Hetedik napja önkéntes karanténba zárva él férjével M. Éva, aki – Kínából hazaérve – háziorvosi beutalóval próbált segítséget kérni a László kórházban.
Az Élősködők című film kapta a legjobb alkotásnak járó Oscar-díjat a 92-dik gálán Los Angelesben. Az alkotás történelmet írt, mert a legjobb film mellett a nemzetközi kategóriában is győzött, összesen négy elismerést kapott.
Hosszútávon Magyarországnak okoz károkat, hogy nem rendeződik a Fidesz néppárti tagsága - ezt Pulai András mondta Híradónknak. A szakértő szerint a kelleténél így is sokkal tovább húzódott az ügy. Hidvéghi Balázs a Fidesz EP-képviselője szerint a kérdés szóba kerülhet a holnapi Orbán-Merkel-találkozón is. A vita rendezése még a 2022-es választások
Azt követelik, hogy a parlament támogassa az elnök tervét, és szavazza meg a 109 millió dolláros hitelt a fegyverzetük és felszerelésük modernizálására.
Csaknem kilencéves csúcsra szökött fel az infláció Kínában januárban a holdújévi ünnep miatt megnőtt kereslet, valamint az országot sújtó koronavírus-járvány hatására.
A Ciara névre keresztelt téli viharnak köszönhetően rekordidő alatt, a menetrendben szereplőnél nyolcvan perccel gyorsabban tette meg a New York és London közötti utat egy Boeing 747-436-os utasszállító repülőgép.
Vasárnap a nap végére 97-el emelkedett a halottak száma az előző naphoz képest. A járvány gócpontjában, Hupej tartományban 91-el nőtt a számuk, és a halálestek zöme a tartomány székhelyén, Vuhanban történt, ahol további 73 ember halt bele a kórba.
Dél-Korea hétfőn ideiglenes hatállyal megtiltotta az óceánjáró luxushajók kikötését, megakadályozandó az új típusú koronavírus terjedését, miközben a Japánban karanténba helyezett Diamond Princess üdülőhajón további 60 utasról állapították meg, hogy megfertőződtek.
Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt, kitört fák következtében, s több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki.
Értesülések szerint Annegret Kramp-Karrenbauer a párt vezetőségi ülésén elmondta, hogy nem kíván a CDU kancellárjelöltjeként indulni a következő szövetségi parlamenti választáson
Szijjártó Péter javaslatokkal érkezett Kijevbe, de az ukrán kormány nem akarja megváltoztatni a vitatott oktatási törvényt, vagy őshonosnak elismerni a magyar kisebbséget.
Ma délután fogadja Angela Merkel német kancellár Berlinben Orbán Viktor miniszterelnököt. A kancellárnak nincs könnyű napja, a Spiegel információi szerint lemondott Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke.
Az ABS-CBN kritikus volt vele szemben 2016-os választási kampányában. Most márciusban jár le frekvenciaengedélyük, amit a kormány a cég külföldi tulajdonosaira hivatkozva nem akar megújítani.
Idén az orosz hadsereget új fegyverekkel és fegyverrendszerekkel látják el, rubelmilliárdokat költenek arra, hogy tovább modernizálják a fegyverarzenált. Pedig a tavalyi nagyszabású fegyverkezés visszafogottabb továbblépést is valószínűsíthetett volna. Vlagyimir Putyin múlt év végén mondott beszédében azonban egyértelművé tette, hogy itt nem arról
Több magyar és olasz bor is megbukott a szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet tesztjén – számolt be az Infostart. A szlovák élelmiszer-felügyelet ellenőrei tavaly karácsony előtt végeztek felmérést, amely a szlovák boltokban árusított külföldi borokra koncentrált.
A német kancellár hétfő délután hivatalában fogadja Orbán Viktort. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint napirenden lesznek pártpolitikai kérdések is. Az InfoRádió Aréna című műsorában az Ír-sziget lehetséges jövőjéről is szó esett.