Az idős férfi azt is megkérdezi az út közepén őrködő katonáktól, hogy azért jöttek-e Ukrajnába, mert Oroszországban már nincsenek megoldandó gondok és dúsgazdag mindenki.
Oroszország ma 15 órától kitiltotta légteréből a lengyel, a bolgár, és a cseh légitársaságokat válaszul arra, hogy Varsó, Prága és Szófia pénteken lezárta légterét az orosz légitársaságok előtt. Korábban a brit légitársaságokat sújtották ugyanezzel.
Moszkva összesítése szerint az orosz hadsereg több mint 800 ukrán katonai objektumot semlegesített a hadműveletet kezdete óta. Az ukrán hadsereg szerint az oroszok 3500 katonát vesztettek a harcokban, és kétszázan estek az ukránok fogságába.
Az amerikai kormány ezzel a tavalyi katonai segélyeket is beleszámolva már több mint 1 milliárd dollár (324 milliárd forint) támogatást nyújtott keleti szomszédunknak.
A felvételen megszólaló kárpátaljai férfi szerint már 16 éveseknek is odaadják a fegyvert. Ő még időben menekült át a határ túloldalára, most pedig tolmácsként segíti a beregsurányi hatóságokat - írja az SzMo.hu.
Hollandia 400, német gyártmányú vállról indítható páncéltörő rakétát küld Ukrajnába német engedéllyel. Berlin az exportengedély mellett 1000 páncélelhárító rakétát és 500 légelhárító rakétát is küld az ukrán fegyveres erőknek.
A szlovén kormány szombati levelező ülésén úgy döntött, hogy több európai országhoz hasonlóan kitiltja az orosz légitársaságokat a légteréből - közölte a szlovén Kormányzati Kommunikációs Iroda.
Az ukrán elnök zöld pólóban, karikás szemekkel buzdítja harcra népét. Putyin egy fényűző szobából, egyre dühösebben próbálja puccsra biztatni az ukránokat.
Míg Magyarországon folyik a köztévén az orosz propaganda, a cseheknél 3 évet is lehet kapni azért, ha akár csak a közösségi oldalakon támogatja az orosz hadsereg támadását Ukrajna ellen.
Biztonságban az evakuált személyek, akik közt a civilek mellett az Ebesz és az Európai Tanács tagjai valamint újságírók is vannak - erről Szijjártó Péter számolt be New Yorkban tartott sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter cáfolata után Manfred Weber Twitter-bejegyzése már kétséget kizáróan rávilágít, hogy nem a magyar kormány gátolta az oroszok kizárását a SWIFT rendszerből. Az Ukrajna megtámadása miatt az elmúlt napokban felmerült szankciók egyik legsúlyosabb tételével kapcsolatban a nemzetközi sajtó azt írta, hogy Magyarország akadályozza annak bev
Volodimir Zelenszkijt három éve választották Ukrajna elnökévé. Totális újoncként érkezett a politikába, most egy megtámadott országot vezet az ostromlott fővárosból.
Kijev még tartja magát, noha már a város területén is voltak összecsapások ukrán és orosz katonák között. A nemzetközi közvélemény egyre egységesebbé válik.
“Magyarország semmilyen szankciós intézkedést nem blokkol, minden egységes Európai döntésnek a részesei vagyunk és részesei voltunk és ez így lesz a jövőben is. Minden szankciós előterjesztést meg fogunk szavazni” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Bár Orbán nem támogatta a csütörtöki csúcson Oroszország elvágását SWIFT rendszertől, de ezzel nem volt egyedül. Információink szerint a németek mozgását követi, és nem merészkedik egyedül szembemenni mindenkivel.