Az Európai Bizottság szerdai bejelentése szerint Horvátország teljesítette az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges összes feltételt, így készen áll arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót; Horvátországgal az euróövezeti tagállamok száma húszra emelkedik.
Horvátországban az árakat néhány hónap múlva már kunában és euróban is ki kell majd írni. A jelenleg 19 országot tömörítő euróövezet utoljára 2015-ben bővült.
Most már az ukrán elnök közvetlen környezetéből is azt javasolják, hogy oldják fel a hadköteles férfiak teljes kiutazási tilalmát, mert a háború sújtotta országnak legalább akkora szüksége van a vendégmunkások pénzére, mint katonákra.
Bő egy éve Janet Yellen egy gazdasági fórumon még úgy nyilatkozott, „lehet, hogy a kamatlábaknak némileg emelkedniük kell, hogy a gazdaságunk ne melegedjen túl”.
12 év után különköltözött Shakira és Gerard Piqué, a Barcelona hátvédje, miután a kolumbiai énekesnő rajtakapta férjét egy másik nővel az ágyban – írja az Origo a spanyol sajtóra hivatkozva.
Az Európai Bizottság elfogadta a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást célzó lengyel tervet, amely 23,9 milliárd euró összegű vissza nem térítendő támogatást és 11,5 milliárd euró összegű kölcsönt biztosít Lengyelországnak - közölte a brüsszeli testület szerdán.
Egy MSZP-s barátját sem lepte meg a döntése, hogy a DK-t választotta – mondta a Blikknek Molnár Gyula, aki több mint 30 esztendő után hagyta ott a pártot, amit két évig elnökként is vezetett. A jövőben is együttműködnek majd.
Ma kellett volna véglegesíteni a hétfőn elfogadott szankciós csomag részleteit, de több, egymástól független sajtóértesülés szerint a magyar fél váratlan kérése miatt az egész csomag elfogadási folyamata félbeszakadt.
Sajtóértesülések szerint Magyarország megvétózta az Oroszország elleni hatodik uniós szankciócsomagot, amelynek az olajembargó is a része, de nem az olaj miatt, hanem mert a vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal sújtott személyek között ott van Kirill pátriárka is – írja a Hvg.hu.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában azt jósolta, hogy a háború legalább ez év teléig folytatódik, mert egyik fél sem vonulhat vissza.
Michael Gahlert az akasztotta ki, hogy Orbán megvétózná az orosz háborús bűnöket megvédő Kirill pátriárka elleni szankciókat. A véleményét retwittelte a frakció is.