2021. május 28. péntek

máj. 28
7:45
Boris Johnson szóvivője elítélte Orbán Viktor korábbi kijelentéseit (ATV)
Felidézte, amikor a magyar miniszterelnök „muszlim betolakodókról” beszélt, és a bevándorlókat „méregnek” nevezte.
máj. 28
8:15
Úgy tűnik, hogy az orosz kémek egy amerikai kormányzati ügynökség feltört levelezőrendszerével támadtak civil szervezeteket (444.hu)
Olyan szervezeteknek küldték ki az adathalász leveleket az amerikai külügy segélyszervezete, a USAID címéről, melyek rendszeresen kaptak tájékoztatókat a USAID-től.
máj. 28
8:33
Erőszakhullám Svédországban (Demokrata)
A Svéd Bűnmegelőzési Tanács, a Bra szerdán mutatta be új jelentését, melyet a kormány megbízásából készített.
máj. 28
8:42
Bajban van egy egész kontinens, 20 millió második oltást kellene szerezniük valahonnan (Infostart)
A kontinensnek sürgősen szüksége van legalább 20 millió adag AstraZeneca védőoltásra a következő hat hétben, hogy a megfelelő időközben be tudják oltani az első adag vakcinát már felvetteket - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Dakarban.
máj. 28
9:45
Dél-koreai nagykövet: jelentőségteljes szimbólum lesz a Hableány-katasztrófa áldozatainak emlékműve (hirado.hu)
Magyarország eddigi legsúlyosabb polgári hajókatasztrófája 2019-ben történt.
máj. 28
10:30
Orbán Viktor: Fontos tárgyalás következik Boris Johnson brit miniszterelnökkel (Infostart)
Londonba indult tárgyalni a magyar kormányfő.
máj. 28
10:33
Németország hivatalosan is népirtásként ismeri el a namíbai vérengzést (444.hu)
1,1 milliárd eurós alapot hoznak létre.
máj. 28
10:51
Több mordály, mint ember: amerikai fegyverőrület, ahogy még sohasem látta (hirado.hu)
Az Egyesült Államok zavarba ejtő – és sokszor halálos – romantikus kapcsolata a fegyverekkel egyre erősödik.
máj. 28
10:57
A Hungary Helps segít Boszniának a migrációs válság kezelésében (hirado.hu)
A menekülttáborok járványkezelésében és a környezetvédelem erősítésében is segít a Hungary Helps program.
máj. 28
10:57
Németország: népirtás volt a délnyugat-afrikai német vérengzés (Demokrata)
Németország népirtásnak tekinti a történteket, és bocsánatot kér a bűncselekményekért – közölte Heiko Maas.
máj. 28
11:00
Van, ahol már állatokat is oltanak a koronavírus ellen (Infostart)
Fél évnyi védelmet ad az állatok részére kifejlesztett vakcina, amelyet Oroszországban már beadnak az állatorvosok.
máj. 28
11:03
Oroszország megtiltotta a berepülést két, Belaruszt elkerülő európai légitársaságnak (444.hu)
Az Air France és az Austrian Airlines az orosz légteret használó járatai törlésére kényszerült emiatt.
máj. 28
11:09
Egy kisfiú sikolya visszhangzott az utcán: vérbe fagyva talált rá kishúgára (Ripost)
A szomszédok szemtanúi voltak, ahogy üldözte fiát egy őrjöngő nő. Hátborzongató mivel magyarázta kegyetlenségét az anya.
máj. 28
12:09
Újabb 14 hónap börtönre ítélték az ellenzéket támogató hongkongi milliárdost, Jimmy Lait (444.hu)
Az ő lapja, az Apple Daily volt az ellenzék fő médiuma. Most azért ítélték el, mert a hatóságok szerint engedély nélküli gyűlésen vett részt 2019-ben.
máj. 28
12:36
Lassul a járvány terjedése Ukrajnában (HírTV)
Már több mint két millióan meggyógyultak a fertőzésből, és egyre kevesebb az aktív beteg is.
máj. 28
12:42
Franciaország tovább enyhít, Németországban oltják a tizenéveseket (HírTV)
Június 2-án Franciaországban is véget ér a járvány miatti vészhelyzet.
máj. 28
12:48
Hivatalosan is elbúcsúzott az egyik legfontosabb nemzetközi szerződéstől az USA (Infostart)
Újabb területen jelenik meg az Egyesült Államok és az USA konfliktusa.
máj. 28
12:48
Kevesen oltakoznak Indiában, Peking élesen bírálta Washingtont (HírTV)
Az ázsiai országban, ahol sem elég gyógyszer, sem elég oxigénpalack nincs, naponta több ezren halnak meg a járványban.
máj. 28
12:50
Afrika megsegítését sürgette az ENSZ (HírTV)
Azonnali hatállyal legalább 20 millió adag AstraZeneca védőoltásra van szüksége Afrikának - közölte az Egészségügyi Világszervezet igazgatója.
máj. 28
12:52
Aszad nyerte a választást, több ország is csalásról beszél (HírTV)
Óriási többséggel Bassár el-Aszad hivatalban lévő elnök nyerte meg a szíriai elnökválasztást.
máj. 28
13:09
Helikoptert bérelt egy új-zélandi szökevény, hogy feladhassa magát a rendőrségen (444.hu)
A fegyveres támadással gyanúsított James Bryant öt hétig bujkált "a semmi közepén".
máj. 28
13:18
Videó: arcon locsolták a volt miniszterelnököt a szlovák parlamentben (SzMo)
Egy képviselő egy pohár vízzel fejezte ki nemtetszését Igor Matovičcsal szemben.
máj. 28
13:21
Rekordszámú dohányos él ma a Földön (ATV)
Rekordot jelentő 1,1 milliárdra ugrott a dohányosok száma a világon - derült ki egy friss felmérésből.
máj. 28
13:27
Filcből kelti életre a gyászoló gazdik macskáit egy művész (Ripost)
Elképesztő ötlettel segíti az Instagram-sztár a cicás gazdikat a házi kedvencük elvesztése miatti gyászukban.
máj. 28
13:39
Hajsza indult Franciaországban egy rendőrre támadó késelő után (444.hu)
Az egyelőre azonosítatlan támadó a nyugat-franciaországi La Chapelle-sur-Erdre rendőrőrsén szúrt lábon egy rendőrnőt.
máj. 28
13:57
Meglepő emberek is bekerültek Fülöp herceg végrendeletébe (Ripost)
Nemcsak a családtagokra gondolt a halála előtt Edinburgh hercege, így a rokonokon kívül másnak is jutott a többmilliárdos vagyonából.
máj. 28
14:09
Elítéltek öt moszkvai rendőrt, akik kábítószerügybe próbáltak keverni egy ellenzéki újságírót (444.hu)
A hatóságok hosszú ideig tartó passzív nyomozással jutottak arra, hogy a moszkvai vezetés korrupt ügyeit feltáró Ivan Golunovot besározni próbáló rendőröket senki sem utasította erre.
máj. 28
14:18
A Ryanair segítőkészségét is kritika érte a leszállásra kényszerített gép ügyében (Infostart)
Az FBI és az ENSZ szakosított szervezete is beszáll a vizsgálatokba. Már lezajlottak a kihallgatások - így áll most az ügy.
máj. 28
14:24
Az agysorvadás lassításának titka egy amazóniai törzs életmódjában rejlik (HírTV)
Lehetséges, hogy a mi nyugati, mozgásszegény életmódunk, cukrokban, zsírokban gazdag étrendünk felgyorsítja az agysorvadást.
máj. 28
14:27
Az életéért küzd a 4 éves kislány, miután súlyosan megfertőződött a tetvektől (Ripost)
Majdnem a kisgyermek életebe került, amiért az anyja hagyta elszaporodni az élősködőket.
máj. 28
14:30
Hiába a magas átoltottság, az indiai mutáns miatt nem dőlhetnek hátra a britek (Infostart)
Nagy-Britanniában az új koronavírus-fertőzések immár háromnegyede az indiai variánstól származik és az esetek száma egy hét alatt a duplájára ugrott. Johnson miniszterelnök óvatosan úgy fogalmazott: „lehet, hogy várni kell” a totális nyitással.
máj. 28
14:45
Meghosszabbították a vészhelyzetet Tokióban és nyolc másik prefektúrában (444.hu)
Egy hónappal az olimpia kezdete előtt oldhatják fel.
máj. 28
15:00
Szijjártó: Magyarország adta a legsikeresebb választ a járvány gazdasági következményeire (HírTV)
A világkereskedelem értéke tavaly 9 százalékkal csökkent, a magyar export ugyanakkor 100 milliárd euró fölé nőtt
máj. 28
15:03
Egyre közelebb az olimpia, egyre távolabb a vészhelyzet vége Tokióban (ATV)
További három héttel meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzetet Tokióban, Oszakában és hét másik prefektúrában június 20-ig.
máj. 28
15:06
Megoldódik egy égető probléma egy szomszédos országgal, de még nem tudni, mikor (Infostart)
Szlovákia és Magyarország kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolványát. Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter aláírta a védettségi igazolványok kölcsönös elismerését a két ország között. Ivan Korčok külügyi tárcavezető pedig ezt azzal egészítette ki, hogy Bécs és Prága is elfogadja a szlovák oltási dokumentumot. Azt is bejelente
máj. 28
15:09
Járványszkeptikus Rambo a flamand vadonban (444.hu)
Több mint tíz napja nincs meg Jürgen Conings. A belga katona azután kezdett el menekülni, hogy megfenyegette az ország legismertebb járványügyi szakértőjét. Az állig felfegyverzett katona képzett mesterlövész és túlélő, és még a nyomára sem sikerült bukkanni.
máj. 28
15:12
Egy hónappal az olimpia előtt még biztosan vészhelyzet lesz Tokióban (Infostart)
Japán az átoltottság csupán hatszázalékos, Tokióban és további nyolc prefektúrában különösen rossz a helyzet.
máj. 28
15:45
Születésnapi fotó apró részletéből jöttek rá a 4 éves kislány szörnyű betegségére (Ripost)
Az édesanya vette észre és azonnal segítséget kért.
máj. 28
16:00
215 gyerek maradványait találták meg egy korábbi bentlakásos iskola épületében Kanadában (SzMo)
Legendák keringtek az őslakos gyerekekkel való brutális bánásmódról, de most először találtak bizonyítékot.
máj. 28
16:12
A Downing Streeten fogadta Orbán Viktort Boris Johnson (HírTV)
A találkozó után a magyar miniszterelnök, majd a külgazdasági és külügyminiszter is újságíróknak nyilatkozott - videók a cikkben.
máj. 28
16:21
Zaklatási botrányba keveredett Neymar (ATV)
A Wall Street Journal szerint a Nike cég egy hölgy munkatársa azt állítja, a sztárfocista még 2016-ban egy New York-i szállodában molesztálta őt.
máj. 28
16:21
Moszkva szerint az utasok biztonságát veszélyezteti, ha az EU-s gépek elkerülik a belarusz légteret (444.hu)
Tegnap több járatot töröltek, mert az orosz hatóságok nem engedélyezték, hogy elkerüljék Fehéroroszországot, mára viszont lazítottak a szabályokon.
máj. 28
16:36
Giorgia Meloni pártja már a második legnagyobb erő Olaszországban (HírTV)
Először fordul elő, hogy a két legnagyobb párt a szuverenista jobboldalt képviseli.
máj. 28
16:42
Nagy összeggel támogatná a fehérorosz demokratikus átmenetet Brüsszel (Infostart)
Amint elindul a folyamat, aktiválják a csomagot.
máj. 28
16:45
„Minden kellék nálam” – így indult el Londonba Orbán Viktor (ATV)
Orbán Viktor is elindult Londonba. A miniszterelnök ma tárgyal Boris Johnsonnal.
máj. 28
16:51
Giorgia Meloni pártja lett a második legerősebb párt Olaszországban (Demokrata)
A Giorgia Meloni vezette jobboldali ellenzéki Olasz Testvérek lett a második legerősebb párt egy felmérés szerint.
máj. 28
17:00
„Magyarország és Nagy-Britannia. Két felszabadult ország” – Boris Johnsonnal tárgyalt Orbán Viktor (Metropol)
A Brexit lezajlott, és a feladat most a Brexit utáni időszak együttműködési formáinak kialakítása – mondta pénteken Londonban Orbán Viktor.
máj. 28
17:09
Orbán Viktor megérkezett Boris Johnsonhoz (ATV)
„London calling. Találkozó Boris Johnson brit miniszterelnökkel” – írta Facebookra feltöltött fotóihoz a miniszterelnök.
máj. 28
17:18
Az indiai helyzet egyre mélyíti a vakcinakrízist (Infostart)
Azzal, hogy a CoviShield szállítása gyakorlatilag leállt, országok immunizációs programjai kerültek veszélybe, aminek a teljes világ számára komoly következményei lehetnek.
máj. 28
17:21
A Brexit után: új együttműködési formákról tárgyalt Orbán Viktor Londonban (hirado.hu)
Orbán Viktor kétoldalú megbeszélést folytatott Boris Johnsonnal a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.

Keresés