Ukrajna a mai napig nem vetette be a nyugati fegyversegély felmagasztalt darabját, a több tucat Abrams tankot. A csúcstechnológiás amerikai harci eszközök fontos szerepet játszhattak volna a nyáron indult ellentámadásban. Miért nem gördültek ki a harcmezőre?
A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal adatai szerint közel 37 százalékkal nőtt a külföldi gyermekek és fiatalok körében elkövetett erőszakos bűncselekmények száma.
A hihetetlen sebességgel feltörő kínai BYD alapmodellje 11.000 dollárba, azaz mintegy 3,9 millió forintba kerül – igaz nem itthon, hanem odahaza, Kínában. A márkanév egy angol nyelvű rövidítés: Build Your Dream – Építsd fel az álmodat. Az elnevezés idén már több mint 2,3 millió eladott autó hátulján szerepel.
Izrael önvédelmi jogát hangsúlyozó szolidaritási látogatást tett Izraelben Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök vasárnap - közölte Jichák Hercog államelnök az X-en.
A Hamász a Gázai övezetben meghirdetett négynapos humanitárius tűzszünet meghosszabbítását szeretné elérni - közölte a radikális iszlamista palesztin mozgalom a Telegram-oldalán vasárnap.
Boldogkői Zsolt szerint az elzárások miatt ugorhatott meg a fertőzések száma Kínában, amit dokumentációval is bizonyítottak. A Covidra azonban továbbra is figyelni kell. A legújabb variánsok a szemet támadják.
Leváltották Romániában Victor Stefan Ivascu rendőrfőbiztost, a határrendőrség parancsnokát és három helyettese közül kettőt, amiért tevékenységük felületessége lehetővé tette a korrupcióért elítélt Catalin Chereches nagybányai polgármester külföldre szökését.
"Visszahoztuk az elraboltak újabb csoportját – gyerekeket és nőket, és szívünk mélyéig meghatódunk, az egész nemzet, amikor látjuk a családok újraegyesítését" – mondta a kormányfő.
Nagybánya magyarellenességéről is ismert polgármesterét korrupcióért ítélték el, mégis Magyarországra tudott szökni - most a határrendőrség felelhet a sikeres szökésért.
Igazán megindító fotó látott napvilágot, miután szombaton újabb túszok szabadultak ki a Hamász fogságából, köztük a két, magyar állampolgárságú lány is.
Izrael és a Hamász is kész folytatni a tűzszünetet, ha további túszok és fogva tartott palesztinok szabadulhatnak ki és humanitárius segély érkezik az övezetbe - jelentette a helyi média hétfőn.
A fokozatos kivezetésnek köszönhetően Új-Zéland lett volna az első olyan állam, ahol idővel nem lett volna lehetséges legálisan dohányterméket vásárolni.
Izrael és a Hamász is kész folytatni a tűzszünetet, ha további túszok és fogva tartott palesztinok szabadulhatnak ki, illetve humanitárius segély érkezik az övezetbe – jelentette a helyi média hétfőn.
Budapesten tárgyal hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A tanácskozás fő témája a decemberi uniós csúcs lesz. Gálik Zoltánt, a Corvinus Egyetem docensét kérdeztük.
Leváltották Romániában Victor Stefan Ivascu rendőrfőbiztost, a határrendőrség parancsnokát és három helyettese közül kettőt, amiért menedzseri tevékenységük "felületessége" lehetővé tette a korrupcióért elítélt Catalin Chereches nagybányai polgármester külföldre szökését, súlyosan károsítva ezáltal a jogegyenlőség elvét és az intézmény hitelét.
Felülről próbálnak egy lukat fúrni, hogy elérjék a csapdába esett munkások üregét, de a Himalája geológiai viszonyai miatt rájuk is omolhat a mennyezet.
A 8 éves Ella és a 15 éves Defna vasárnap szabadult, 51 napnyi fogság után. A terroristák megölték az apjukat, Noamot, élettársát, Diklát, valamint Dikla 17 éves fiát, Tomert.
Katasztrófát jelentene az Európai Unió mezőgazdaságának Ukrajna EU-s csatlakozása – egyre több szakértő látja így. Az egyik fő probléma, hogy rekordösszegű területalapú támogatást és vidékfejlesztési forrást kellene biztosítani Ukrajnának, a többi tag rovására. Félő, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek még az eddiginél is nagyobb mértékben áraszta
A Hamász és Izrael fogolycseréje és a konfliktusra adott reakciók a hétvégén is a hírcsatornák vezető témái voltak. Az Egyesült Államokban meglőttek három palesztin diákot, Londonban ezúttal az antiszemitizmus ellen tüntettek.
Csaknem félmillió ember áramellátását szakította meg hétfőre virradóra a vihar a Krím félszigeten. Szergej Akszjonov, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím vezetője bejelentette, hogy a félsziget több városában szükségállapotot vezettek be.