2020. február 29. szombat

febr. 29
13:57
A koronavírus okozta helyzet is terítékre kerül a V4-csúcson (USAracing)
„A V4 országok találkozója az időszerű európai helyzettel fog foglalkozni. Szeretnénk előkészíteni a koronavírussal kapcsolatos megoldásokat és megerősíteni az együttműködést” – írta Morawiecki.
febr. 29
14:03
Törökország megfenyegette Szíriát (ATV)
Törökország ENSZ-nagykövete pénteken megfenyegette Szíria kormányát az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.
febr. 29
14:06
Koronavírus – Kurz nem utazik Washingtonba, Stájerországban is megjelent a fertőzés (Kripto Akadémia)
Egy 50 év körüli nő betegedett meg, aki nemrég tért vissza Észak-Olaszországból. Azokat, akikkel kapcsolatban állt, felszólították, hogy ne hagyják el az otthonukat.
febr. 29
14:15
Erdogan: több ezer szíriai menekült indult meg Európa felé Törökországon keresztül (SzMo)
A törökök megnyitották a határokat a menekültek előtt, akik most az Európai Unió felé tartanak. Orbán Viktor már egyeztetett a török elnökkel, majd összehívta a biztonsági kabinetet.
febr. 29
14:36
Aláírták az amerikai-tálib békemegállapodást Dohában (HírTV)
Remények szerint ez fontos lépés lesz a 18 éve dúló afganisztáni háború lezárásában.
febr. 29
14:51
Békemegállapodást írtak alá az amerikaiak és a tálibok Dohában (444.hu)
A dokumentum értelmében az amerikai katonák fokozatosan, 14 hónapon belül kivonulnak az országból.
febr. 29
14:57
Az utóbbi években komoly iparág szerveződött a migrációra (USAracing)
Most már szervezett utak vannak Európa felé. Karavánok szerveződnek, egyszerre akarnak óriási nyomást helyezni Európa határaira.
febr. 29
14:59
Már Erdélyt is elérte a kór (USAracing)
Miközben napról napra nő az újabb fertőzötteket jelentő országok száma, a médiatudósítások hozzájárulnak a félelemnek a járványnál is gyorsabb terjedéséhez.
febr. 29
15:09
Aláírták az amerikai-tálib békemegállapodást Dohában (ATV)
Az Egyesült Államok és az afganisztáni tálib lázadók vezetői aláírták szombaton Dohában a történelmi jelentőségű békemegállapodást, amely remények szerint fontos lépés lesz a 18 éve dúló afganisztáni háború lezárásában, és lehetőséget teremt az afgán kormány és a tálibok későbbi békeegyezményének aláírására.
febr. 29
15:09
Lezárul a 18 éve dúló afganisztáni háború? (USAracing)
Az Egyesült Államok és az afganisztáni tálib lázadók vezetői történelmi jelentőségű békemegállapodást írtak alá szombaton Dohában.
febr. 29
15:12
Aláírták az amerikai-tálib békemegállapodást (Kripto Akadémia)
Az amerikai katonák kivonulnak Afganisztánból, cserébe ígéretet kapott Washington a tálibok és a kormány közötti párbeszéd azonnali megkezdésére.
febr. 29
15:48
Aláírták az amerikai-tálib békemegállapodást (Infostart)
Az amerikaiak 14 hónapon belül kivonulnak Afganisztánból.
febr. 29
16:00
Tragédia Besztercebányán: újabb ember halt meg a szavazóhelyiségben (Ripost)
A szlovákiai szavazás során már a második ember vesztette életét szombaton.
febr. 29
16:33
Aláírták az amerikai-tálib békemegállapodást Dohában (Képmás)
Tizennyolc év után véget érhet az Amerikai Egyesült Államok történelmének leghosszabb háborúja.
febr. 29
16:51
Kórházat gyújtottak fel Iránban, mert féltek a koronavírustól (Kripto Akadémia)
Azt hitték, 10 fertőzött van az épületben, ezzel kezdődött a gyújtogatással végződő spontán demonstráció.
febr. 29
17:03
Kegyetlen bosszú: bőröndbe gyömöszölte párját, hagyta megfulladni a férfit (Ripost)
A nő a rendőröknek állította, csak játszottak. De a telefonján található videók lebuktatták.
febr. 29
17:09
Felgyújtottak egy kórházat Iránban, mert féltek a koronavírusos betegektől (SzMo)
A dühös tömeg a kórház előtt kormányellenes rigmusokat skandált, miközben végignézték, ahogy az épület teljesen leég.
febr. 29
17:15
Könnygázzal tartották vissza az embereket a görög határon Erdogan bejelentése után (444.hu)
Megerősítik az ott állomásozó rendőri egységeket. A bolgár határnál viszont nem tapasztaltak változást.
febr. 29
17:15
Tíz év börtönre ítélték a volt prágai imámot (USAracing)
.
febr. 29
17:18
Törölték a párizsi félmaratont (Infostart)
Franciaországban betiltják az 5000 főnél nagyobb rendezvényeket.
febr. 29
17:48
Már Erdélyt is elérte a kór (HírTV)
A Who tegnap estére a nagyon magas szintre emelte a globális veszélyeztetettséget.
febr. 29
17:57
Se vásár, se tüntetés - a tömegrendezvények betiltásával küzd a járvány ellen Franciaország (Kripto Akadémia)
Az országban szombatig 73 ember fertőződött meg, közülük ketten meghaltak.
febr. 29
17:57
Franciaországban betiltják a tömegrendezvényeket (USAracing)
Franciaországban szombatig 73 ember fertőződött meg, közülük 59-en vannak kórházban, és ketten meg is haltak.
febr. 29
17:57
Franciaországban törölték a párizsi félmaratont, és betiltják az 5000 főnél nagyobb rendezvényeket (SzMo)
Azokon a településeken, ahol több koronavírusos megbetegedést is feljegyeztek, minden nyilvános rendezvényt betiltottak.
febr. 29
18:00
Halálesetek miatt később zárnak a szlovákiai szavazóhelyiségek (Infostart)
Két választóhelyiségben történt haláleset miatt egy órával későbbre, este tizenegy órára tolódik a szombati szlovákiai parlamenti választás hivatalos befejezése, s így a tájékoztatási moratórium is.
febr. 29
18:06
Nyomós oka van a gazdag uniós országoknak, hogy fenntartsák a mostani rendszert (Infostart)
Több mint 30 éve készítenek közös európai költségvetést. A Bruxinfo elemzője szerint ugyan a közép-európai országok jóval több pénzt kapnak Brüsszeltől, mint amennyit befizetnek a közös kasszába, ám azok az államok is jól járnak, amelyek lényegében éltetik a büdzsét.
febr. 29
18:21
A franciák betiltják az ötezer embernél több embert megmozgató zárttéri rendezvényeket (444.hu)
A párizsi félmaratont is lefújták a koronavírus miatt.
febr. 29
18:27
Az óceánjáró harmadik magyar utasa is elhagyhatta a karantént (Kripto Akadémia)
Még tizenhat ember van megfigyelés alatt a Dél-pesti Centrumkórházban.
febr. 29
18:33
Aláírták az amerikai-tálib békemegállapodást Dohában (SzMo)
Ezzel véget érhet a 18 éve tartó afganisztáni háború, melyben tízezrek haltak meg.
febr. 29
18:42
Migrációellenes tüntetés Szabadkán (HírTV)
A migránsok elleni határvédelem szigorítását követelik a tüntetők Szabadkán.
febr. 29
19:09
Botrány: A Bundesliga 57 éves történelmében még soha nem történt ilyen (ATV)
A vendég szurkolók viselkedése miatt botrányba fulladt a Hoffenheim és Bayern München meccse a Bundesliga 24. fordulójában.
febr. 29
19:09
"Szeretem őket, ezért kell harcolnom" - halálos ágyán így búcsúzott a tévéműsor sztárja (Ripost)
A nézők könnyekben törtek ki, amikor kiderült: nem élte túl a műtétet a tévéműsor szeretett sztárja.
febr. 29
19:27
Tizenegy órára tolódik a szlovákiai parlamenti választás befejezése (USAracing)
A reggel hét órakor kezdődött voksolás az eredeti tervek szerint este tíz óráig tartott volna. A zárást azért tolták ki egy órával későbbre, mert Besztercebányán az egyik szavazóhelyiségben – vélhetően szívinfarktusban – meghalt egy idős férfi.
febr. 29
19:33
Az eddigi legnagyobb tüntetést tartották Montenegróban az egyházügyi törvény ellen (Kripto Akadémia)
A hívek az egyház ingatlanjait féltik, a kormány tagadja, hogy ezek megszerzésére tör, a háttérben etnikai feszültségek és Moszkva árnya is felsejlik.
febr. 29
19:35
Két haláleset nyújtja a szlovák választás végét (Kripto Akadémia)
Annyit azonban az információs moratórium ellenére is lehet sejteni, hogy kiemelkedő a részvételi arány.
febr. 29
19:45
Újabb halálesetek Olaszországban (Bank360 blog)
Franciaországban betiltják az 5000 főnél nagyobb rendezvényeket, elmarad a párizsi félmaraton - Iránban felgyújtottak egy kórházat - Már az Egyesült Államokban is van halálos áldozat
febr. 29
19:48
Korrupció gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték Sorina Pintea volt román egészségügyi minisztert (HírTV)
A bukaresti törvényszék csúszópénz elfogadása gyanújával előzetes letartóztatásba helyezte Sorina Pintea volt román egészségügyi minisztert.
febr. 29
19:51
Előzetes letartóztatásba helyezték a volt román egészségügyi minisztert (ATV)
A bukaresti törvényszék szombaton este csúszópénz elfogadása gyanújával előzetes letartóztatásba helyezte Sorina Pintea volt román egészségügyi minisztert.
febr. 29
19:57
Az MSZP felszólította Orbánt, hogy érje el Erdogannál, ne induljanak el a menekültek (ATV)
Orbán Viktor telefonon egyeztetett Recep Tayip Erdogannal azután, hogy bejelentették, Törökország nem tartóztatja fel tovább az unió területére tartó menekülteket. A miniszterelnök a biztonsági kabinetjét is összehívta, hogy értékeljék a kialakult helyzetet. A Jobbik szerint vissza kell állítani a határőrséget, az MSZP pedig arra szólította fel a k
febr. 29
20:00
Gyermeket vár Boris Johnson élettársa (HírTV)
Az illetékes bejelentette azt is, hogy Johnson eljegyezte élettársát.
febr. 29
20:21
Ismét felrobbant a Starship prototípusa (USAracing)
A Nasa legkorábban a 2030-as évek közepén tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.
febr. 29
20:45
Gyermeket vár Boris Johnson élettársa (SzMo)
A brit miniszterelnök eljegyezte kedvesét. Az 55 éves Johnsonnak négy felnőtt gyermeke van második feleségétől, és két házasságon kívül született gyerekről is írt a brit sajtó.
febr. 29
20:51
Előzetes letartóztatásba helyezték a volt román egészségügyi minisztert (USAracing)
A tavaly októberben leváltott szociáldemokrata Dancila-kormány egyik legnépszerűbb politikusa a miniszteri megbízatása lejártával visszatért korábbi munkahelyére, a Máramaros megyei sürgősségi kórház menedzseri tisztségébe. Ilyen minőségében csapott le rá Nagybányán a romániai korrupcióellenes ügyészség (Dna).
febr. 29
21:12
Koronavírus – Már az Egyesült Államokban is van halálos áldozat (Kripto Akadémia)
Egy ötvenes évei végén járó nő halt bele a betegségbe Washington államban.
febr. 29
21:15
Meghalt az első koronavírusos beteg az USA-ban (Ripost)
Egy ötvenes éveiben járó nő hunyt el Washington államban.
febr. 29
21:17
Röhögésben törtek ki emiatt a repülő utasai, pedig a járat sokat késett (Ripost)
Az egyik indiai járat nem tudott felszállni, mert „valakiket” le kellett szállítani a gépről.
febr. 29
21:21
Várandós Boris Johnson párja (USAracing)
Gyermeket vár Carrie Symonds, Boris Johnson brit miniszterelnök élettársa – közölte szombat este Johnson szóvivője. Az illetékes bejelentette azt is, hogy Johnson eljegyezte élettársát.
febr. 29
21:27
Koronavírus: Már az Egyesült Államokban is van halálos áldozat (SzMo)
Trump szerint várhatóak további esetek, de nem szabad pánikba esni.
febr. 29
21:33
Potápi Árpád János: A Bethlen Gábor Kollégium sokkal több, mint egy oktatási intézmény (USAracing)
A nagyenyedi magyar közösség életerejét méltatta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, a Bethlen Gábor Kollégium által szervezett Bethlen-bálon szombaton.
febr. 29
21:42
Már az Egyesült Államokban is van halottja a koronavírusnak (Infostart)
Az áldozatnak más betegsége is volt, de nem tudják, hogy miként fertőződhetett meg.

Keresés