A német kormány megegyezésre jutott az új bevándorlási törvény ügyében, ugyanis a kabinet megállapodott az intézkedés keretét illetően. „A sorompókat fel kell emelni a bevándorlók előtt, és mindemelett javítani fogunk az integrációjukon is” – fejtette ki álláspontját Robert Habeck alkancellár a tervezettel kapcsolatban.
Brüsszel betilthatja a közösségi platformot, ha az nem tartja be a uniós szabályokat. Ezt Thierry Breton uniós biztos közölte a Twitter új tulajdonosával, Elon Muskkal.
Illegális vágásból származó lóhús engedély nélküli értékesítése és ennek segítése miatt előállítottak 41 embert Spanyolországban, a húst a spanyol piac mellett Belgiumban, Németországban és Olaszországban értékesítették - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.
Az ukrán hadsereg csütörtökön közölte, hogy Oroszország kivonta katonáit a Dnyipro folyó túlsó partján fekvő városokból. Ez az első hivatalos ukrán jelentés arról, hogy az oroszok kivonulnak a jelenlegi fő déli frontvonalról.
Magyarország azt üzeni az ukrajnai háború közvetlen szomszédságából, hogy minél előbb békére van szükség, de legalábbis fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat az eszkaláció veszélyének csillapítása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a lengyelországi Lodzban.
Megállapodás született a magyar–örmény diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán. A történetnek súlyos háttere van, cikkünkben erről is beszámolunk.
Lépést tart az inflációval az osztrák politikusok fizetése is Az osztrák számvevőszék döntése alapján juttatásuk ennek alapján 2023-ban 5,3 százalékkal növekszik. A legjobban az államfő, Alexander Van der Bellen keres, őt Karl Nehammer kancellár követi.
A NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő az észak-atlanti szövetség bukaresti külügyminiszteri tanácskozását értékelve.
Egy Bákó megyei község iskolájának igazgatója nem volt hajlandó meghívni a magyar gyerekeket a román nemzeti ünnepen tartott iskolai rendezvényre. Kivizsgálták az ügyet és felmentették állásából.
Csütörtök délután a Fehér Házban fogadta egyik legnagyobb szövetségesét Joe Biden amerikai elnök: Emmanuel Macron francia elnököt látta vendégül az Ovális Irodában. Közös sajtótájékoztatójukon erősítették meg a két ország elkötelezettségét az orosz–ukrán háború kapcsán. A szövetségesek elismerték, hogy a háború okozta gazdasági nehézségek feszültsé
Verekedéshez vezetett csütörtökön a szenegáli parlamentben, hogy egy ellenzéki képviselő megütött egy kormánypárti képviselőnőt. Az esetet, amely jól érzékelteti a parlamenti erők szembenállásának elmérgesedését, az állami tévé is közvetítette.
Az iráni hatóságok egyórás határidőt szabtak a helyreigazításra a médiában "félretájékoztatás esetén" - jelentette a helyi média a nemzeti kibervédelmi hatóság közlése alapján. Emellett a médiumoknak a hírek kiadását követő 24 órán belül ismertetniük kell azok hátterét.
A diplomáciai kapcsolatok 2012-ben szakadtak meg, amikor a baltás gyilkosként elhíresült Ramil Safarovot Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak, ahol nemzeti hősként ünnepelték.
Mindeddig úgy hivatkozott az orosz propaganda a több mint kilenc hónappal ezelőtt indított háborúra, hogy „különleges katonai művelet” zajlik Ukrajnában.
Továbbra is zajlik a világ legnagyobb aktív vulkánjának kitörés. A hömpölygő lávafolyam lakott területet továbbra sem veszélyeztet, ám egy fontos útvonalat igen. Közben a hatóságok arra figyelmeztették az időseket és a légúti betegségben szenvedőket, hogy minél kevesebb időt legyenek a szabadban az úgynevezett vulkáni szmog miatt.
A világ legnagyobb hibátlan gyémántja, egy Tyrannoszaurusz Rex koponyája és az amerikai alkotmány egy eredeti példánya – most mindháromra licitálni lehet New Yorkban. A Sotheby's aukciósház hagyományosan az ünnepi szezon kezdetén tart többnapos árverést luxuscikkekből. Kalapács alá kerül egy történelmi jelentőségű jegygyűrű is, amelynek bevételéből