2021. november 27. szombat

nov. 27
10:36
Hiába az egyre erősödő tiltakozások, újabb szigorítások jönnek Hollandiában (SzMo)
A legtöbb boltnak és vendéglátó egységnek délután 5 órakor zárni kell és ismét kötelező lesz a maszkviselés a járványhelyzettől egyik leginkább sújtott európai országban.
nov. 27
10:42
A vakcinák hatékonyak a legújabb koronavírus-variánssal szemben a dél-afrikai egészségügyi miniszter szerint (SzMo)
Joe Phaahla is úgy látja, hogy minden eddiginél fertőzőbb az új változat, de szerinte még mindig hatékonyak a vakcinák a súlyos Covid ellen.
nov. 27
11:03
Két újabb országba utazhatnak szabadon a beoltottak (Infostart)
Szijjártó Péter jelentette be a részleteket.
nov. 27
12:00
A szupermutáns omikron vírus rászabadulni látszik a világra - de az AstraZeneca főnöke szerint azért van egy jó hír is a nagy bajban (Blikk)
Megjelent már Európában, a Közel-Keleten is a koronavírus legújabb mutánsa, az omikron. A nagy kérdés az: hatásosak-e ellene a vakcinák? Íme egy óvatos válasz!
nov. 27
12:12
Vízhiány miatt robbantak ki tüntetések Iránban (ATV)
Tüntetések törtek ki pénteken Irán harmadik legnagyobb városában, Iszfahánban a vízhiány miatt, a régió legnagyobb folyójának, a Zajánderudnak a kiszáradt medrében gyülekező elégedetlenkedőket a karhatalom egyebek között könnygázzal és gumibotokkal oszlatta.
nov. 27
12:12
Az új vírusmutánssal fertőződött több tucat utas érkezhetett Hollandiába Dél-Afrikából (SzMo)
61 pozitív esetet mutattak ki a repülőn utazók közül, gőzerővel folyik a vizsgálat, hogy van-e köztük, aki az omikron variánst hordozza magában.
nov. 27
12:42
Több mint ezer internetes bűnözőt kapcsoltak le (ATV)
Hatalmas sikert aratott az Interpol húsz országra kiterjedő akciója.
nov. 27
13:30
Koronavírusos betegek érkezhettek Hollandiába Dél-Afrikából (HírTV)
Az új mutációt csütörtökön azonosították a dél-afrikai hatóságok, azóta számos ország utazási tilalmat rendelt el a térséggel szemben.
nov. 27
13:32
Tovább szigorít Hollandia (HírTV)
A vendéglátó egységek és a nem alapvető árucikkeket forgalmazó boltok nyitva tartását tovább rövidítik és a zárt terekben kötelező lesz a maszkviselés.
nov. 27
13:34
Új járványügyi szigorításokat vezet be Olaszország (HírTV)
A jövőben a Super Green Pass biztosítja majd a szabad életet.
nov. 27
14:21
Látta a veszélyeket, mégis a kemény brexit híve lett a főtárgyaló (Infostart)
Minden brit évi 1500 fontot, azaz mostani árfolyamon 658 ezer forintot veszít majd, ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból. Ezt mondta még a 2016-os, a brexitről szóló népszavazás előtt a kilépéseket levezénylő főtárgyaló, akinek megjegyzését most ásták elő.
nov. 27
14:30
Kövér László lemondását követeli az egységes ellenzék, miután a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte őket a házelnök (SzMo)
Kövér még a szolgálatok munkájára is számít az ügy 'kezelésében' egy kiszivárgott felvétel szerint. A hatpárti ellenzék úgy véli: ezzel méltatlanná vált tisztségére.
nov. 27
14:33
Az új román kormányfőnek üzent Orbán Viktor (Infostart)
A szomszédok számíthatnak egymásra - írta Nicolae Ciucának.
nov. 27
14:36
Már Németországot és Csehországot is elérhette az új koronavírus-mutáció (Blikk)
Megjelenhetett Németországban a dél-afrikai vírusvariáns - közölte egy német tartományi miniszter a közösségi oldalán.
nov. 27
14:36
Orbán Viktor levélben gratulált Románia új kormányfőjének (Demokrata)
A szomszédok számíthatnak egymásra – írta a kormányfő levelében.
nov. 27
14:42
"Ez valami vicc?"- Sokkot kapott a nagymama, egy plüss játék drogról és öngyilkosságról dalolt az unokáinak (Blikk)
Amerika - Totálisan kiakadt egy Észak-Amerikában élő nagymama, miután meghallotta, milyen dalokat dúdoltat egy kaktusz plüssjáték az unokáival. A japán gyártmány három nyelven is kokainról és drogról énekelt a 15 hónapos unokáinak.
nov. 27
15:12
Döbbenet: mínusz négy fokban pucéran rohangált az autópályán egy férfi (Blikk)
Szerda reggel egy meztelen férfi szaladt az autók között az Arad és Nagylak közötti autópálya-szakaszon, ráadásul mínusz négy fokos hidegben.
nov. 27
15:12
Maróth: Amerika nélkül Európa „komolyabb harci támadás esetén nem lesz képes megvédeni a saját területét” (ATV)
„Valójában sosem beszéltek arról a NATO közösségen belül, hogy az Egyesül Államok mit visz a hátán, milyen szerepet tölt be, és vannak-e ebben egyenrangú partnerei,” vagy az Európai Unió és az USA között alárendelt viszony van. A napokban lezajlott Berlini Biztonsági Konferencián azonban előkerült ez a kérdés – számolt be Maróth Gáspár védelmi fejl
nov. 27
16:33
A cseh elnök elhagyhatta a kórházat (Infostart)
Vasárnap nevezheti ki az új kormányfőt.
nov. 27
16:36
Szigorítások Spanyolországban (HírTV)
A HírTV-t Tóth Brigitta tudósítja Alicantéból.
nov. 27
16:36
Svájcban népszavazást tartanak a korlátozásokról (SzMo)
Svájcban a legtöbb helyre csak védettségi igazolvánnyal vagy negatív teszttel lehet menni, mégis alacsony az átoltottság.
nov. 27
16:42
Az AstraZeneca fejlesztője fontos nyilatkozatot tett az omikron variánsról (Demokrata)
Nem valószínű, hogy az új variáns újra berobbantja a világjárványt – mondta Andrew Pollard.
nov. 27
17:00
Miloš Zemant kiengedték a kórházból; kinevezi az új kormányfőt (Demokrata)
Egyelőre nem világos, hogy milyen formában valósul meg az új kormányfő kinevezése.
nov. 27
17:03
Egyre több európai országban jelenik meg az új variáns (Infostart)
Belgiumban és Nagy-Britanniában már megerősítették, Németországban és Csehországban erős a gyanú.
nov. 27
17:24
Hollandiában 61 dél-afrikai beutazó tesztje lett pozitív, vizsgálják az omikron variáns jelenlétét (ATV)
A holland egészségügyi hatóságok szombati közlése szerint 61 ember szervezetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét abból a nagyjából 600 utasból, akik pénteken érkeztek repülőgéppel a Dél-afrikai Köztársaságból a nyugat-európai országba, és akiket azért teszteltek le, hogy megakadályozzák az omikron variáns elterjedését.
nov. 27
17:26
Két esetben mutatták ki az omikron variánst Nagy-Britanniában (ATV)
Két nagy-britanniai páciens szűrővizsgálatának leletében a koronavírus új, omikron nevű variánsát azonosították - közölte szombaton Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása.
nov. 27
17:27
Oxfordi tudós: van ok bízni a vakcinákban (Infostart)
Az átoltottság szintje miatt nem valószínű, hogy az omikron variáns újra berobbantja a koronavírus-világjárványt - mondta Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejesztő részlegének vezetője, aki az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának kifejlesztését is irányította.
nov. 27
17:28
Megérkezhetett Németországba is az omikron (ATV)
Az új koronavírus variánst péntek este egy Dél-Afrikából hazaérkező fertőzött utas mintáiban fedezték fel – jelentette be Kai Klose, Hesse tartomány szociális ügyekért és integrációért felelős minisztere a Twitteren. Közölte azt is, hogy az utas otthonában van karanténban.
nov. 27
17:30
Zemant kiengedték a kórházból, vasárnap kinevezi az új kormányfőt (ATV)
Milos Zeman cseh államfőt szombaton délután kiengedték a prágai Központi Katonai Kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24), amely élőben közvetítette az elnöki autókonvoj távozását a kórházból.
nov. 27
17:32
Brit oltóanyag-fejlesztő: nem valószínű, hogy újrakezdődik a világjárvány az omikron miatt (ATV)
Az átoltottság szintje miatt nem valószínű, hogy az omikron variáns újra berobbantja a koronavírus-világjárványt - mondta szombaton Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejesztő részlegének vezetője, aki az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának kifejlesztését is irányította.
nov. 27
17:48
Oroszország nem tervezi Ukrajna megszállását (Demokrata)
Mindenkit megnyugtatok, semmi ilyesmi nem fog történni – mondta az orosz kémfőnök.
nov. 27
18:45
Orosz kémfőnök: rosszindulatú amerikai propaganda (Infostart)
Moszkva nem akarja megszállni Ukrajnát - jelentette ki.
nov. 27
19:24
Kötelező PCR-teszttel és karanténnal lehet csak belépni az Egyesült Királyságba az omikron-variáns miatt (SzMo)
A brit kormány hangsúlyozta, nem tervezték bevezetni a korlátozásokat, de az új variáns megjelenése rákényszerítette őket.
nov. 27
19:33
Újra kötelező a PCR-teszt az Angliába utazóknak (Infostart)
Az omikron variáns miatt, elővigyázatosságból hoztak döntést.
nov. 27
19:39
Megjelent a rendelet: karantén vár a dél-afrikai régióból hazatérőkre (Infostart)
Az omikron variáns miatt hozott szabályozás hét országra terjed ki.
nov. 27
20:18
Orbán Viktor a szomszédi kapcsolatról üzent Románia új kormányfőjének (SzMo)
Koalíciós partnerként az RMDSZ is részt vesz az új román kormány működésében.
nov. 27
20:39
Brit családok brexitbaja: elfogytak a bébiszitterek (Infostart)
A brexit előtt évente több mint 43 ezren voltak, mára gyakorlatilag eltűntek az Európából érkezett fiatal gyermekfelügyelők, ami főként a kisebb jövedelmű helyi családokat sújtja. Sokaknál valamelyik szülő az eddig munkája feladására, vagy munkaideje csökkentésére kényszerül.
nov. 27
20:42
Márki-Zay a Budapest-Belgrád vasútvonalról: ha kondíciók nem változnak, akkor ezt a projektet le kell állítani (ATV)
"Ennek a vasútvonalnak jelenlegi formájában semmilyen értelme nincs" - ezt mondta a Budapest-Belgrád vasútvonalról Híradónknak Márki-Zay Péter. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje újratárgyalná a beruházást. Orbán Viktor éppen négy éve jelentette be, hogy kínai kölcsönből újjáépül Budapest és Belgrád között a vasútvonal. A 750 milliárd forintos pro
nov. 27
20:44
Orosz kémfőnök: Moszkva nem akarja megszállni Ukrajnát (ATV)
Oroszország nem tervezi Ukrajna megszállását, minden ezzel ellenkező hír rosszindulatú amerikai propaganda - szögezte le Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója szombaton.
nov. 27
20:46
Ismét PCR-tesztet kell végeztetniük érkezésük után a külföldről Angliába utazóknak (ATV)
Ismét PCR típusú laboratóriumi koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk - jelentette be szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök.
nov. 27
20:48
Toronto a légkondicionálókat jéghideg tóvízzel helyettesíti, és épületek százait hűti vele (SzMo)
180 torontói épület hagyott fel az energiaigényes légkondicionálással, helyette az Ontario-tó mélyéről szivattyúzzák a jéghideg vizet fal- és padlőhűtésre.
nov. 27
20:48
Két új tábort nyitottak a menedékkérőknek Görögországban (ATV)
Görögország szombaton két új zárt migránstábort adott át Lérosz és Kósz szigetén.
nov. 27
21:06
Legalább 800 éves múmiát találtak egy földalatti építményben Peruban (SzMo)
A sírhelyen áldozati tárgyak is voltak, köztük kerámiák, növényi maradványok és kőből készült eszközök.
nov. 27
22:06
Először üzent a nyilvánosságnak a tálib miniszterelnök (Demokrata)
Három hónappal kinevezése után először szólalt meg a nyilvánosság előtt Hasszán Ahund molla kormányfő.

2021. november 28. vasárnap

nov. 28
0:12
Anglia bekeményített: ismét szigorítottak a beutazási feltételeken (Blikk)
Ismét PCR típusú laboratóriumi koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk - jelentette be szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök.
nov. 28
0:12
Omikronos utasok landolhattak Hollandiában Dél-Afrikából (444.hu)
A pozitívnak tesztelt embereket további szűrővizsgálatnak vetik alá.
nov. 28
0:16
Megjelent a rendelet a legújabb utazási korlátozásokról: itt vannak a részletek (Blikk)
Megjelent a Magyar Közlönyben szombat délután a dél-afrikai régióból érkezők beutazási korlátozásáról szóló rendelet, amely szerint azok a magyarok is karanténba kerülnek, akik a térségből érkeznek haza, vagy az érkezésüket megelőző két hétben a térségben jártak.
nov. 28
0:16
Omikronos fertőzöttek érkezhettek Hollandiába Dél-Afrikából (444.hu)
A holland kormány péntek reggel függesztette fel a járatokat a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt térséggel, de a már úton lévő repülőgépeket fogadták.
nov. 28
0:20
Románia csak európaiakat enged be a dél-afrikai térségből, őket pedig karanténba küldi (Blikk)
Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére, számukra pedig tesztelési és 14 napos karantén-kötelezettséget írt elő, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva a koronavírus ellen.
nov. 28
0:20
Népszavazást tartanak Svájcban a korlátozásokról (444.hu)
Vasárnap dönthetnek a kötelező védettségi igazolásról.

Keresés