A romániai parlament emberi jogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottsága elutasítóan véleményezte azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által 2017-ben beterjesztett törvénytervezetet, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná.
Egy új, a Harry Potter-sorozattól teljesen független mesesorozattal jelentkezett kedden J.K. Rowling brit írónő, a The Ickabog című könyv első részlete máris elérhető az interneten, ahol ingyenesen lesz hozzáférhető az egész történet.
Hashim Thaci szerint nem elfogadható, hogy olyanok vezessék a párbeszédet – a spanyol Josep Borrell és a szlovák Miroslav Lajcák –, akik maguk nem ismerik el országa önállóságát.
Az ellenőrök azt vizsgálták, mely webhelyeken fogalmaznak meg hamis állításokat, illetve hirdetnek hatástalan szereket, nem létező vagy hamis termékeket a koronavírus-járvány kapcsán.
Az ellenőrök azt vizsgálták, mely webhelyeken fogalmaznak meg hamis állításokat, illetve hirdetnek hatástalan szereket, nem létező vagy hamis termékeket a koronavírus-járvány kapcsán.
Június 15-től az üzletek nagy részének kinyitásával a szigetország tovább enyhíti a vesztegzárat, de Boris Johnson bejelentését változatlanul beárnyékolja a főtanácsadója által okozott botrány.
Koronavírus-mentessé nyilvánította Montenegrót a miniszterelnök, így jövő héttől már fogadják a külföldi turistákat. A festői balkáni országban egyébként rendkívül szigorúan büntették azokat, akik vétettek a bevezetett korlátozások ellen.
A segélycsomag célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálása, hogy Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává váljon.
Már csak a gépek tartották életben az idős férfit, mégis felgyógyult a koronavírusból. Így 50. házassági évfordulóját már feleségével együtt ünnepelhette.
Majdnem három hónap után léptek ismét látogatók a pompeji régészeti park területére, ahol kötelező a szájmaszk viselete és a távolságtartás. Hasonló óvintézkedésekkel nyit újra a római Colosseum június elsején.
Meghaladta kedd estére a SARS-CoV-2 nevű vírussal diagnosztizáltak száma világszerte az 5,54 milliót, a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe 347 836-en haltak bele, és közel 2,27 millióan gyógyultak meg a kórból a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.
Oroszországban még emelkedik az új fertőzöttek száma. Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban viszont az enyhítések ellenére is lassul a vírus terjedése.
Csehországban a koronavírus-járvány áldozatainak statisztikájában nyilvántartott személyek mintegy 60 százalékának halálát alapvetően nem a Covid-19 betegség okozta - jelentette ki Ladislav Dusek, a prágai Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója.
Miután kiderült, hogy a bukott olasz belügyminiszter egyelőre megtarthatja a mentelmi jogát, a magyar kormányfő támogatásáról biztosította Matteo Salvinit.
Ladislav Dusek, a prágai Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója úgy véli, Csehországban a koronavírus-járvány áldozatainak halálozási számait torzítja az, hogy több beteg – az érintettek mintegy 60 százaléka – más krónikus betegségekben is szenvedett a koronavírus-fertőzés mellett.
Még küzd a posztjáért a karantént sértő nagy hatalmú miniszterelnöki tanácsadó, de egy államtitkár már lemondott a dagadó botrány miatt. A brexit atyjának is tartott Dominic Cummings 400 kilométert autózott, és sajátos magyarázattal állt ki a nyilvánosság elé.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány tetőzése óta először csökkent tízezer alá a Covid-19 betegséggel brit kórházakban kezelt páciensek száma, és a legutóbbi 24 órában – több mint két hónapja most első ízben – nem jegyeztek fel új halálesetet Észak-Írországban.
Elképzelhető azokban az országokban, ahol túl gyorsan oldják fel a karantén intézkedéseket, hogy azonnal jelentkezhet a járvány második hulláma – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi, online sajtótájékoztatóján Michael Ryan, az egészségügyi vészhelyzeti programjának vezetője.
A nyaralást tervező bátraknak új célpont jelent meg a térképen: júliustól Spanyolország megnyitja kapuit a turisták előtt, és nem kell karanténba menniük a látogatóknak. A gazdasági szempontból létfontosságú lépés azonban számtalan veszélyt hordoz magában a koronavírus-járvány által sújtott országban.
Meghaladta kedd estére a SARS-CoV-2 nevű vírussal diagnosztizáltak száma világszerte az 5,54 milliót, a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe 347 836-en haltak bele, és közel 2,27 millióan gyógyultak meg a kórból a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.
Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét - figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján.