Nem halálosabb, de fertőzőbb a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett variánsa két egymástól független tanulmány szerint, melyek kedden a The Lancet Infectious Diseases és a The Lancet Public Health című tudományos lapokban jelentek meg.
Vizsgálatot indít a Johnson-kormány David Cameron ellen, annak tisztázására, hogy a volt miniszterelnök tiltott módon járt-e el, amikor közvetlenül kormánytagoknál lobbizott egy cég pénzügyi támogatásáért.
Nagy-Britanniában az 50 év felettiek mindegyike megkapta az oltást, vagy van oltási időpontja, Angliában pedig megkezdődött az 50 év alattiak oltása is.
Az amerikai elnök azt is világossá tette, hogy az Egyesült Államok határozottan fel fog lépni nemzeti érdekeinek védelmében, reagálva az orosz lépésekre, mint például a kiber-támadások, vagy a választási beavatkozás.
Az egykori brit kormányfő (2007-2010 között volt munkáspárti miniszterelnök), aki korábban tíz éven át Nagy-Britannia pénzügyminisztere is volt, a júniusi londoni G7-es csúcs számára állt elő kezdeményezésével.
Közleményében a Fehér Ház részletezte: az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett kedden, telefonon Joe Biden amerikai és Vladimir Putin orosz elnök.
Nagy kérdés volt, hogy marad-e tartományi szintű feladat a járványügyi szabályok meghatározása, vagy országos szintű szabályozás lép életbe. Megszületett a kormány javaslata, amit Angela Merkel ismertetett.
Az uniós oltási portfólióban nem szereplő vakcinákkal kapcsolatban a tagállamok döntésén múlik, hogy elfogadják-e vagy sem az EMA által nem jóváhagyott oltásokat.
Enyhülnek Szlovákiában hétfőtől a koronavírus terjedése kapcsán bevezetett korlátozások, bizonyos feltételek betartása mellett megnyithatnak az üzletek, és lehetővé válik a templomi istentiszteletek látogatása is - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség Igor Matovic miniszterelnök-helyettes közlésére hivatkozva kedden.
Megnyílt Franciaországban kedden a koronavírus elleni első autós oltóhely: a déli Montpellier egyik elővárosban az előzetes bejelentkezés alapján érkező autósoknak az oltás idejére sem kell kiszállniuk a gépkocsijukból.
Hollandiában április 28-ig érvényben maradnak a lezárások és a kijárási tilalom a koronavírusos esetek növekvő száma és a kórházi telítettség miatt - közölte kedden a helyi sajtó.
Nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az oltóanyag pénteken megkezdett vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) folytatja - közölte a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában az uniós gyógyszerügynökség kedden.
Hollandiában április 28-ig érvényben maradnak a lezárások és a kijárási tilalom a koronavírusos esetek növekvő száma és a kórházi telítettség miatt – közölte kedden a helyi sajtó.
Enyhülnek Szlovákiában hétfőtől a koronavírus terjedése kapcsán bevezetett korlátozások, bizonyos feltételek betartása mellett megnyithatnak az üzletek, és lehetővé válik a templomi istentiszteletek látogatása is - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség Igor Matovic miniszterelnök-helyettes közlésére hivatkozva kedden.
Megnyílt Franciaországban kedden a koronavírus elleni első autós oltóhely: a déli Montpellier egyik elővárosban az előzetes bejelentkezés alapján érkező autósoknak az oltás idejére sem kell kiszállniuk a gépkocsijukból.
Nem önszántukból meztelenkedtek az egyik előkelő dubaji felhőkarcoló erkélyén azok a vonzó modellek, akiket a helyi rendőrség április elején letartóztatott közszeméremsértés miatt.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes ezt egy nappal azután jelentette be, hogy Teherán Izraelt vádolta meg a natanzi nukleáris létesítménye ellen elkövetett szabotázzsal.
Nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az oltóanyag pénteken megkezdett vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) folytatja – közölte a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában az uniós gyógyszerügynökség kedden.