Ukrajnában mindössze 14 százalékos átoltottság mellett minden eddiginél magasabb fertőzöttségi adatokkal kell az embereknek szembenézniük: napi kilencezer megbetegedést regisztráltak október elején. Az ország kemény őszre számíthat.
Vizsgálatot indított az orosz főügyészség, a Nyomozó Bizottság (SZK) és a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN), miután a Gulagu.net három olyan videofelvételt tett közzé, amelyeken a portál szerint őrizetesek bántalmazása látható a szaratovi börtön tbc-kórházában.
Egy európai gáztartalék képzése ugyanúgy terítékre kerül, mint a villamosáram „gázár-indexálásának” felszámolása a kezdődő EU-csúcson, amelyet ugyan szerdán a nyugat-balkáni vezetőkkel közösen tartanak, de kedd este az energiaárak ügyét is megvitatják.
Alekszej Navalnijnak ítélték oda idén a Szabadság Lovagja díjat a Warsaw Security Forum nemzetközi varsói konferencián, a kitüntetést a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus nevében a hozzá közelálló ellenzékiek, Vlagyimir Milov és Leonyid Volkov vették át.
Svájcban találkozik egymással Jang Csie-csi, a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezető külügyi tisztségviselője és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, hogy tárgyaljon egymással a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében - közölte kedden a Fehér Ház.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nagyon kevés külföldi kamionsofőr jelentkezett nagy-britanniai munkavégzésre, de ez a közúti fuvarozói szakma véleményével ellentétben nem a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit), hanem az egész világra jellemző kamionsofőr-hiánynak a következménye.
Az európai energiapiacokon tapasztalható "hisztériát és zűrzavart", az éghajlati kérdésekkel kapcsolatos spekuláció, a zöld átállás siettetése és a kitermelési beruházások csökkenése okozta - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz kormánnyal kedden folytatott online tanácskozásán.
Az ATV Híradója megkereste az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA) és az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy mikor kerülhet fel az orosz oltóanyag a WHO listájára.
Vizsgálatot indított az orosz főügyészség, a Nyomozó Bizottság (SZK) és a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN), miután a Gulagu.net három olyan videofelvételt tett közzé, amelyeken a portál szerint őrizetesek bántalmazása látható a szaratovi börtön tbc-kórházában.
Alekszej Navalnijnak ítélték oda idén a Szabadság Lovagja díjat a Warsaw Security Forum nemzetközi varsói konferencián, a kitüntetést a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus nevében a hozzá közelálló ellenzékiek, Vlagyimir Milov és Leonyid Volkov vették át.
Svájcban találkozik egymással Jang Csie-csi, a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezető külügyi tisztségviselője és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, hogy tárgyaljon egymással a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében - közölte kedden a Fehér Ház.
Új stratégiai gáztározót hozhat létre az Európai Unió, erről beszélt az Európai Bizottság elnöke. A megoldásra azért van szükség, mert csúcsot döntött a földgáz és az áram ára, miután az orosz Gazprom visszafogta az Európába irányuló gázszállítást.
Akármilyen kormány alakul is Németországban, igen valószínű, hogy kisvártatva sebességkorlátozást vezet be az autópályákon, sőt lehet, hogy a városokban is erősen megszigorítják a jelenlegi limitet.
Mintegy háromezer pedofil pap lehetett a francia katolikus egyházban az elmúlt hetven évben. Erre világított rá egy független vizsgálat. A papok több mint kétszázezer gyereket molesztálhattak. A DK arra kérte a magyar katolikus püspöki kart, hogy itthon is vizsgálják ki az esetleges pedofil ügyeket. A Híradó riportja.
A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben - mondta kedden a szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán a vállalat kor
A koronavírus egyik ritka, de annál furcsább tünete lehet a kezek és lábujjak megduzzadása. Egy most megjelent tanulmány szerint a szervezet saját immunrendszere, azon túl pedig az ereket szegélyező endothelsejtek tehetőek felelőssé a COVID-lábujjak kialakulásáért.
Elhunyt Luisa Mattioli olasz színésznő, Sir Roger Moore harmadik felesége, aki 85 évet élt. A film- és tévésztár, aki 24 évig volt az egykori James Bond neje, egy ideje már beteg volt.
Erről a szlovéniai Brdóban az európai uniós tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját megelőzően beszélt a miniszterelnök.
Magyarország álláspontja szerint az Európai Uniónak változtatnia kell az energiaárakkal kapcsolatos politikáján - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a szlovéniai Brdóban az európai uniós tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját megelőzően.
A kémiai Nobel-díjat sem Karikó Katalin kapta. Az idei díjazottak Benjamin List és David McMille, akiknek az asszimetrikus organikus katalízis felfedezéséért ítélték oda az elismerést. A Svéd Királyi Akadémián van tudósítónk, Bugnyár Zoltán.