Észtországban pedig szükségállapotot hirdettek. Olaszországban lebukott egy maffiavezér, mert a kihalt utcákon könnyű volt kiszúrni azt, aki ellátmányt vitt a búvóhelyére. Világkörkép járvány idején.
Az Oscar-díjas színész, Tom Hanks és felesége, a színésznő-énekes Rita Wilson a Twitteren üzente rajongóinak, hogy jól vannak, és nagyon elégedettek ellátásukkal az ausztráliai karanténban, ahova azért kellett bevonulniuk, mert koronavírus-fertőzöttek lettek.
A kínai hatóságok utólag azonosították, adataik szerint már novemberben legalább kilencen megfertőződtek. Azt viszont még nem tudják, hogy ki volt a zéró páciens, akinek a szervezetében elsőként jelent meg a vírus.
Szigorít a brit kormány, de nem annyira, mint mások a koronavírus elleni védekezésben. A kormányfő szerint a leginkább veszélyes időszakig még van néhány hét, és a cél az, hogy az egészségügyi rendszer meg tudjon birkózni vele.
Várhatóan előbb-utóbb az egész országban bezárnak az óvodák, iskolák. - A társas érintkezés korlátozása az első számú járványlassító módszer - emelték ki német politikusok. Ausztriában a 14 év alatti gyermeket nevelő szülők akár három hét rendkívüli szabadságot is kaphatnak.
Heiko Maas német külügyminiszter arról tájékoztatta ma Szijjártó Pétert, hogy egy új szabályozással lehetővé teszik, hogy Németország kivételt tegyen az EU-országokba irányuló egészségügyi védőeszközök szállítása esetében az exporttilalom alól - ezt Szijjártó Péter jelentette be mai sajtótájékoztatóján.
Szijjártó szerint a német kormány hamarosan dönthet róla, hogy mégis leszállítsák a korábban megrendelt felszereléseket. A gyógyszertárakban bevezethetik, hogy csak annyi vevő legyen bent, ahány kiadóablak működik.
Iránban a biztonsági erők kiürítik a városi utcákat 24 órán belül a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - adta hírül pénteken kora délután az IRNA iráni hírügynökség.
Kiterjesztették a kötelező kéthetes házi karantént mindazokra, akik az általuk kockázatosnak minősített 15 ország valamelyikéből térnek vissza. A francia kormány több tíz milliárd eurót fordít a járvány elleni intézkedésekre, és csak száznál kevesebb résztvevővel engedélyezettek a rendezvények.
Megfertőződött a koronavírussal Jair Bolsonaro brazil elnök – írja az Index a brazil Jornal O Doa alapján. Ő az első államfő, akit a vírussal diagnosztizáltak a járvány kitörése óta.
Üresek az utcák az egyik olasz kisvárosban, csoportosan nem lehet kimenni, az utazást pedig engedélyhez kötött - erről számolt be híradónknak egy Porto Viro-ban élő magyar asszony.
Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt március 15-29. között, a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül - jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a testület ülését követő sajtótájékoztatón.
A jelenlegi, új koronavírus okozta járványhelyzetben "mindannyian olaszok vagyunk" - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.
Orbán Viktor szerint ha bezárják az iskolákat, akkor az hosszabb lesz, mint két hét, így a tanárokat fizetés nélküli szabadságra kell küldeni, és véget érne a tanév. Ön egyetért ezzel?
Lezárják a határokat minden külföldi előtt március 15-29. között, a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül - jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.
Az új koronavírus okozta járványhelyzetben "mindannyian olaszok vagyunk" - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.
A spanyol alkotmány lehetőséget ad ezzel a kormánynak, hogy korlátozza az emberek szabad mozgását, és lezárjon teljes városokat, autonóm tartományokat vagy akár az egész országot.
Az intézkedés célja, hogy mozgósítani tudják az állam minden - gazdasági, egészségügyi, katonai és civil - erőforrását, és így a lehető legjobban védhessék az állampolgárok egészségét.
Az új típusú koronavírus terjedése csaknem négyszer akkora forgalomkiesést okozhat a turizmusnak, mint a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, így több ezer milliárd dolláros veszteséget okozhat.
Az új típusú koronavírus terjedése csaknem négyszer akkora forgalomkiesést okozhat a turizmusnak, mint a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások - áll az egyik vezető londoni makrogazdasági elemzőház pénteken ismertetett tanulmányában.
Az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára a horvát közszolgálati televízió közvetíti majd a tananyagot, míg a felső tagozatosok, a középiskolások és a felsőoktatási intézmények diákjai távoktatásban részesülnek.