Szvetlana Cihanouszkaja az Európai Parlamentben erősen bírálta az uniós döntéshozókat, hogy csak puhán és öncélúan szállnak szembe Lukasenka rezsimjével.
Megállapodott egymással egy kormánykoalíció létrehozásáról a német Szociáldemokrata Párt (SPD), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek – számolt be a Telex a Frankfurter Allgemeine Zeitung nyomán a három párt vezetőjének szerda délutáni bejelentéséről. A sajtótájékoztatón Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje – az új német kormány leen
Romániában lelassult az utóbbi napokban az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések egy hónapja tartó csökkenése, a szerdai esetszám pedig már meghaladta a heti mozgóátlagot.
Reménytelennek és nyomorúságosnak írták le a helyzetüket az iraki Kurdisztánba a fehérorosz határról hazatért migránsok. Bár nem háború elől menekültek, de sokan azt mondják, mindenüket feltették arra, hogy bejussanak az Európai Unió területére.
Oroszország 11 kórházának orvosai felajánlották ismert oltásellenző politikusoknak, közéleti személyiségeknek és celebeknek, hogy személyesen keressék fel az intenzív osztályokat, ahol új koronavírusos betegeket ápolnak.
A francia kormány felgyorsítja és kiszélesíti a koronavírus elleni vakcina harmadik oltásának kampányát, a harmadik oltás igazolása a közeljövőben kötelező lesz a védettségi igazolás érvényességéhez - jelentette be a szerdai kormányülést követően Gabriel Attal kormányszóvivő.
Harmincegy illegális bevándorló hajótörést szenvedett és belefulladt a La Manche-csatornába, egy eltűnt szerdán, amikor az észak-franciaországi Calais kikötővárosból megpróbáltak átjutni a szemközti brit partokra.
Jövőre minden idők legnagyobb kohéziós kifizetésére kerülhet sor az unióban. A forrásból Magyarország a gazdaság újraindítását szolgáló költségvetésében 2100 milliárd forint regionális fejlesztési támogatással számol.
Szlovákiában kedden, először a járvány kezdete óta, több mint tízezer napi új fertőzöttet jelentettek, a kórházban ápoltak száma az egészségügyi minisztérium szerint elérte a kritikus szintet.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta az Európai Unió 2022-es uniós költségvetését, ami az összes kötelezettségvállalást 169 515,8 millió euróban, a kifizetéseket pedig 170 603,3 millió euróban határozza meg - közölte az uniós parlament szerdán.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon amerikai idő szerint kedden este bejelentette, hogy új munkacsoportot hoz létre, amely a korlátozott légtérben érzékelt UFO-észlelésekről szóló jelentéseket fogja kivizsgálni és elemezni.
Megválasztása után néhány órával, szerdán, lemondott Magdalena Andersson svéd miniszterelnök, miután a Zöld Párt kilépett a kormánykoalícióból az ellenzék által benyújtott, alternatív költségvetési tervezet elfogadása miatt.
Szigorúbb járványintézkedéseket vezetnek be a karácsonyi időszakban az oltás nélküliekkel szemben, akik negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermek öltözőibe - jelentette be az újabb korlátozásokat Mario Draghi miniszterelnök szerda este.
Néhány hét alatt csaknem megduplázódott a jobbközép francia párt („Köztársaságiak”) regisztrált tagsága, 80 ezer helyett immár 150 ezerre növelve azok számát, akik szavazhatnak arról, hogy ki legyen az elnökjelöltjük a jövő évi választáson. A versenybe formálisan csak nyár végén beszálló Michel Barnier esélyei napról napra nőnek.
Az új utazási és karantén szabályrendszer szakítana az országalapú megközelítéssel és helyette az egyes személyek státusza lenne a fontos az utazási szabályoknál.
Az új brüsszeli ajánlások szerint az EU-s tagországoknak már nem azt kell nézniük, hogy honnan érkezik az utas, hanem hogy van-e érvényes digitális igazolványa.
Szigorúbb járványintézkedéseket vezetnek be a karácsonyi időszakban az oltás nélküliekkel szemben, akik negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermekbe – jelentette be az újabb korlátozásokat Mario Draghi miniszterelnök szerda este.
Egy év múlva 22 ezer km/h sebességgel fog bekövetkezni az ütközés, amellyel az emberiség történetében először mi változtatunk számottevően egy égitest pályáján.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon amerikai idő szerint kedden este bejelentette, hogy új munkacsoportot hoz létre, amely a korlátozott légtérben érzékelt UFO-észlelésekről szóló jelentéseket fogja kivizsgálni és elemezni.
Oroszország 11 kórházának orvosai felajánlották ismert oltásellenző politikusoknak, közéleti személyiségeknek és celebeknek, hogy személyesen keressék fel az intenzív osztályokat, ahol új koronavírusos betegeket ápolnak.
A 18 és 24 év közötti korcsoportban a vallásgyakorlók aránya három évtized alatt 69 százalékról 23-ra zsugorodott. 1992-ben a katolikus lengyelek 69,5 százaléka nyilatkozta, hogy heti legalább egyszer jár misére, idén már csak 42,9 százalék.
A korábban amerikai hírszerzőként dolgozó Kevin Chalker és a cégei azután is évekig dolgoztak Katarnak, hogy az ország elnyerte a 2022-es futball-világbajnokság rendezésének jogát.
Minden étterem és üzlet zárva lesz, kivéve a legfontosabb boltokat: az élelmiszerüzleteket, a drogériákat és a gyógyszertárakat - döntött az Eduard Heger vezette kabinet. Vannak kivételek, némelyik meglepőnek tűnhet.