10,3 milliárd jent, azaz körülbelül 30 milliárd forintot ad Japán a költségvetési tartalékából a koronavírus megfékezésére – írja az Index az MTI információi alapján.
Az Európai Unió tagországai – köztük Magyarország – szoros, aktív, arányos intézkedésekből álló együttműködést szorgalmaznak az új koronavírusos járvány megelőzése érdekében
Megkezdhették a kiszállást a kambodzsai Kampongszom kikötővárosban pénteken a Westerdam nevű tengerjáró turistahajó utasai, miután két hetet töltöttek a hajó fedélzetén, és öt ország utasította el őket a koronavírus okozta COVID-19 járványtól tartva.
Az amerikai szenátus is megszavazta csütörtökön azt a törvénymódosítást, amely elejét venné, hogy az elnök kongresszusi felhatalmazás nélkül indítson hadműveleteket.
Kiűzi a lázadó kézen lévő Idlib tartományba bejutott szíriai kormányerőket – ezzel fenyeget a török elnök. A Moszkvával való barátságos viszony ellenére Erdogan így ismét konfliktusba keveredhet az oroszokkal, akik Aszad szíriai elnök fő támogatói.
Kínában az elmúlt egy napban 121-en vesztették életüket az új koronavírus okozta tüdőgyulladásban, ebből 108-an a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban. Hupejen kívül folyamatosan csökken az új megbetegedések száma - közölte pénteken az országos egészségügyi bizottság, hozzátéve, hogy közben újabb reményt keltő terápiás módszert kezdtek e
Kínában az elmúlt egy napban 121-en vesztették életüket az új koronavírus okozta tüdőgyulladásban, ebből 108-an a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban. Hupejen kívül folyamatosan csökken az új megbetegedések száma - közölte pénteken az országos egészségügyi bizottság, hozzátéve, hogy közben újabb reményt keltő terápiás módszert kezdtek e
Kiállta a próbát a Schönbrunni Állatkert fiatal jegesmedvéje: a csütörtöki „sajtótájékoztató” után mától már a nagyközönség is élőben láthatja a kis apróságot.
Új természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál Franciaország - jelentette be csütörtökön Emmanuel Macron köztársasági elnök, miután látogatást tett Nyugat-Európa legmagasabb hegycsúcsának lábánál.
Segíteni kell az Európai Unió (EU) külső határán fekvő tagországoknak, különben újabb menekültválság vár a közösségre - emelte ki a német belügyminiszter egy pénteki nyilatkozatában.
Magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus alkalmából Áder János köztársasági elnök pénteken. Az államfőt négyszemközti audiencián fogadta a Szentatya a Vatikánban.
Áder János a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus alkalmából hívta magyarországi látogatásra a katolikus egyházfőt, aki négyszemközti audiencián fogadta a magyar államfőt a Vatikánban.
Fang Bing és Csen Csiu-si ígéretet tettek arra, hogy őszintén beszámolnak a koronavírus fejleményeiről. Egy ideje viszont semmit nem lehet tudni róluk.