A geopolitikai csatározások nem érik el az ingerküszöbünket, az orosz katonai fenyegetéstől és az amerikaiak gyengülő Nato-elköteleződésétől csak a megkérdezettek 8,6 százaléka tart.
Szijjártó szerint a német kormány hamarosan dönthet róla, hogy mégis leszállítsák a korábban megrendelt felszereléseket. A gyógyszertárakban bevezethetik, hogy csak annyi vevő legyen bent, ahány kiadóablak működik.
Iránban a biztonsági erők kiürítik a városi utcákat 24 órán belül a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - adta hírül pénteken kora délután az IRNA iráni hírügynökség.
Kiterjesztették a kötelező kéthetes házi karantént mindazokra, akik az általuk kockázatosnak minősített 15 ország valamelyikéből térnek vissza. A francia kormány több tíz milliárd eurót fordít a járvány elleni intézkedésekre, és csak száznál kevesebb résztvevővel engedélyezettek a rendezvények.
Megfertőződött a koronavírussal Jair Bolsonaro brazil elnök – írja az Index a brazil Jornal O Doa alapján. Ő az első államfő, akit a vírussal diagnosztizáltak a járvány kitörése óta.
Üresek az utcák az egyik olasz kisvárosban, csoportosan nem lehet kimenni, az utazást pedig engedélyhez kötött - erről számolt be híradónknak egy Porto Viro-ban élő magyar asszony.
Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt március 15-29. között, a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül - jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a testület ülését követő sajtótájékoztatón.
A jelenlegi, új koronavírus okozta járványhelyzetben "mindannyian olaszok vagyunk" - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.
Karantén alá helyezik az ausztriai Tirol tartomány egy részét, valamint visszaállítják az ellenőrzést a svájci-osztrák határon – jelentette be pénteken Sebastian Kurz kancellár, és emellett több más óvintézkedést is ismertetett.
Orbán Viktor szerint ha bezárják az iskolákat, akkor az hosszabb lesz, mint két hét, így a tanárokat fizetés nélküli szabadságra kell küldeni, és véget érne a tanév. Ön egyetért ezzel?
Lezárják a határokat minden külföldi előtt március 15-29. között, a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül - jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.