15 százalékos társasági adót vetnének ki a multinacionális cégekre. De elképzelhető az is, hogy a megállapodás végül „minimum 15 százalékot” fog tartalmazni.
Öt év alatt 141 ezer négyzetméter, mintegy 20 focipályányi területet tisztított meg a taposóaknáktól és egyéb robbanószerektől. A patkányok a fémdetektoroknál sokkal gyorsabb keresésre képesek.
A koronavírus indiai mutációja, a „Delta variáns” 60 százalékkal fertőzőbb a brit („Alfa”) variánsnál – idézi a Telex Neil Ferguson-t, az Imperial College London vezető epidemiológusát.
A kormány utasítására a távközlési szolgáltatók felfüggesztették a Twitter működését Nigériában - közölte a távközlési felügyelet. Ennek előzménye, hogy a közösségi oldal a minap törölte Muhammadu Buhari államfő egyik bejegyzését, amelyben megfenyegette az ország szakadár erőit.
Az orosz elnök szerint a birodalmaknak az gondja, hogy úgy tűnik számukra, hogy olyan hatalmasok, hogy megengedhetnek kisebb tévedéseket és hibákat is maguknak. De a gondok egyre nőnek.
A társasági adóztatás globális kiterjedésű reformjának előmozdításáról állapodtak meg Londonban tartott szombati értekezletükön a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) pénzügyminiszterei.
Nigériában a kormány utasítására a távközlési szolgáltatók felfüggesztették szombaton a Twitter működését - közölte a távközlési felügyelet. Ennek előzménye, hogy a közösségi oldal a minap törölte Muhammadu Buhari államfő egyik bejegyzését, amelyben megfenyegette az ország szakadár erőit.
Turisták tucatjait büntették meg az elmúlt napokban Szardínián, mert homokkal, szikladarabokkal vagy kagylókkal a poggyászukban próbáltak meg hazatérni nyaralásukból a páratlan strandjairól híres szigetről.
"Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre" mottóval szerveztek demonstrációt Budapesten. A tüntetők az Andrássy úton gyülekeztek, ezután a tömeg elindult a Kossuth térre, ahol hamarosan elkezdődnek a beszédek, várhatóan felszólal Karácsony Gergely is.
Politikai hisztériakeltésnek nevezte a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett szombati tüntetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, szerinte alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők.
Az amerikai, német, francia és szingapúri felhasználók elől is blokkolták a keresőben a tankok előtt álló férfi ikonikus fotóját. Kínában minden nap így cenzúráznak.
Több mint száz civilt gyilkoltak meg fegyveresek szombatra virradóra Burkina Fasóban - közölték biztonsági és helyi civil források. A dzshidista felkelés 2015-ös kezdete óta nem volt ekkora vérfürdő az országban.
A hétvégén repedések mutatkoztak az új izraeli koalícióban, amely Benjamin Netanjahu miniszterelnököt szorítaná ki a hatalomból. A nyolc párt 1 fős parlamenti többséggel rendelkezik.
A kínai gigaegyetem, a Fudan ellen rendeztek ma tüntetést Budapesten. A demonstráció résztvevői szerint a kormány a magyar diákok lakhatását, a Diákvárost árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét felépítse Magyarországon. Az MSZP szerint „sok-sok ezer ember tiltakozik most a kormány káros és nemzetellenes intézkedései ellen, illetve
A kínai gigaegyetem, a Fudan ellen zajlik tüntetés Budapesten. A demonstráció résztvevői szerint a kormány a magyar diákok lakhatását, a Diákvárost árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét felépítse Magyarországon. A tüntetők több ezren vannak, a menet a Hősök terétől indult, és már megérkezett a Parlamenthez.
"Ami miatt most itt vagyunk, amit akarunk, az a Diákváros, és amit nem akarunk, az az 500 milliárd forintból, a magyar adófizetők pénzén felépített kínai elitegyetem, ez ilyen egyszerű" - jelentette ki a főpolgármester a Fudan Egyetem ellen szervezett tüntetésen.
A napilap szerint a ma kezdődő budapesti cselgáncs-világbajnokságra a Nemzetközi Judószövetség elnöke meghívta Vlagyimir Putyint. Az orosz elnök a 2017-es budapesti vb-in is itt volt a Papp László Sportarénában.
A világ egyik új építészeti csodájának tartják a Kínában található Ruyi-hidat. Csupán a világon végigsöprő koronavírus-járvány miatt nem lett a világ egyik leglátogatottabb hídja a Sanghajtól nem messze felhúzott építmény, de szakértők szerint hamarosan az lesz.
Hosszú és gyötrelmes halálra számított, ezért akart véget vetni életének, de végül talpra állt és megmenekült: Mauro Prosperi a pokolból tért vissza a családjához.
Szerbiában és Argentínában megkezdődött a koronavírus elleni Szputnyik V orosz oltóanyag gyártása. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a gazdasági érdekek, és az európai előítéletek is hátráltatták az orosz fejlesztésű vakcina Európai engedélyeztetését.
Boris Johnson brit miniszterelnök konkrét kötelezettségvállalásokat kér a jövő héten a hét legnagyobb ipari hatalom alkotta csoport (G7) többi tagországának vezetőitől.
194 éve rendezték az első magyar lóversenyt Budapesten. Az ötlet gróf Széchenyi István fejéből pattant ki, aki 1815-ben tanulmányúton volt Angliában, a derbi hazájában. A lóversenyek sikere azonnal hatalmas volt és azóta is töretlen, nem mellesleg pedig rengeteg pénz fordult meg az elmúlt közel kétszáz évben a fogadóirodákban.
Mára már több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le utólag és ítéltek el, zártak ki büntetésül az egyetemről, vagy félemlítettek meg rövidebb elzárással.