A rendőrség védelmét kérte az a feleség, akit házassága első napján lefejelt tunéziai illetőségű férje, egy nappal azután, hogy kimondták a boldogító igent a francia Felső-Pireneusok vidékén fekvő Tarbes városában. Az elkövető franciaországi tartózkodása, státusa „rendezetelen” a hatóságok szerint.
A diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk - közölte az ukrán válság kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
A diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk – közölte az ukrán válság kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
A délkelet-ukrajnai szakadár „Donyecki Népköztársaság” és „Luhanszki Népköztársaság” szuverenitásának haladéktalan elismerését jelentette be hétfő esti videoüzenetében Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az orosz hírszerző ügynökség, az FSZB videóval igyekszik alátámasztani Putyin hajnali döntését, amellyel engedélyezte, hogy az általa békefenntartónak nevezett erők elinduljanak az ukrajnai szakadár köztársaság, Donbassz területének megvédésére.
Vang elmondta: Washington új csendes-óceáni stratégiájában a térség legjelentősebb kihívásaként említette Kínát, ráadásul Tajvant is megpróbálta beépíteni a stratégiába.
Rendkívüli ülést tart hétfő este az ENSZ Biztonsági Tanácsa, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a kelet-ukrajnai szeparatista régiók függetlenségét, és elrendelte, hogy orosz fegyveres erők biztosítsák a békét a két „népköztársaság” területén – jelentette helyi idő szerint hétfő este az amerikai sajtó.
A diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk - közölte az ukrán válság kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
A legfőbb kérdés most az, hogy meddig vonulnak be az orosz csapatok, megállnak-e tűzvonalnál, és mit reagálnak az ukránok - mondta Resperger István ezredes a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában. A Nemzetbiztonsági Intézet igazgatója szerint hiába ült össze az ENSZ Biztonsági Tanácsa, határozatot nem tudnak hozni az orosz vétó miatt. Az, ho
A másfélórás ülésen Oroszország Ukrajnát vádolta agresszióval. Ukrajna pedig a szakadár területek függetlenségét elismerő rendelet visszavonására szólította fel az oroszokat.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedden reggel a Karmelita kolostorban összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedden reggel a Karmelita kolostorban összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A külügyminiszter szerint a hétfő esti fejlemények nyomán felgyorsult Brüsszelben a szankciós intézkedések előkészítése és folyamatos az egyeztetés a lehetséges lépésekről. „Magyarország ebben a kérdésben soha sem törte meg az uniós egységet” - fogalmazott.
Vang Ji kínai külügyminiszter önmérsékletre szólított fel minden érintett felet Ukrajna kapcsán, amikor kedden telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.
Az ülésen Rosemary DiCarlo főtitkárhelyettes az ukrán területi integritás és szuverenitás megsértésének nevezte, hogy Oroszország elismerte a kelet-ukrajnai szeparatista területeket.
A galiciai Marínból indult halászhajó február 15-én kora reggel adott le vészjelzéseket Új-Fundland partjaitól mintegy 450 kilométerre, de a kanadai parti őrség válaszára már nem reagált.
A rendkívüli ülésen egymásnak feszültek az álláspontok. Elhangzott: a hétfői történések hasonlóságot mutatnak Oroszország 2008-as intézkedéseivel, amikor Dél-Oszétia és Abházia régiója elszakadt Grúziától.
Scott Morrison ausztrál kormányfő szerint Oroszországnak feltétel nélkül ki kellene vonulnia az ukrán területekről, és fel kellene hagynia a szomszédos országok fenyegetésével.
Tubbs azzal dicsekedett, hogy George Gascón demokrata kerületi ügyész politikájának köszönhetően semmi sem fog történni vele, miután bűnösnek vallotta magát. Azon nevetett, hogy nem kell visszamennie a börtönbe és szexuális bűnözőként sem regisztrálják.
Srí Lanka a héten visszaküldte az Egyesült Királyságba a jogellenesen a dél-ázsiai szigetországba szállított, 263 konténernyi, mintegy 3000 tonna szemét utolsó adagját is - jelentették be Srí Lanka-i hivatalos források kedden.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök az elsők között ítélte el Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentését, miszerint Oroszország „békefenntartó” csapatokat küld Kelet-Ukrajnába.
Vujity Tvrtko egyszer már a saját bőrén érezte a háború borzalmait. Érthető, hogy felkavarják őt is az Ukrajnában zajló események; most a közösségi oldalán mondta el ezzel kapcsolatban a véleményét.
Az EU külügyminiszterei kedd délután találkoznak, hogy döntést hozzanak az Oroszországgal szembeni szankciókról. Azt még nem tudni, de nagyon valószínű, hogy Szijjártó Péter is részt vesz majd a tanácskozáson
Az európai történelem egyik legsötétebb napjának nevezte az elmúlt 24 órát Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, aki szerint az ukrán–orosz határon történtek globális biztonságpolitikai választ kívánnak.
Putyin számára az egyedül diplomácia megoldás az lenne, ha kijelentenék, hogy nem hívják meg Ukrajnát a NATO-ba, és elfogadnák az ország teljes ellenőrzését – mondta a moszkvai volt brit nagykövet.