Akár százezer halálos áldozata is lehet Németországban a koronavírus-járvány negyedik hullámának az egyik legtekintélyesebb német járványügyi szakember szerint.
A szerbiai rendőrség egész országra kiterjedő akciója keretében szerdán 991 illegális bevándorlót és hét embercsempészt fogtak el az országban – közölte a szerb belügyminisztérium.
Oroszország növelni kezdte gázszállításait Európába Lengyelországon és Fehéroroszországon át, ami enyhített az aggodalmakon a téli nagy fogyasztás előtt, ennek hatására csökkeni kezdett az energiahordozó nagykereskedelmi ára.
Spanyolországban másfél évvel csökkent a születéskor várható élettartam a koronavírus-járvány hatására - számolt be szerdai számában az ABC című országos napilap.
A szlovák kormány szerdán elfogadta a koalíciós tanács módosítási javaslatát, amely alapján a munkaadó oltási igazolást, a fertőzés leküzdéséről szóló igazolást vagy negatív tesztet kérhet az alkalmazottaktól.
Csak a koronavírus elleni védettségi igazolással léphetnek be hétfőtől a képviselők a parlamentbe (szábor) Horvátországban - közölte Gordan Jandrokovic házelnök az MTI értesülései szerint. Szlovéniában béremelést kapnak az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók.
Az Európai Unió keleti határain kialakult migrációs válság orvoslásához további és jobban kiterjesztett szankciókra van szükség a fehérorosz rezsim ellen - jelentette ki Josep Borrell, az EU kül - és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén az MTI szerint.
Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb elaludni. Akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket, ritkábban lesznek szívbetegek – derült ki egy brit kutatásból.
Csak a koronavírus elleni védettségi igazolással léphetnek be hétfőtől a képviselők a parlamentbe (szábor) Horvátországban – közölte Gordan Jandrokovic házelnök. Szlovéniában béremelést kapnak az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók.
Romániában egy hónapja napi szinten közlik a lakossággal, hogy a covid-fertőzöttek hány százaléka volt oltott, közülük hányan kerültek lélegeztetőgépre és mennyien hunytak el – mondta az ATV Híradónak Hargita megye tisztifőorvosa. Tar Györgyi szerint erre a lépésre az oltás-szkeptikusok miatt volt szükség, de nem nőtt az oltási kedv. Magyarországon
Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke épp egy konferenciabeszélgetésen az egészségügy helyzetét ecsetelgette, amikor váratlanul megzavarta őt hároméves kisgyermeke. Bár az édesanya elnézést kért a jelenlévőktől, nehezen tudott átszellemülni a „pizsi időből” a politikába.
Emmanuel Macron rámutatott, Franciaország csak az atomenergia fejlesztésével tudja elérni – az energiafüggetlenségen kívül – például a klímavédelem terén vállalt célkitűzéseit.
Ausztriában a járvány kitörése óta először haladta meg a koronavírussal fertőzöttek napi száma a tízezres küszöböt. Az osztrák hatóságok szerdai tájékoztatása szerint 11 ezer 400 új esetet azonosítottak az utóbbi 24 órában - írja az MTI.
Várhatóan november végéig hatályba lép az a törvénymódosítás Szlovákiában, amely egyebek mellett a munkába járást és az éttermekbe vagy más szolgáltatói egységekbe való belépést oltási, vagy gyógyultsági igazolvány, vagy negatív vírusteszt felmutatásához köti - az erről szóló tervezetet szerdai ülésén fogadta el a pozsonyi kormány.
Az Európai Unió (EU) a jövő héten kiterjeszti a Fehéroroszország elleni szankciókat - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, miután Joe Biden amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban.
Humánus módon kell megoldani a Lengyelország és Litvánia, valamint Fehéroroszország határán kialakult menekültügyi válsághelyzetet - hangsúlyozta Angela Merkel.
Stabil kormánytöbbség jön létre Csehországban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mészáros Andor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történeti Intézetének docense. Szerinte a kalózpárti külügyminiszter és a kormányfő nem ugyanabban az irányban gondolkodik.
A menekültválság patthelyzethez vezetett, több ezren éheznek és fáznak a senkiföldjén, a nemzetközi diplomácia felpörgött, mindenki a másikat vádolja, Fehéroroszország ellen rövid időn belül újabb szankciókat vezethetnek be.
Befejeződött szerdán Berlinben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciós tárgyalásának első szakasza, amelyben háromszáz szakpolitikus dolgozott a koalíciós szerződést megalapozó előkészítő anyagokon.
Egy fehérorosz ex-diplomata szerint a Lukasenka-rezsim különleges egységénél iraki és afgán háborús veteránokat is kiképeztek arra, hogy milyen módszerrel szálljanak szembe a lengyel határőrséggel. A felkészítés e forrás szerint a nyár folyamán kezdődött.
Az idegek játéka zajlik a héten brexitügyben – többedszer, de még soha ennyire közel a szakításhoz. Mindkét oldalon „végső figyelmeztetések” fogalmazódnak meg. A britek több dolgot is akarnak, és az EU-ban kezdik elhinni, hogy lépni is fognak ezért.
Hiánycikk lett az amerikai hálaadási pulyka és az ünnepi vacsora egyéb hozzávalói a globális ellátási láncokban jelentkező problémák miatt - jelentette a The Wall Street Journal kedden, hozzátéve, hogy jelentősen drágulnak az élelmiszerek az Egyesült Államokban.
Az Európai Unió (EU) a jövő héten kiterjeszti a Fehéroroszország elleni szankciókat - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, miután Joe Biden amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban.
Tavaly Fico, idén Babis, jövőre Orbán? - kérdezik a nyugati lapok, de a párhuzam erőltetett. A párhuzam másik fele inkább megáll, mert a Csehországban győztes szövetség hasonlóan sokszínű, mint a magyar ellenzéki összefogás, és ők is őriznek régi sérelmeket egymással szemben.
Nem ütközik az orosz alkotmányba a védőoltás kötelezővé tétele – jelentette ki Andrej Klisasz, az orosz parlamenti felsőház alkotmányjogi bizottságának elnöke szerdán a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban újabb csúcsot döntött a Covid-19 miatti napi halálozási adat.
A bolgár kormány segítséget kért az európai uniós tagállamoktól a koronavírus-járvány okozta válság kezeléséhez - közölte szerdán az Európai Bizottság.
A román belügyminisztériumhoz küldte el panaszát egy nagyszebeni férfi, aki azt kifogásolta, hogy egy októberi eseményen Klaus Iohannis és felesége, Carmen Iohannis sem viselt védőmaszkot, holott az kötelező lett volna.
Andrej Babis cseh kormányfő pedig szerdán bejelentette, hogy az új képviselőház alakuló ülése után azonnal benyújtja az államfőnek kormánya lemondását.
A külügyminiszter szerint a migránspárti brüsszeli politikusoknak el kellene menniük a lengyel-belorusz határra, és jó mélyen el kellene szégyellniük magukat.