2023. november 21. kedd

nov. 21
14:42
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Csád biztonsága kiemelt jelentőségű (Demokrata)
A kormány komplex támogatási csomagot nyújt Csádnak, amelynek részeként katonai missziót is küld az afrikai országba.
nov. 21
14:48
Az orosz elnök szerint a nemzetközi emberi jogi intézmények elfogultak (ATV)
Mindvégig elfogultak voltak az emberi jogokra szakosodott nemzetközi intézmények az ukrajnai konfliktus során - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alkalmából Moszkvában megrendezett nemzetközi konferencia résztvőihez intézett köszöntőjében.
nov. 21
14:48
Durva videón, ahogy jemeni terroristák elfoglalnak egy japán hajót a Vörös-tengeren, mert izraelinek vélik (SzMo)
Az incidenst iráni terrorcselekményként tartják számon. A hútik verziója azonban más, ők azt mondták, hogy a lefoglalt járművet izraeli hajónak tartják.
nov. 21
14:54
Drámába fulladt a kempingezés, rejtélyes körülmények között tűnt el négy tinédzser (Ripost)
A 4 fiatal jó barát együtt indult autóval kempingezni.
nov. 21
14:54
Dráma a francia szenátusban (Demokrata)
Képviselőtársa elkábításával vádolnak egy francia szenátort.
nov. 21
15:00
Botrány a francia szenátusban, képviselőtársa elkábításával vádolnak egy szenátort (hirado.hu)
A nyugat-franciaországi Loire-Atlantique megyében megválasztott 66 éves centrista Joël Guerriau ellen péntek este indult eljárás.
nov. 21
15:06
Csere helyett az elromlott készülékek javítását segítené az EP (Telex)
Az Európai Parlament szinte egyhangúlag szavazta meg, hogy az eladók a javítást részesítsék előnyben, amíg tart a garancia.
nov. 21
15:18
Simlis ügy a szomszédainknál: hamis pénzzel próbálnak átverni egyeseket (Blikk)
Hamis 100 eurós bankjegyeket találtak egy szlovákiai városban, Trencsénben. Már több taxisofőrt is megpróbáltak átverni a meglepően eredetinek tűnő készpénzzel.
nov. 21
15:18
Egy választási csalás és több kétes ügylet okozta a hazánkat kérlelhetetlenül támadó Monika Hohlmeier pályafutásának végét Németországban (hirado.hu)
Az Európai Parlament novemberi plenáris ülésén sem marad el Magyarország megtámadása, ugyanis a baloldali többségű uniós testület ismét arról szeretné meggyőzni a közvéleményt, hogy hazánkban romlik a jogállamiság helyzete, veszélyben van az igazságszolgáltatás és a bírák függetlensége, valamint az uniós források felhasználása. A Magyarországot érő
nov. 21
15:18
Zelenszkij azzal számol, hogy az oroszok egy Majdan3 fedőnevű művelettel tervezik megbuktatni az év végéig (444.hu)
Az ukrán elnök az ellene tervezett merényleteket már nem is számolja.
nov. 21
15:20
A világ elsőszámú hajózási útvonalát vették célba a jemeni lázadók – videón, ahogy a húszik elfoglalnak egy tengerjáró hajót (hirado.hu)
Az elmúlt években jelentős katonai tényezővé vált húszi harcosok hatalmas rakéta- és drónarzenállal rendelkeznek, és a palesztin–izraeli konfliktus kirobbanása óta többször is támadták Izraelt.
nov. 21
15:22
Harc az embercsempészek ellen: Ausztria határőrkiképző központot nyit Tunéziában (hirado.hu)
Gerhard Karner osztrák belügyminiszter szerint az embercsempészet elleni hatékony fellépés csökkenteni fogja a Földközi-tengeren átkelők számát.
nov. 21
15:24
Ősmagyarok Szamarkandban? Riport Üzbegisztánból (Demokrata)
Üzbegisztán kitárta kapuit. A Demokrata a helyszínen nézte meg, miként keveredik a türk és posztszovjet világ a modernitással.
nov. 21
15:30
Már közel 50 újságíró vesztette életét az izraeli háborúban (ATV)
Az izraeli háború kitörése óta már hat hét telt el: ez alatt az idő alatt már több újságíró vesztette életét, mint egész 2022-ben.
nov. 21
15:30
Az izraeliek szerint a Hamász terroristái a kórházak és mecsetek alatti alagutakban szervezik meg a támadásokat (hirado.hu)
Közel van a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a Hamász politikai vezetője szerint.
nov. 21
16:00
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ami a Száhel övezetben történik, megjelenik Magyarország határain (HírTV)
A kormány komplex támogatási csomagot nyújt Csádnak, amelynek részeként katonai missziót is küld az afrikai országba.
nov. 21
16:24
Körözik az oroszok az Eurovízió-győztes ukrán énekesnőt, álhírterjesztéssel vádolják (Blikk)
Körözik az ukrán énekesnőt, Jamalát. Oroszország azzal vádolja a népszerű sztárt, hogy "álhíreket terjesztett" az orosz hadseregről.
nov. 21
16:36
Transznemű nőket látott vendégül Ferenc pápa: "...igazi erkölcsi löketet is ad számunkra, mert az emberek gyakran megfeledkeznek rólunk" (Blikk)
Ferenc pápa a vasárnapi szegények napján tiramisuval is kínálta a Torvaianica közösség transznemű nőit.
nov. 21
16:42
Az EP támogatja a hibás termékek javítását azok cseréje helyett (hirado.hu)
Az Európai Bizottság március végén mutatta be a javításhoz való jogról szóló új jogszabályjavaslatát.
nov. 21
16:44
Az orosz védelmi miniszter szerint kudarcba fulladt a herszoni ukrán partraszálló hadművelet (hirado.hu)
A keddi orosz hadijelentés szerint az elmúlt nap folyamán három fontszakaszon öt ukrán támadás hiúsult meg.
nov. 21
16:48
Az ukrán parancsnok szerint az orosz erők ritkábban rohamoznak Délkelet-Ukrajnában (hirado.hu)
Az ukrán vezérkar a Facebookon közzétett helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán védelmi erők tartják nemrég elfoglalt új állásaikat Herszon megyében.
nov. 21
17:00
Az Európai Bizottság szerint a palesztinoknak utalt segélyből nem finanszíroztak terrorista csoportokat (444.hu)
Még ebben a hónapban elutalják a korábban beígért segélyt.
nov. 21
17:00
3,8 kilométerről leadott lövéssel ölt meg egy orosz katonát egy ukrán mesterlövész (SzMo)
A lövéssel megdőlt a korábbi, 3,54 kilométeres világrekord. A lövést az "Alfa" különleges műveleti csoportjának egyik tagja adta le.
nov. 21
17:06
Az Európai Bizottság vizsgálata szerint a palesztin fejlesztési támogatások nem mennek terrorizmusra (Telex)
A nemzeti konzultáció azt állítja, hogy a Hamász uniós pénzhez jutott.
nov. 21
17:12
Napokon belül kitörhet az európai vulkán, ezreket evakuáltak már a környékéről (Ripost)
Izland egész területén sárga figyelmeztetés van érvényben.
nov. 21
17:12
Új részletek derültek ki a Hamász által túszul ejtett magyar származású férfiról (Telex)
A kétgyerekes családapáról, Omri Miranról október 7. óta semmit sem tudni.
nov. 21
17:36
Világcsúcsot állított fel az ukrán mesterlövész: 3,8 kilométerről érkezett a halálos találat (Blikk)
Speciális fegyverre, töltényre és szerencsére volt szüksége a katonának.
nov. 21
17:36
Fordulatot hozhat a tajvani választás a Kínával szembeni konfliktusban? (hirado.hu)
Peking most árgus szemekkel nézi a tajvani választás eseményeit.
nov. 21
17:38
A FIFA korábbi elnökével tárgyalt Orbán Viktor Svájcban (hirado.hu)
A miniszterelnök és a sportvezető kötetlen beszélgetést folytatott "közös szenvedélyük", a labdarúgás helyzetéről és legutóbbi eseményeiről.
nov. 21
17:42
Már több mint 150 ezer migráns érkezett idén Olaszországba (hirado.hu)
A minisztérium adatai szerint rekordszámban érkeztek Tunézia felől illegális bevándorlók, az év eleje óta csaknem 95 ezren.
nov. 21
17:42
A FIFA korábbi elnökével tárgyalt Orbán Viktor (Demokrata)
Svájci látogatása során a miniszterelnök Zürichben találkozott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség korábbi elnökével.
nov. 21
17:48
Érthetetlen jelenet: tengerészgyalogosokkal próbáltak ujjat húzni ezek a fiatalok (Blikk)
Egyenruhás tengerészgyalogosok kerültek összetűzésbe civilekkel az amerikai Texasban, a hihetetlen jelenetsort videóra is vették.
nov. 21
17:48
A német védelmi miniszter bejelentette, Berlin újabb katonai segélycsomagot ad Ukrajnának (hirado.hu)
A német védelmi miniszter kedd reggel érkezett előre nem bejelentett látogatásra Ukrajnába.
nov. 21
17:50
Brazília még idén megkötné a Dél-Amerika és az EU közti kereskedelmi megállapodást (hirado.hu)
Brazília az év végéig tölti be az Argentínával, Uruguay-jal és Paraguay-jal együtt alkotott Mercosur elnökségét.
nov. 21
17:54
Vlagyimir Putyin teljeskörű fegyvernyugvást szorgalmaz (Demokrata)
Az orosz elnök a BRICS-országok online csúcstalálkozóján beszélt a fegyverszünetről.
nov. 21
18:00
Közel a tűzszünet Izrael és a Hamász között (HírTV)
A Hamász egyik politikai vezetője számolt be, hogy már zajlanak a tárgyalások.
nov. 21
18:00
Putyin szerint teljes körű fegyvernyugvásra van szükség a palesztin-izraeli konfliktusban (hirado.hu)
Moszkva ugyanakkor támogatja az ENSZ-nek a humanitárius tűzszünetekre vonatkozó határozatát.
nov. 21
18:06
Kimdzsongun parancsot adott a rakétakilövésre (hirado.hu)
A KCNA észak-koreai hírügynökség kedden közölte, hogy Phenjan "szuverén joga" növelni katonai erejét az amerikai vezetésű űrmegfigyelési rendszerrel szemben.
nov. 21
18:08
Ketrecharcosok törtek-zúztak a vegyesboltban, hárman kerültek kórházba (hirado.hu)
A hamburgi támadók fémrudakkal összetörték az üzlet berendezését, majd betörték a bolt előtt álló furgon ablakát.
nov. 21
18:18
Drámai hírek érkeztek Észak-Koreából, ezt tette Kim Dzsong Un (ATV)
Észak-Korea rakétát bocsátott fel, amely egy feltételezett kémműholdat hivatott Föld körüli pályára állítani - jelentette a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadseregre hivatkozva helyi idő szerint kedden késő este.
nov. 21
18:30
Megkapták az engedélyt: újabb kínai óriásvállalat épít akkumulátorgyárat Debrecenben (Blikk)
A CATL után újabb kínai óriásvállalat építhet akkumulátorgyárat Debrecenben.
nov. 21
18:30
Kiborult és fenyegetőzni kezdett a boszniai szerbek feje, miután az alvilági kapcsolatairól kérdezte egy riporter (Telex)
Dodik elvette a nőtől a mikrofont, titkosszolgálati megfigyeléssel fenyegette, később pedig telefonon is felhívta.
nov. 21
18:36
Prága megerősítette, hogy javasolta az orosz diplomaták szabad mozgásának korlátozását a schengeni övezetben (hirado.hu)
Csehország azt követeli, hogy az orosz diplomaták olyan tartózkodási vízumokat kapjanak az európai uniós tagállamoktól, amelyek csak a fogadó országok, s nem pedig az egész schengeni övezet területén biztosítja szabad mozgásukat.
nov. 21
18:48
Zelenszkij azt állítja, az év végéig ki akarják őt iktatni az oroszok (Blikk)
Volodimir Zelenszkij egy exkluzív interjúban árulta el, hogy az oroszok már többször is kísérletet tettek a kiiktatására.
nov. 21
18:48
A WHO bejelentette, több kórház is evakuálást kért a Gázai övezetben (hirado.hu)
A WHO közölte, hogy továbbra is teljes erőbedobással dolgozik a kórházakban maradt betegek megmentésén.
nov. 21
18:48
A pénzügyi válság küszöbére került Németország (Demokrata)
Vélhetően tovább zsugorodik a német gazdaság, miközben romokban a kormánykoalíció.
nov. 21
18:50
Százával bukkantak elő, rejtélyes kék gömbök lepték el a partot (hirado.hu)
A héten több mint ezer rejtélyes kék golyót mosott partra a víz Nagy-Britanniában.
nov. 21
18:54
Kudarcba fulladt a herszoni partraszálló hadművelet (Demokrata)
Az ukrán erők novemberben több mint 13700 embert és 1800 egységnyi felszerelést veszítettek, összegzett Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
nov. 21
19:00
Vlagyimir Putyin az izraeli–palesztin háborúról: teljes körű fegyvernyugvásra van szükség (Blikk)
Teljes körű fegyvernyugvásra van szükség a gázai palesztin–izraeli konfliktusban, Moszkva ugyanakkor támogatja az ENSZ-nek a humanitárius tűzszünetekre vonatkozó határozatát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-országoknak a közel-keleti válsággal kapcsolatban kedden megtartott rendkívüli online csúcstalálkozóján.
nov. 21
19:18
Most érkezett: megtalálták a 4 eltűnt tinédzsert, egyikőjük életét sem lehetett már megmenteni (Ripost)
A tizenéveseket után hatalmas keresőakció zajlott, ám hiába.

Keresés