Székelyföld volt, van és lesz, a székely zászlót továbbra is használni fogja, az RMDSZ megvédi a magyar emberek érdekeit, a közösség szimbólumait - jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora.
Közös elkötelezettségnek számít a schengeni övezeten belüli mozgásszabadság visszaállítása, mondta Giorgia Meloni, aki a szlovén kormányfővel tárgyalt.
"Folyamatosan figyeljük a Vörös-tengert izraeli hajók után kutatva, különösen a Báb al-Mandab szorosban és a jemeni felségvizek közelében" – hangoztatta Abdulmalik al-Húszi, a felkelők vezetője.
Egy titkos franciaországi táborban képzik ki az ukrán csapatokat francia tisztek, azt remélve, hogy a nyugati taktika segíthet Ukrajnának megtörni a fronton kialakult patthelyzetet. A mintegy 300 millió euróba kerülő tréningen a lövészárkok ostromát és gyalogsági harcokat is gyakorolnak, de légicsapásokat is szimulálnak, és a kemény harci körülmény
Rusztem Umerov védelmi miniszter a Facebookon beszélt a vizsgálat eredményeiről és azt ígérte: megbünteti mindazokat, akik felelősek a súlyos incidensért.
Ukrán katonai jelentések szerint jelentősen megnövekedett az orosz csapatok rohamainak száma az ukrajnai frontvonalakon – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden a Telegramon.
Putyin első lányának keresztapja, és egy biokémikus stróman is részese volt az Abramovics-féle pénzmozgásoknak. Putyin fizetése 100 ezer dollár évente, a vagyona viszont 200 milliárd dollár is lehet.
Szmotrics azt mondta, hogy támogatja az izraeli parlament két képviselőjének felhívását, akik egy újságcikkben szólították fel a világ országait, hogy fogadják be a Gázai övezetből menekülni akaró palesztinokat.
A világszervezet főtitkára azonnali fegyvernyugvást követel mindenkitől Gázában, Izrael külügyminisztere közben arról beszél, hogy António Guterres nem alkalmas vezető az ENSZ élén.
Tárgyalásait összefoglalva kiemelte: az ukrajnai háborúval kapcsolatban Kirgizisztán is békét akar és nem támogatja a fegyverszállításokat, mert az ázsiai ország is szenved az elhibázott brüsszeli szankcióktól.
Oroszország november 3-án délelőtt mért csapást a 128. kárpátaljai hegyivadász dandár összpontosulására a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye egyik frontvonalbeli falujában.
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter ismertette annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet a 128. kárpátaljai hegyivadász dandár 19 katonája életét követelő orosz rakétacsapás körülményeinek tisztázására indítottak.
A lett külügyi tárca vezetőjét a már több ismert politikust megtévesztő Alekszej Sztoljarov (Lekszusz) és Vlagyimir Kuznyecov (Vovan) hívta fel telefonon.
Az izraeli és amerikai zászlókkal szegélyezett színpadon helyi idő szerint délután a tüntetésen szólal fel a Kongresszus alsóházának republikánus elnöke, Mike Johnson.
Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket, és nem támogatja, hogy további pénzek menjenek Ukrajnába, jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben.
Suella Braverman volt brit belügyminiszter szerint Rishi Sunak miniszterelnöknek egyetlen sarkalatos jelentőségű célkitűzést sem sikerült teljesítenie, és "elárulta" az illegális bevándorlás megfékezésének ügyét is.
A közlemény szerint a Hamászt érintő, rövid időn belül meghozott harmadik szankciós döntést az Egyesült Királyság kormányával összhangban hozta az Egyesült Államok.
Az ENSZ dolgozói hétfőn egyperces gyászszünettel emlékeztek meg világszerte a gázai fegyveres konfliktusban eddig meghalt, több mint száz munkatársukról.
A német belügyminisztérium közlése szerint a német szövetségi rendőrség október 16. óta mintegy 90 embercsempészt fogott el ezeken a határellenőrzéseken.
Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket, és nem támogatja, hogy további pénzek menjenek Ukrajnába - jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben kedden.