Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán elrendelte, hogy a Covid-19-járványhelyzet romlása miatt október 30. és november 7. között munkaszünetet tartsanak Oroszországban.
Az Európai Parlament beperli az Európai Bizottságot az Európai Bíróságon a jogállamisági mechanizmus alkalmazásának késlekedése miatt – jelentette be Facebook-oldalán Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.
Alekszej Navalnij kapja idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját; a testület szerdai bejelentése szerint az orosz ellenzéki politikus és aktivista a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok terén folytatott küzdelme elismeréseként részesül a díjban, amelyet az EP a gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért ítél oda.
Ausztrália tesz a legkevesebbet a fejlett országok közül a 2015-ös párizsi klímaegyezményben a globális felmelegedés korlátozására megfogalmazott kötelezettségvállalások terén – állapította meg a Climate Council független környezetvédelmi szervezet szerdán közzétett jelentése.
Hadházy Ákos szerint kérdés, hogy korábban akkor miért kellett határzárakat alkalmazni, hogy ha most ilyen esetben tömegesen engedjük meg, hogy jöjjenek be egy tömegrendezvényre Erdélyből.
Romániában kéthetes kényszerszünetre küldik jövő héttől az iskolásokat, mindenütt kötelezővé válik a védőmaszk viselése, és az oltatlanok mobilitását korlátozó további megszorításokat vezetnek be - jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő, miután megbeszélést tartott a koronavírus-járvány elleni védekezésben illetékes hatóságok vezetőivel.
Egy német férfit azzal vádolnak, hogy miután megfojtotta feleségét, gyermekeikkel és sógornőjével együtt indult a nő keresésére, mintha fogalma se lenne róla, hogy mi történt vele.
Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget.
Elege lett Donáth Annának és több európai parlamenti képviselőnek abból, hogy az Európai Bizottság január 1-je óta nem veti be Lengyelország és Magyarország ellen a jogállamisági mechanizmust. A Momentum EP-képviselője a Facebookon közölte: David Sassolin EP-elnökön keresztül lépnek fel az Európai Bizottság tétlensége ellen.
Romániában kéthetes kényszerszünetre küldik jövő héttől az iskolásokat, mindenütt kötelezővé válik a védőmaszk viselése, és az oltatlanok mobilitását korlátozó további megszorításokat vezetnek be - jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő, miután megbeszélést tartott a koronavírus-járvány elleni védekezésben illetékes hatóságok vezetőivel.
A brit egészségügyi miniszter szerint a kormány a koronavírus-járvány adatai alapján jelenleg nem készül arra, hogy életbe léptesse a bizonyos szigorításokat tartalmazó intézkedési csomagot – közkeletű nevén a „B tervet” –, javasolja azonban a lakosságnak az elővigyázatosságot, mindenekelőtt pedig azt, hogy a jogosultak adassák be maguknak a korona
Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget.
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) továbbra is természetes partnerének tekinti a Fideszt, és készen áll az együttműködés folytatására – jelentette ki Novák Katalin.
A tavalyi november 2-án elkövetett terrortámadás során az albán albán származású Kujtim Fejzulai lőfegyverből tüzet nyitott az utcán, négy ember halálát okozva.
Az ATV stúdiójából adott interjút a CNN-nek Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt csütörtök este. A beszélgetés során szóba került a bevándorlás, a demokrácia intézménye és a keresztény politika. De az ellenzéki politikus reagált azokra a kritikákra is, melyek szerint Donald Trumphoz hasonlítják őt.
Már 95 millió első és második, valamint 4 millió harmadik vakcinát is beadtak. Most azt kérik, hogy a jogosultak adassák be maguknak a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisát is.
Több mint száz ember halt meg az elmúlt napokban Indiában és Nepálban a heves esőzések okozta áradások és földcsuszamlások miatt. A megáradt folyók utakat árasztottak el, hidakat és épületeket döntöttek romba. Az eltűnteket és az áldozatokat még mindig keresik a mentőalakulatok. Az ATV Híradó összefoglalója.