorizmusnak, ezért a NATO-nak fokoznia kell a terrorellenes tevékenységét – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.