A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki Nagy-Britanniában a Dennis vihar miatt! 146 km/órás szélre, csaknem 150 mm-nyi esőre és országszerte áradásokra számítanak - írja a 24.hu a DailyMail alapján.
Hazatérhetett vasárnap az a 122 ember, akiket az új típusú koronavírus okozta fertőzés veszélye miatt karanténba helyeztek Németországban két hete, miután megérkeztek a járvány gócpontjából, a kínai Vuhanból.
Tünetmentes volt, így hazatérhetett a karanténból a Vuhanban járt hét magyar, miközben a Diamond Princess tengerjárón dolgozó három honfitársunk megfigyelés alatt marad
Elég az EU Moszkva-ellenes „dacoskodásából” – fejtegette a francia elnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián, ahol egymással perelt Washington és Peking
Az új költségvetési javaslat többet szán határvédelemre, az uniós forrásokat pedig csak a tagállamok minősített többségének támogatásával lehetne megvonni
Három napja folyamatosan csökken az új, koronavírusos megbetegedések száma Kínában. Ma még így is több mint kétezer új esetet jelentettek, és 142-en meghaltak. Kínán kívül öt országban haltak már bele emberek a betegségbe, legutóbb Tajvanon és Franciaországban.
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni az új típusú koronavírus-járvány terjedését a közép-kínai Hupej tartományban, miközben az ország többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma.
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni az új típusú koronavírus-járvány terjedését a közép-kínai Hupej tartományban, miközben az ország többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma.
A kínai hatóságok hivatalos nyilvántartása szerint a karantén sikeres, az ország Hupejen kívüli részén vasárnap mindössze 118 új fertőzést diagnosztizáltak.
35 éves korában elhunyt Hollywood egyik legismertebb szinkronszínésze, Jason Davis, aki a hazánkban is rengetegek által kedvet Szünet című rajzfilmsorozatban szólaltatta meg Mikey Blumberg karakterét.
Már három olyan izraeli állampolgárt találtak a Jokohamában vesztegzár alá helyezett Diamond Princess óceánjárón, aki megfertőződött a koronavírussal – jelentette a The Times of Israel című újság vasárnap este.
Két repülőgépen elhagyták Japánt a korábban Jokohama kikötőjében karanténba helyezett Diamond Princess üdülőhajó amerikai utasai - közölte hétfőn az Egyesült Államok tokiói nagykövetsége.
Ketyeg az óra mind az Európai Unióból az Egyesült Királyságba készülő munkavállalók és a szigetország alacsony keresetű dolgozókat foglalkoztató munkahelyei számára.
Megszakítja hírszerzési együttműködését azokkal az európai országokkal, amelyek szerepet adnak a cégnek az 5G mobilhálózat kiépítésében. Márpedig a legtöbb európai ország ilyen.
Sydney – Megható pillanatokat vett fel egy Ausztráliában önkéntesként dolgozó állatorvos. Egy, a bozóttűzből kimentett koalakölyöknek, akinek az anyja odaveszett a tűzvészben, odanyújtottak egy szürke plüsskoalát, hogy megvigasztalódjon. A koalabébi gyengéden megölelte a plüssfigurát, mintha élő lenne.
Öt tonna, a hollandiai Rotterdamba tartó kokainszállítmányt foglaltak le Costa Ricában. Ez az eddigi legnagyobb drogfogás az országban - írja a 24.hu a Guardian információ alapján.
22 embert, köztük 14 gyereket és egy várandós kismamát öltek meg Kamerunban. A támadást egyelőre senki nem vállalta magára, de az ellenzék a kameruni hadseregre gyanakszik.