A márka idei kampányában Kate Moss szupermodell a márka egy valódi rókaszőr bundát viselt, ami után a PETA állatjogi szervezet rendszeresen szervezett tüntetéseket.
Az új-zélandiak nagyon szeretik a gyorséttermi ételeket, és ebben az országban van az egy főre eső legtöbb McDonald's és KFC, így nem csoda, hogy kormány erre a lépésre szánta el magát.
Balázs Péter szerint valójában majd a választások utáni koalíciós tárgyalásokon dől el, hogy végül kik kormányozhatnak, és milyen felállásban. Volt már olyan német választás is, ami után fél évig folytak a tárgyalások.
Észak-Korea készen áll tárgyalóasztalhoz ülni Dél-Koreával, de Szöulnak fel kell hagynia az ellenségességgel és a kettős mércével - jelentette ki pénteken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagy befolyással rendelkező testvére, Kim Jo Dzsong.
A dél-koreai elnök azt kérte, egy közös nyilatkozatban végre hivatalosan is zárják le az 1950 és 1953 közötti koreai háborút. Kim Dzsong Un testvére reagált.
Azért erősödhetett az SPD Németországban, mert a kancellárjelötje hasonlít Angela Merkelre – úgy habitusában, mint karakterjegyeiben és politikai nézeteiben. Erről az InfoRádió Aréna című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója és Molnár Tamás Levente a Külügyi és Külgazdasági
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) folytatja az együttműködést és fellebbez a fúziójukat elutasító bírósági határozat ellen - jelentette be Csomortányi István és Mezei János pártelnök.
Szövetségi elfogatóparancs van életben Brian Laundrie ellen: a vád egyelőre eszközök jogosulatlan használata. Augusztus 30. és szeptember 1. között egy nem általa birtokolt bankkártyát, illetve PIN-kódot használta a félrfi.
Spanyolország formálisan kezdeményezte, hogy a soron következő, októberi EU-csúcson tűzzék napirendre az európai energiaár-robbanás problémáját is. Addig is, az Európai Bizottság megnyitott bizonyos lehetőségeket a tagországoknak a helyzet enyhítésére.
Észak-Macedóniában a jövő hétfőtől elérhető a koronavírus elleni vakcina harmadik adagja, először a hatvan éven felülieket, az egészségügyi dolgozókat, valamint az immunrendszeri betegséggel küzdőket oltják be - közölte a Vesti.mk észak-macedón hírportál pénteken.
Megerősítette az orosz Központi Választási Bizottság ülésén a múlt hétvégén megtartott választások hivatalos végeredményét, amely szerint a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte alkotmányozó többségét a szövetségi parlament alsóházában.
Az általános iskolás tanulók tesztelésének újabb körére készülnek Csehországban. Az egészségügyi tárca szerint erre azért van szükség, hogy felmérjék, milyen a helyzet az iskolákban akkor, amikor ismét egyre több a koronavírus-fertőzött az országban. Az állam már mintegy 700 ezer tanuló számára megrendelte a teszteket.
Éles, személyeskedésektől sem mentes vitát hozott a szlovák törvényhozásban a Roman Mikulec belügyminiszter visszahívásáról szóló parlamenti ülés. A képviselők végül megtartották a székében az ellenzék által meneszteni kívánt tárcavezetőt. A vita egyik emlékezetes pillanatában Robert Fico exkormányfő a házelnökkel is szóváltásba keveredett.
A világszerte zajló klímavédelmi diáktüntetésekhez Magyarország is csatlakozott: a szervezők pénteken 16:30-ra hirdettek gyülekezőt az Operához, hatra pedig a Kossuth térre várnak mindenkit.
Lassul a láva folyása a spanyol szigeten, attól tartanak, egyes folyamok nem az óceánba hömpölyögnek majd – ott esetleg robbanásokat okozva, mérges gázok kibocsátása mellett –, hanem a szárazföldön terülnek szét, ami még kevésbé kecsegtet jó kifejlettel.
A Nyugat-Balkán európai integrációjának támogatása a magyar külpolitika egyik legfontosabb célkitűzése - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután New Yorkban megbeszélést folytatott szerb kollégájával, Nikola Selakoviccsal és Vjosa Osmani-Sadriu koszovói elnökkel.
Berlin – Több mint 16 év kancellárság után visszavonul Európa legerősebb embere, Angela Merkel, aki a közelmúltban a legnagyobb hatással volt az Európai Unió működésére.
Egyre nagyobb az érdeklődés az egyetlen horvátországi "méhhotel" iránt, amely termékeny méhekkel teli kaptárokat kínál olyan embereknek, akik bár szeretnének saját mézet termelni, de sem idejük, sem helyünk nincs arra, hogy gondozzák a kis beporzókat - adta hírül a horvát sajtó.
Különös csemege az érdeklődőknek, elemzőknek: a véleményformáló francia média nagy része egyelőre csak levegő után kapkod azóta, hogy a jövő évi elnökválasztások előtt a két politikai pólus legmarkánsabb szereplőinek vitájában a radikális jobboldalt megjelenítő Éric Zemmour elemző, esszéista „kiosztotta” a szélsőbalt képviselő vitapartnerét, Jean-L
Következményekkel kell számolniuk a haiti migránsokkal szemben a déli amerikai határon durva bánásmódot alkalmazó texasi határőröknek - mondta pénteken Joe Biden amerikai elnök, aki történteket "szégyennek" nevezte az országra nézve.