Az iszlamista Hamász terrorszervezet fokozatosan elveszti az ellenőrzést a Gázai övezet északi része felett - jelentette a helyi média vasárnap a katonai szóvivő közlése alapján.
Az iszlamista Hamász terrorszervezet fokozatosan elveszti az ellenőrzést a Gázai övezet északi része felett - jelentette a helyi média vasárnap a katonai szóvivő közlése alapján.
Közben kiderült: megduplázza az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást Németország. Berlin 4 milliárd euró helyett 8 milliárd eurót küld Kijevnek. A francia elnök is leszögezte, hogy nem szállnak ki a háború finanszírozásából.
Hóviharok okoztak fennakadást a közlekedésben vasárnap Románia hegyvidéki részén, az ország más térségeiben az erős szél által kidöntött fák akadályozták a gépkocsiforgalmat - adta hírül a román sajtó a helyi hatóságok közléseit idézve.

A két konténernyi ritka KitKatet egy amerikai kamionsofőr nyúlta le, aztán visszaadta, aztán a felét egy másik kamionos megint ellopta, a másik fele meg egy raktárban ragadt.
Hóviharok okoztak fennakadást a közlekedésben vasárnap Románia hegyvidéki részén, az ország más térségeiben az erős szél által kidöntött fák akadályozták a gépkocsiforgalmat - adta hírül a román sajtó a helyi hatóságok közléseit idézve.
Nem akárki akarja legyőzni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a jövő márciusban esedékes választáson: volt tanácsadója, aki rögtön hivatalba lépése után befejezné a háborút az oroszokkal, akár az elvesztett területeik árán is. Olekszij Aresztovics szerint semmi esély Ukrajna győzelmére. Ő az a politikus, aki egy videóban arról beszélt, hogy egy nőt
Megkezdődött a lengyelek kimenekítése a palesztin többségi lakosságú Gázai övezetből Egyiptomba, a lengyel katonai repülőgépek készen állnak hazaszállításukra - közölte vasárnap Jaciek Siewiera, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) főnöke.
Olyan gyakran fordul elő ilyesmi, hogy a Fülöp-szigetek már újságíró-csoportokat is felenged a hajóira, hogy lássák a nehéz helyzetet a Dél-kínai-tengeren.
Meghalt szombaton Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter, kormányfőhelyettes, a TOP 09 párt egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás utáni cseh politika egyik meghatározó személyiségét 85 éves korában Bécsben érte a halál - jelentette a CTK hírügynökség vasárnap, vezető cseh politikusok reagálását is
Michael Gove-ot egy rendőrségi furgonnal kellett kimenekíteni a Victoria pályaudvarról, miután Izrael-ellenes tüntetők megrohamozták azt skandálva, hogy "shame on you", azaz "szégyelld magad".
Meghalt szombaton Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter, kormányfőhelyettes, a TOP 09 párt egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás utáni cseh politika egyik meghatározó személyiségét 85 éves korában Bécsben érte a halál - jelentette a CTK hírügynökség vasárnap, vezető cseh politikusok reagálását is
A Real Madrid és a Barcelona is ponthátránnyal követi a La Liga idei meglepetéscsapatát, a Girona FC-t De mitől ilyen jó ez a katalán csapat? És mi tudható a főtuajdonos cégről azon túl, hogy világszerte 12 csapata van?
Rambo, az ukrán fronton megsebesült németjuhász története bizonyítja, hogy az élet mégiscsak szép. Amennyire kínokkal teli volt az élete, most legalább annyira boldogan éli a mindennapjait. A négylábú veterán múltjával kapcsolatos újdonságokat most megmentője, Kovács Violetta tárja fel új könyvében, a Rambo és a többiekben.
Az iszlamista Hamász terrorszervezet fokozatosan elveszti az ellenőrzést a Gázai övezet északi része felett - jelentette a helyi média vasárnap a katonai szóvivő közlése alapján.
Többeket megsebesített egy Libanonból Izraelbe átlőtt páncéltörő rakéta, miközben Izrael tovább folytatja a harcokat a Gázai övezet mellett az északi, libanoni határon és Ciszjordániában is a szélsőséges palesztin iszlamisták ellen - közölte az izraeli hadsereg vasárnap.
A volt NATO-főtitkár Ukrajna felvételét javasolja a jelenlegi területeivel. A brit védelmi minisztérium szerint a wagneresek jelentős része az orosz nemzeti gárda alá került.
Nem tudja megfékezni a svéd kormány a szervezett bűnözést. A migrációs hátterű bűnbandákat már az igazságszolgáltatásba is beépült tagjaik segítik. Ezekről skandináviai tudósítónk, Bugnyár Zoltán számolt be.
Több mint 182 ezren vettek részt az antiszemitizmus elleni és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet által fogva tartott túszok szabadon engedéséért meghirdetett békés tiltakozó meneteken vasárnap a francia nagyvárosokban - közölte a francia belügyminisztérium.
Ukrajna felvételét javasolja jelenlegi területeivel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe Anders Fogh Rasmussen, a NATO egykori főtitkára a brit Guardian lapnak adott interjújában.