Újabb menekültválságos dokudrámával jelentkezett a német közmédia. A kétórás filmben minden úgy van, ahogy várnánk: Horst Seehofer idióta, a román színész alakította Orbán Viktor gonosz, Angela Merkel éleslátásához pedig nem férhet kétség.
Először fordult elő, hogy a Twitter azt jelezte: Donald Trump amerikai elnök bejegyzése pontatlan. Trump erre azzal vádolta meg az internetes közösségi felület üzemeltetőjét, hogy beavatkozik az idei elnökválasztásba.
Hiába marasztalta el Szlovákiát az Emberi Jogok Európai Bírósága, a szlovák állam a Beneš- dekrétumok alapján kobozná el egy magyar ember földjét. A szlovák társadalom hallgat, a jogvédőket sem sérti a kollektív bűnösségre építő döntés.
Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója figyelmeztetett, hogy a koronavírus járvány nem csengett le, csupán az első hullám közepén tartunk. Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában, Dél-Ázsiában pedig továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma.
Korai még a koronavírus-járvány hosszú távú következményeiről beszélni a Pázmány-egyetem tanszékvezetője szerint is, de Salát Gergely sinológus biztos abban, hogy a legtöbb ország hazatelepít egy sor stratégiai iparágat.
A legtöbb ország abban bízik, hogy az idei nyaralószezon még megmenthető, ezért sorra szüntetik meg a külföldi turisták előtti beutazási korlátozásokat.
Nehéz helyzetbe kerül, aki a járvány miatt egyedüliként üzemelő Csap–Záhony határátkelőn saját kocsi nélkül kénytelen megoldani az átjutást Magyarországra.
Az Európa Tanács biztonságpolitikai szakértői arra figyelmeztetnek legfrissebb jelentésükben, hogy megnövekedett a biológiai fegyverekkel való terrortámadások esélye. A szakértők szerint a koronavírus-járvány adhat tippeket a terroristáknak.
Kétszázmillió dollárral támogatja a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetben lévő Cirque du Soleil-t a kanadai Québec tartomány - jelentették be kedden az illetékesek.
Ciprus ingyenes koronavírus-kezeléssel és ellátással csalogatja a turistákat: kormánya ígérete szerint, aki szigetországi nyaralása alatt fertőződik meg a kórokozóval, annak és családjának állja vakációja és gyógyítása összes költségét - adta hírül szerdán az AP amerikai hírügynökség.
A klinikai teszteken kívül szerdától nem engedélyezett az eddig malária ellen használt hidroxiklorokin nevű gyógyszert a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők kezelésére használni Franciaországban. A szer hatékonysága heteken át hatalmas vitát váltott ki a francia sajtóban.
Franciaországban a klinikai teszteken kívül szerdától nem engedélyezett az eddig malária ellen használt hidroxiklorokin nevű gyógyszert a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők kezelésére használni. A szer hatékonysága heteken át hatalmas vitát váltott ki a francia sajtóban.
Véget ért a késsel felfegyverkezett két elmegyógyintézeti szökevény menekülése Németországban: egyiküket túszejtés miatt a rendőrség agyonlőtte, társa nem állt ellen letartóztatásának - adta hírül szerdán az aacheni ügyészség.
Az Európai Uniónak 750 milliárd euróra (mintegy 262,5 ezer milliárd forint) van szüksége a koronavírus-járvány okozta példátlan gazdasági és a társadalmi károk utáni helyreállításhoz - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Parlament egynapos, rendkívüli plenáris ülésén szerdán.
Számos szájmaszkot sodort partra az óceán Ausztráliában, Sydneytől északra, a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált védőfelszerelések egy, a hétvégén viharba került teherhajóról származhatnak - közölte szerdán az AAP ausztrál hírügynökség.
Haszán Róháni nyilatkozatára nem sokkal az után került sor, hogy a múlt hét csütörtökön országos felháborodást keltett egy 14 éves lány halála, akit az apja gyilkolt meg.